szeptember 2018

Milyen a jó vezető?

Gondolatok a szeretetszolgálatban eltöltött életről

1. Az énközpontú élet csapdája. A kiteljesedés óriási élménye az, amikor a felnövekvő ember rájön, hogy önállóan is tudja élni az életét. Az egyik akarásból következik a másik, a másikból meg a harmadik. Az óriásivá növekvő akarat sose gondolkodik el igazán azon, hogy mi is a távolabbi célja mindannak, amit akar? Eljön az idő, amikor az ember megfárad. Még akar, de már nem tudja minden akaratát teljesíteni. Beköszönt az életközepi válság. Emberünk rádöbben arra, hogy a nagy rohanásban egyedül maradt. Elérte határait: kiégette magát. Sokak élete itt fejeződik be. Jön még az öregkor, de az már csak egy széteső ember elnyújtott agóniája lesz. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. Milyen a jó vezető? A szolgálat ereje. Ki lehet törni az önmegvalósítás önmagunkba záró köreiből, és újra, immár kiteljesedve fel lehet fedezni a világ "mélydimenzióját". A világ felfedezéséhez a kulcs: a szolgálat ereje. Isten mindannyiunkat fel akar használni arra, hogy másokban a jót ébresztgessük. A jó csak a példa erejével terjedhet igazán. A másikat igazán elérő, a másikra igazán ható példa az a példa, amellyel önzetlenül őt szolgáljuk. A jó vezető figyel és szolgál. A jó vezető mérlegel, és megpróbálja a gondjaira bízott közösséget az arany középút felé terelgetni mindig azt is segítve, amit a közösség többsége éppen nem akar, sőt: azt is, amire nincsen éppen szükség. A jó vezető döntésképes, felelős, nyugodt, alázatos és tudja, hogy mikor kell leköszönni. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Hogyan tehetjük örömmé a környezetünk életét? Kiteljesedés egy szeretetszolgálatban eltöltött életben. Mi tehát a szolgálat? Az Isten által nekünk adott szeretet továbbadása másoknak. Ha megnyíltunk arra, hogy befogadjuk Isten szeretetét, képtelenség lesz az, hogy ezt magunkban tartsuk. Így válik a szeretetszolgálat életformává. Így válunk szeretetforrássá a környezetünk életében. A jó vezető tehát a környezete szeretetforrása. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Mi egy örömben eltöltött élet titka?

Gondolatok a hálaadás erejéről

1. Elégedetlenségeink önmardosó csapdái. Az ember élvezet- és újdonságkereső állat, így minden élvezet igen hamar elveszíti az újdonság jellegét. Emiatt az ember elégedetlenné válik: újabb és még több élvezetet keres. Még rosszabb a helyzet akkor, ha az "örömbirtoklás mennyisége" az egó értékmérője lesz. Az egónk mindig mindent másokhoz mér. Másoknak több van. Akkor lesz majd nekünk több, ha elvesszük másoktól. Ez a lavina sehol nem áll meg, legfeljebb maga alá temet. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. A hálaadás ereje. A hálaadás képessége az elégedetlenség ellenpontja, amely békességhez, nyugalomhoz és örömhöz vezet. Aki köszönetre és hálára nyitottan éli az életét, az a jót keresi mindabban, ami vele megtörtént. A hálaadásra képes ember a saját egójába való bezáródás helyett kinyílik. A hála hálát szül: a jóság forrása jóságot nyit meg maga körül. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

 

3. A hálaadás-szeretetszolgálat-szeretetközösség körök kiteljesítő öröme. A hálaadásra való képesség átalakítja az egész életünket. A hála egy szeretetfolyamba kapcsol be bennünket, amely szeretetközösséget teremt. Választhatunk tehát: vagy a hálaadás – szeretetszolgálat – szeretetközösség köröket járjuk, vagy a követelődzés – gyűlölet/harc – és a saját önzésünkbe való elszigetelődés köreit. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Milyen a hatékony tanulás?

Évkezdő gondolatok a lelkigyakorlatok erejéről

 

1. A jó és a rossz váltakozása a természet egészére jellemző tanulási forma. Az elmúlt évszázadokban az emberiség egyre inkább a gazdagságot azonosította a jó fogalmával. A rossztól való folyamatos menekülés azonban hibás stratégia, mert az időnként érkező megpróbáltatások szükségesek ahhoz, hogy elgondolkodjunk azon, hogy mindabból, amit addig összegyűjtöttünk, mi az kevés, amit tovább vinnünk érdemes. Fontos tehát időről időre megfosztani magunkat a kényelemtől, és elmenni "meditálni a vadonba". Ugyanilyen fontos azoknak az embertársainknak segíteni, akik egész életüket "szegény és rossz" időben élik, hogy ebből kikerülhessenek. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. A jó és a rossz váltakozása a lélek fejlődésének is igen fontos feltétele. A természetben a tanulás csak a forrásgazdag és forrásszegény környezet váltakozásával mehet végbe. A "jó" és a "rossz" együttesen és egymás után kell ahhoz, hogy egy nép, egy egyház, egy bármi, ami hosszú távon is érték, kialakulhasson. A jó és rossz szakaszok váltakozása igen fontos szerepet játszik a lélek fejlődésében is. Az istentiszteletek és a lelkigyakorlatok ennek megfelelő érzelmi menete annak a Tudásnak a visszatükröződése, amely a természet egészében megjelenik, és amely a mélyebb ismeretek elsajátításának a leghatékonyabb útja. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Mi a tanulási folyamat eredménye? Nő a rendszer komplexitása, válaszképessége és információ tartalma. Máshogyan: bölcsebbé válik az, aki az élet fordulataiból tanulni képes. Megint máshogyan: közelebb kerül Istenhez az a lélek, amelyik már mélyen átélve végigjárt (jó)néhány istentiszteletet és lelki gyakorlatot. Isten egyik legalapvetőbb tulajdonsága, hogy Ő a tudás Teljessége. Ha ebbe belegondolunk, akkor rádöbbenhetünk arra, hogy az előzőekben leírt három folyamat a lényegét tekintve pontosan ugyanaz. A természet egésze oda törekszik, és afelé tart, ahonnan megszületett: Isten Teljességének Egészébe. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: