Öröm, kibontakozás és szeretet, mint az alázat életállapotának a tulajdonságai

Miben más az alázat mint a megalázkodás, a tisztelet és az engedelmesség?
Printer-friendly version / Nyomtatóbarát változatPrinter-friendly version / Nyomtatóbarát változat

 

 

1. Miben különbözik az alázat a megalázkodástól? Az alázat nem egy viselkedésforma, vagy egy vállalás, hanem egy életállapot, amelynek az egó értékéhez és helyzetéhez nincsen köze. Az alázat életállapotának a felismerése a Lélek kopernikuszi fordulata. Ekkor ismeri fel a Lélek, hogy nem az egó van a világ középpontjában, hanem a Teljesség. Ezzel a Lélek kilép az egóval behatárolt keretekből, és a Teljességet szemlélve gyönyörködni kezd annak gazdagságában, és az egó által észlelteket megszámlálhatatlanul felülmúló lehetőségeiben. Az alázat tehát nem szegényít, hanem gazdagít. (Aki kíváncsi arra hogy hogyan: kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

 

2. Miben különbözik az alázat életállapota a tisztelettől és az engedelmességtől? Az alázat a tiszteletre és az engedelmességre való nyitottság életállapota. Az alázat teremhet tiszteletet és engedelmességet, de sokkal szélesebb és kreatívabb értelemben, mintha ezt a tisztelet és engedelmesség maguk tennék. Az alázat nem szolgaságba taszít, hanem erőt ad. (Aki kíváncsi arra hogy hogyan: kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

 

3. Öröm, kibontakozás és szeretet, mint az alázat életállapotának a tulajdonságai. Az alázatban gyakorlott Lélek a tartós öröm állapotát éli meg. A tehetséget az alázat nem korlátozza, hanem éppen a gyorsabb kibontakozására teremt esélyt. Az alázat teremti meg a szeretet legmagasabb fokát, az agapét. (Aki kíváncsi arra hogy hogyan: kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 


 

Xx Xxxxxx,
xx xxxx x xxxxxxxxxx,
xxxxxxxxxxxxx xxx x xx xxxxx.
Xxxxxx xx x xx xxxxxxxx;
xxxxxx xxx x Xx xxxxxxxx,
xxxx x xxxxxxxx, xxx x xxxxxx xx.

 

1. Miben különbözik az alázat a megalázkodástól?

 

"De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség."

(Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 13.)

 

Az alázat elveszett értékké kezd válni a jelen ego-centrikus világában. Az "alázat" szó rossz érzéseket keltő szókörnyezetben van. A kifejezés eredetét a "magát alacsonyabbra teszi annál, semmint ahol ténylegesen van" szókapcsolat írja le. Rokon szavak a megalázkodás (a saját értékeink alá menő viselkedés) és a megalázás (másoknak a saját értékeik alá nyomása) is. Az alázat tehát a köznapi értelemben az egó (saját maga avagy mások által gondolt, illetve mutatott) értékének a viszonylagos helyzetével kapcsolatos fogalom.

 

Az alázat mélyebb értelmének azonban az egó értékéhez és helyzetéhez nincsen köze, mert azon túllépő kategória. Az alázat, ezen, mélyebb értelmezését megélő Lélek kilép az egóval behatárolt keretekből, és a világ Egészét szemlélve gyönyörködni kezd annak Teljességében. Az alázat a Lélek ezen, az egónkon túllépett helyzetében nem egy viselkedésforma, sem pedig egy (majdani jutalom reményében) magunkra kényszerített "vállalás", hanem egy életállapot. A Lelket az egó immáron nem korlátozza, ezért a Lélek a döntéseiben az egótól (és annak valódi avagy vélt értékétől, helyétől, "rangjától") teljesen szabaddá válik.

 

Az alázat életállapotának a felismerése a Lélek kopernikuszi fordulata. Ekkor ismeri fel a Lélek, hogy nem az egó van a világ középpontjában, hanem a Teljesség. Ebben a folyamatban a Lélek előtt feltárul, hogy a Teljesség nemcsak "kint" (az Univerzumban), hanem "bent", a Lélek legmélyén is ott lakozik. A Lélek arra is rádöbben, hogy képes e külső-belső Teljességgel való egybeolvadásra. A Lélek az egybeolvadás lehetőségével együtt érzi meg, hogy az egó egyetlen értéke a tisztaság, azaz a Teljességgel való egybeolvadásának a mértéke, amely képessé teszi az egó-t a Teljesség befogadására és torzítatlan továbbadására. (A tisztaságról egy későbbi blogbejegyzés szól részletesen.) A Teljességgel való egybeolvadás elvezeti a Lelket a szegénység létállapotában tapasztalt teljes szabadsághoz. A teljes alázat és a teljes szabadság életállapotai tehát nem egymást kizáró, hanem egymással párhuzamosan kifejlődő, egymásból logikusan következő és egymást harmonikusan kiegészítő életállapotok. Az alázat teljessége szükséges a szabadság teljességéhez – és viszont. A teljes alázat és a teljes szabadság ezen, egymással együtt járó kettőssége a sokat tapasztalt Léleknek megadja a tetszés szerinti életállapotba való belehelyezkedés végtelenül tág dinamikáját. A viselkedés dinamikájának e lehetőség-tára elérheti a Teljességet, amelyben a viselkedés az Atya létállapotára jellemző teljes Nyugalommá és teljes Csenddé változik át.

 

Az alázat szabadságának, örömének és szeretetének az érzékeltetésére hadd idézzem Timothy Radcliffe gondolatait: "Az alázat az, amelyik egy olyan üres teret teremt Istennek, amelyben Isten lakozhat, és a dicsősége megmutatkozhat. ... Az alázat teljessége az, amikor az egó felfedezi, hogy nemcsak hogy nem a világ közepe, hanem még saját magának sem a közepe. Nemcsak annak a közösségnek a középpontjában van egy üres tér, ahol Isten lakozik, hanem az én Létezésem középpontjában is van egy üres tér, ahol Isten sátrat verhet."

 

 A teljes alázat és a teljes szabadság egységével értelmezhetővé válnak Pál apostol és Luther Márton (elsőre akár talányosnak is tűnő, a hit és a szeretet kettősségét is megjelenítő) szavai: "Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mindenkinek szolgájává tettem" (1Kor 9:19); "A keresztény ember szabad ura mindennek, és nincs alávetve senkinek. A keresztény ember készséges szolgája mindennek, és alá van vetve mindenkinek." (Luther Márton: Értekezés a keresztény ember szabadságáról)

 


 
2. Miben különbözik az alázat életállapota a tisztelettől és az engedelmességtől?

 

Az alázat nem azonos sem a feltétlen tisztelettel, sem a feltétlen engedelmességgel. Az alázat a tiszteletre és az engedelmességre való nyitottság életállapota. A tisztelet és az engedelmesség egy konkrét személyre irányul, és egy konkrét helyzetben értelmezett. Az alázat egy általános viszonyulás a világhoz, amelynek konkrét tárgya nincsen. (A Teljesség felismerése és befogadása az alázatnak nem a tárgya, hanem az oka.) Az alázat teremhet tiszteletet és engedelmességet, de az igazi ereje nem ebben van, hanem az egó visszaszorításában, amely a Lelket nyitottá teszi a befogadásra és a megismerésre. Alázattal nemcsak arra a tiszteletre leszünk képesek, amelyet a szülői, illetve kulturális minták sugalltak nekünk, hanem felismerjük a tisztelni való (és engedelmeskedni méltó) értéket olyasmiben is, amelyben a saját egónk rabjaként soha nem látnánk meg. Ez azon hatások egyike, amellyel az alázat kiteljesít és felszabadít minket.

 

Mennyire szolgaság a kereszténység alázata? Nietzsche az alázatot a "csorda" tulajdonságának tartotta, a gyengék, gyávák, szolgák és behódolók erényének. A kereszténység alázata szintén a tiszteletre és az engedelmességre való nyitottság életállapota. A keresztény alázatnak a magja az Atya akaratának az elfogadása. Van itt azonban egy egyértelmű értéksorrend. A keresztény az Atya akaratának engedelmeskedve nincsen alárendelve senkinek és semminek. A keresztény alázat ezen kettőssége a hit semmivel meg nem ingatható szilárdságának, és a szeretet mindent befogadó alázatának a kettőssége is. Ahogyan Luther mondta: "a hitnek mindig mozdíthatatlanul kell megmaradnia a szívünkben, míg a szeretet meghajolhat, és irányítható úgy, hogy megértse felebarátunkat, és követni tudja őt" (Nyolc böjti prédikáció Wittenberg népének, 1522). Nemcsak az a fontos tehát, hogy az egyén építse, és ne csonkítsa az Egész-t, hanem az is, hogy mindezt (a fensőbbség, avagy a tömeg akaratától függetlenül,) a saját legbensőbb (a Szentlélek és a lelkiismerete által sugallt) érzései alapján tegye. Az alázat tehát nem a gyengeség, hanem az Atyában megtapasztalt tökéletes Csend sérthetetlenségének a létállapota.

 

Minél magasabb tisztet tölt be valaki a földi életben, annál fontosabb, hogy életét az alázat hassa át. Ennek egyik gyönyörű példája Szent István Intelmeiből maradt ránk: "Tartsd mindig eszedben, hogy ... semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség". Csaknem ezer évvel később Ferenc pápa pontosan ugyanezt mondta: "Minél hatalmasabb vagy, és minél nagyobb hatása van a tetteidnek az emberekre, annál nagyobb a felelősséged, hogy alázatos legyél. Ha nem leszel, a hatalmad tönkretesz, és te is tönkre fogsz tenni másokat."

 


 

3. Öröm, kibontakozás és szeretet, mint az alázat életállapotának a tulajdonságai

 

Az alázat életállapota a tartós öröm megélése. Az alázatra jutott Lélek benső derűvel szemléli, hogy döntései jó helyen, jó időben meghozott, jó döntések, mivel e döntéseket végső soron nem ő hozza, hanem a Teljességet átélve, abból nyeri. A "legyen meg a Te akaratod" beteljesülésének az öröme nem egy rezignált, fáradt öröm, amelyik egyfajta "szolgaságba" törődik bele. Ez az öröm nem is egy ünnepélyes, "fogadalmi öröm", amely nagy pátosszal lemond az önrendelkezés jogáról, és azt visszavonhatatlanul átadja Istennek (egy majdani jutalom reményében). Az alázat életállapotának az öröme annak a mély, benső örömmel való felismerése, hogy a Teljesség gondviselése a döntéseket megalapozó információk nem egy parányi töredékének, hanem az Egészének a birtokában az egész világot a lehető legjobb megoldások felé vezérli. Ennek a befogadásával az alázat életállapota mutatja meg nekünk a saját korlátosságunk és törpeségünk meghaladásának egyetlen igazi Útját.

 

"A leegyszerűsítés gőg, az egyszerűség alázat." A leegyszerűsítés az "I am good, you are bad" alapállásából indul, amelyben úgy gondolja, hogy ő megértette a világ Lényegét, de a másik nem fogja, ezért a másik számára a Lényegnek csak valamilyen váza, jelképe adható át. Ezzel szemben az egyszerűség alázattal elfogadja azt, hogy a világ Lényege az ő számára is átgondolhatatlan és elmondhatatlan, de megérez ebből valami fontosat, és képes ennek az érzésnek, ennek a gondolati magnak az átadására. A világ Lényegének az átadása nagyon sokszor a Gordiuszi csomó átvágásához hasonlít, hiszen a magasabb dimenziókban sokszor átjárható az, ami alul átjárhatatlannak tűnik (lásd bővebben itt: manifold, hypersurface és wormhole). A világ Lényegének ezen rövidre-zárt formái teremtik meg az egyszerűséget az alázattal telt Lélek megnyilvánulásaiban. (Ezt az egyszerűséget nekem magamnak még nagyban tanulnom kell.)

 

Az alázat nem korlátozza, hanem kibontakoztatja a tehetséget. Ez az állítás elsőre igen vitathatónak tűnik. Az alázat a szó köznapi értelmében a mások egójának és szempontjainak az előre engedésével éppenhogy korlátozza a saját egónk kiteljesedését. A mélyebb megértés azonban rájön arra, hogy a tehetségnek egy sokkal erőteljesebb és gyorsabb kiteljesedése valósul meg akkor, ha az nem mások ellenére, másokat szegényítve, hanem másokat gazdagítva, őket segítve jön létre. Az alázat életállapota rámutat a tehetség bennünk rejlő ezernyi formájából azokra, amelyek éppen ott és éppen azoknak a leghasznosabbak, akik (és amelyek) a tehetséget hordozó egót éppen akkor körülveszik. Pontosan ezeknek a tehetségformáknak (és nem a bennünk rejlő sok száz másiknak) a kibontakozása fog az adott környezetben a legerőteljesebben és a leggyorsabban megvalósulni, mert a kibontakozásával örömöt fakaszt és terjeszt. (Az alázat életállapotában kibontakozó tehetség egyik eleme az alázat kreativitása, amelyről a 2017. karácsonyán megjelent, indító blogbejegyzésemben már írtam.)

 

Az alázat életállapotának az egyik megvalósulási formája a türelem, a szónak az előző blogbejegyzésben kifejtett, "makrothümia" jelentésében, amely nemcsak hosszútűrést jelent, hanem az eltűrt rossz megjavulásában is reménykedik – és reménységével, tetteivel ezt elő is segíti. Az alázat életállapota a türelmet megbocsátó (és hosszabb távon a környezetet megváltoztató) szeretettel itatja át. (A megbocsátásról itt írtam részletesebben.)

 

 

Az alázatra jutott Lélek nemcsak a szó köznapi értelmében lesz szeretettel teljes. Az alázat életállapotában élő Lélekben a Teljesség tökéletességének, jóságának és áradó szeretetének a viszont-szeretete ébred. (Összességében ez a Teljesség dicsősége, amiről itt írtam részletesebben.) A Teljességgel átitatott Lélek megérzi minden más teremtmény jelenlétét a Teljességben, és ekként is szeretni kezdi őket. Ilyenformán az alázat teremti meg a szeretet legmagasabb fokát, az agapét.

 

Záró gondolatként Ávilai Szent Terézt idézem az Isten akarata elfogadásának gyümölcseiről: Isten "nem éri be annyival, hogy a Lelket eggyé tette Önmagával, hanem elkezd vele örvendezni, titkokat feltárni neki ... Felfüggeszti külső érzékeit, hogy ne foglalkozzon semmivel: ez az elragadtatás. És oly nagy barátsággal kezd hozzá fordulni, hogy nem csupán visszaadja neki akaratát, de azzal együtt az Övét is neki adja." (A tökéletesség útja, 56.1)

 

 

Minden kedves Olvasóm egójának
a világ Teljességét feltáró
kopernikuszi fordulatot kívánok!

 


 

Fontos kiegészítés 1: az alázat felismerése nem az egó visszaszorítása, hanem a Teljesség elfogadása

 

   

A bejegyzés végén lévő, kopernikuszi fordulatra való bíztatás nyomán, több barátom írt nekem, hogy ő hiába harcol az egójával, hogy visszaszorítsa, mert az egó visszaüt, és még erősebb lesz. Ez teljesen így is van. Ahogyan a barátaim is írták, az alázat életállapota nem valami rossznak a megölése bennünk. Mi magunk erre képtelenek vagyunk. Az alázathoz egy saját magunknál összehasonlíthatatlanul jobb állapotnak, a Teljesség bennünk élésének a felismerése, és a Teljesség áradó, minket magához emelő, teljes szeretetének a megérzése vezet el bennünket. (A saját, pontosan ilyen utamról az itt olvasható blogbejegyzésben írtam.) A lélek tehát nem harcban, hanem örömben hagyja ott az egó-t, mert rájön arra, hogy a Teljesség egy sokkal boldogabb, sokkal méltóbb otthona.

 


 

Fontos kiegészítés 2: az alázat nem automatikus, és statikus elfogadás, hanem az elfogadásra való nyitottság dinamikus, az ellenkezést is magában foglaló állapota

 

Egyik barátom felvetette, hogy az alázatot statikus állapotnak ábrázoltam, amely nem engedi meg az ellenkezést. Nem fejeztem ki ezek szerint elég precízen magamat. Az alázatról, mint az elfogadásra való nyitottság (készség, lehetőség) állapotáról írtam, és nem mint az automatikus elfogadásról. Pontosan az a lényeg az alázatban, hogy mindent – elfogulatlanul, önzéstől mentesen – a lelkiismeret mérlegére helyez. Ha ott könnyűnek bizonyul, akkor bizony: ellenkezik vele. Azaz az alázat állapota rendkívül dinamikus. Az alázat ellenkezésének azonban van egy fontos vonása: szeretettel és nagy türelemmel ellenkezik, és nem gyűlölettel eltelten harcol. Az alázat nem a pillanatnak, hanem az Örökkévalóságnak építkezik. Ez nagyon más dimenzió.

 

 

Fő témakörök: 

Témakörök: