Életem első istentiszteleti szolgálata

2020. június 21, vasárnap, Budapest-Angyalföld

 

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem másodéves, lelkész-szakos hallgatójaként életem első istentiszteleti szolgálatát június 21-én  (Szentháromság ünnepe utáni második vasárnapon) a Budapest-Angyalföldi evangélikus gyülekezetben (Budapest, Kassák Lajos u. 22.) tartottam meg az Ez 33,30-33 alapige alapján. Az igehirdetés hangfelvétele itt érhető el. Az igehirdetés szövegét innen lehet letölteni.

 

A kiegyensúlyozottságról

Gondolatok az élet lassú visszarázódásának az elején

1. A kiegyensúlyozottság szokványos értelmezései. Az egyensúly megtalálása és megtartása valahol úgy él bennünk, mint a változatlanság elérése. Úgy gondolkodunk az egyensúlyról, hogy aki egyensúlyban van, az nem mozdul sehova, hanem lebeg. Sokszor azonban elfelejtjük azt, hogy a lebegés csak látszólag mozdulatlanság. A lebegés a valóságban minden irányba való finom mozgások egyensúlya. Minden egyensúly dinamikus. Még a lelki nyugalom egyensúlya is – csak az máshogy (erről majd az írás végén lesz szó). (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. A kiegyensúlyozottság, mint a bölcsesség egyik fontos eleme: ma, az élet lassú visszarázódásának idején. Különösen fontos az új egyensúly megtalálása akkor, amikor a helyzet éppen alapvetően megváltozik. „Könnyű” volt a korona vírus járvány elején rátalálni egy új útra, amikor szerencsétlenül járt országok korábbi sorsa, és ebből fakadó rendeletek szabályozták a kötelező viselkedést. Mennyivel nehezebb dolgunk van most, amikor „vissza kell állni a régi kerékvágásba”. Tényleg a régibe? Hát az nagy baj lenne… Akkor nem tanultunk volna semmit… Visszaállni? Biztos, hogy mindenkinek egyforma sebességgel kell? Az időseknek és betegeknek is? Nem kellene visszafogni magunkat még akkor is, amikor már megint „mindent szabad”? A kiegyensúlyozottság az ókori bölcsesség egyik alap-kategóriája volt. Az arany középút egyensúlya a szélsőségektől való tartózkodás. Itt a szélsőséget nemcsak abszolút értelemben kell érteni. Szélsőség lehet az is, ahova a tömeg éppen megy. A bölcs nem sodródik a nyájjal. Kiemeli a nyájból a fejét, szétnéz, és megindul másfele – ha kell. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Az igazi egyensúly. Hogyan éri el a lélek az egyensúlyát? A lélek egyensúlya nem onnan jön, hogy megtanulja, és betartja a játékszabályokat. A lélek egyensúlya egy másik dimenzióban van. Ha hagyjuk azt, hogy Jézus megérintsen bennünket, és ha megérezzük ezzel Isten Teljességét, akkor a lelkünk kirepül egy olyan dimenzióba, amelyben az örök élet nyugalma van. És, mintegy gyönyörűséges ráadásként, a lélek Isten közelségében felfrissül, és újra töltődik. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

A romolhatatlanságról

Gondolatok a romlandóságunk közepén

 

1. A romolhatatlanság értelmezése korunkban. A romolhatatlanságról igen sokaknak a tartósítószer jut az eszébe. Korunk új tartósítószere: a kidobás. Tárgyaink azért lettek romolhatatlanok – mert az elromlásuk előtt kidobjuk őket. A „javítás” mint kategória, lassan megszűnt létezni, mert nincs már mit megjavítani. Tökéletes lett ugyanis a világ… A művi romolhatatlanság lavinája az embert magát is elérte. Egy mai idős nem lehet öreg: mű-fiatalnak kell maradnia. Kihalt az ősz haj. Nem jelenhet meg smink nélkül a feleség – már a saját férje előtt sem. Nem fog rajtunk az idő: romolhatatlanok vagyunk. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. A romolhatatlanság eléréséért való küzdelmünk hiábavalósága. Tartósítjuk az élelmiszereinket, és tartósítjuk saját magunkat. Meg akarjuk állítani az időt. Ugyanakkor nem vesszük észre a pillanatot. Rohanunk: és amikor az élet maga megállásra kényszerít minket (mint most, a koronavírus idején…), akkor nem tudunk mit kezdeni az új helyzettel. Miért hiábavaló a romolhatatlanság eléréséért való küzdelmünk? Füke Szabolcs gondolatát idézve azért, mert „nem azt szeretnénk megőrizni, ami romlatlan, hanem azt, ami romlandó”. Nem vesszük észre, hogy azoknak a döntő többsége, amihez mi az örökkévalóságig ragaszkodnánk, csak a felszín, csak a múlandóság. Csak az eszközöket látjuk, és nem a célt: a körítést próbáljuk megőrizni, és nem vesszük észre mellette az Ételt. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. A romolhatatlanság valódi értelmezése. A romolhatatlanságot mi magunk hiába próbáljuk megvalósítani az életünkben. Ez a hajsza reménytelen. A romolhatatlanságot elérni önerőnkből éppúgy nem tudjuk, ahogyan Münchausen báró sem tudta kihúzni saját magát a kátyúból. Ami romlandó bennünk, az elvettetik. És nagyon jó, hogy a romlandóságunk elvettetik: mert csak ezen a módon képes megőrződni belőlünk az, ami bennünk romlatlan. Isten nem tartósítószert használ arra, hogy megőrizze belőlünk azt, ami a lényeg, hanem eleve ezzel a szándékkal alkotta meg. Isten elkülöníti bennünk a romlatlant, és így őrzi meg. Az Istennel való bensőséges kapcsolatunk, Jézus maga az, ami bennünk magunkban romolhatatlan. Mindaz, ami Istenhez kötődik bennünk, esélyt kap a romolhatatlanságra, amely megőrizi az életünk Istenhez kötődő benső lényegét az Örök Életben. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

A megrendültség hasznáról

Gondolatok a lelki mélység legszebb megnyilvánulásairól

1. Alapos okok, amiért kitagadtuk a megrendülés fogalmát korunk szótárából. Nem szeretünk megrendülni manapság. Az értelmező szótár szerint a megrendülés „lesújtó körülmény, csapás okozta lelki megrázkódtatás”. A megrendülés szó szinonimái a megdöbbenés, a megrázkódtatás, a gyász, a megrökönyödés, a megbotránkozás, az elképedés. Hát… Nem egy vigasztaló lista… Ha nem akarunk megrendülni, ez azt jelentené, hogy rendíthetetlenek szeretnénk lenni? A középkor harcosai, az eposzi hősök, azok legyenek a rendíthetetlenek. Nem akarunk mi foglalkozni ezzel a megrendülés dologgal. Jókat szeretnénk újra örülni együtt. Nélkülöztünk mi most már eleget – évekre előre. Legyen már ebből nekünk elég… (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. A megrendültség hasznáról. „Megdöbbenés, megrázkódtatás, gyász, megrökönyödés, megbotránkozás, elképedés” – mi ebben a közös? A megrendültség kiváló oka a gyökeresen új helyzet. Valami, amire nem lehet úgy reagálni, ahogyan szoktunk. Valami, amit nem lehet kikerülni, amire nem lehet legyinteni, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni. A megrendülés akkor következik be, amikor valami alaposan kirepít minket a komfortzónánkból. Mi történik velünk akkor, amikor megrendülünk? Esélyt kaptunk éppen arra, hogy valami nagyon újat megtanuljunk. Esélyt kaptunk arra, hogy a túlélőképességünket fejlesszük. Esélyt kaptunk az igazi kreativitásra. Esélyt kaptunk egy új életre… Akkora baj lenne ez? (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. A megrendültség igazi értelméről és jelentéséről. Van a megrendültségnek egy olyan értelmezése, amelyet nem szoktunk mostanában tudomásul venni. Manapság nem beszédtéma a lélek megrendülése. Mikor rendül meg a lelkünk? A lélek megrendültségét az élet legnagyobb kérdéseivel való találkozások váltják ki. Élet, halál, szerelem: elköteleződés valaki mellett örökre. Mi történik olyankor a lelkünkkel, amikor az élet legnagyobb kérdéseivel találkozik? A megrendült lélek legfontosabb tapasztalása az, hogy nincsen egyedül. Hogy van Valami, ami a lelkünkkel kapcsolatot keres. A megrendült lélek a szeretettel találkozik. Azzal a szeretettel, ami adni akar neki valami fontosat. Azzal a szeretettel, ami növelni és fejleszteni akarja. A megrendült lélek Jézus és az Atya kifogyhatatlan szeretetével találkozik. Akkor is, amikor – kellő tapasztalás híján – úgy érzi, hogy most valami olyan szörnyű dolog történt vele, amelyet nem bír el. Így, húsvét és pünkösd között, gondolkodjunk mindezen el – és várjuk, kérjük a megrendültség lehetőségét – mert korábban el nem képzelhető módon gazdagodunk általa. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Hogyan jutunk el a békességhez?

Gondolatok a hit erejéről akkor, amikor úgy érezzük, hogy elfogyott a fény…

 

1. Korunk: a békétlenség kora. Nem a fékezhetetlen indulat, hanem a lélek szertelensége jelenti a békétlenséget a mai kor „fejlett” országaiban. Képtelenek vagyunk megnyugodni. Képtelenek vagyunk örülni annak, ami van. Képtelenek vagyunk megelégedni. Képtelenek vagyunk egymással megférni. A szeretetközösség belső tereinek a tágassága végtelen. Tegyünk kísérletet arra, hogy szabadon eresszük a bezártságunkat és békétlenségünket ezekben a felmérhetetlenül tágas benső dimenziókban! Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. Miért jó és hogyan lehet eltűrni a bizonytalanságot?Van rosszabb a koronavírus járvány heteiben, mint a bezártság.” Mondhatják most sokan. „És ez a bizonytalanság.” Gondoljunk bele, hogy eddig sem tudtunk semmit, csak a száguldás mámorában erről gondosan megfeledkeztünk. A bizonytalanságtűrés igen nagy erény. Csak a bizonytalanság eltűrése vezet el minket a valódi, a kreatív, új megoldásokhoz. Minden létező helyzet megváltoztatása bizonytalanságot generál. A bizonytalanság az újra rendet teremtő változás szükségszerű velejárója. Mi magunk zárjuk be magunkat akkor, ha nem viseljük el a bizonytalanságot. Ha ki tudunk most bizonytalanságtűrést alakítani magunkban, akkor sikeresen felkészülünk a jövő változásaira. Ahhoz, hogy el tudjuk viselni a bizonytalanságot, hinnünk kell valamiben. Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Hogyan jutunk el a békességhez? A hit ereje – akkor, amikor úgy érezzük, hogy elfogyott a fény… Ahhoz, hogy a békétlenség után megtaláljuk a békességet, hinnünk kell valamiben. A hit lényege a számomra az összetartozás bizonyossága: nem kevesebbel, mint a Teljességgel. Annak a bizonyossága, hogy ez a Teljesség, Isten engem elfogad és befogad, nem saját érdemeim miatt, hanem Jézus áldozata miatt. Évekkel ezelőtt biztos voltam abban, hogy a hit ösvényein a fény és a szeretet mutatják az utat. Nem is olyan régen megértettem, hogy nincsen veszve akkor sem semmi, ha az ember már nemcsak a fényt nem látja, de a rázuhanó szeretet-lavinát sem érzi éppen. Mert megmarad a hit: az összetartozás bizonyossága. A hit újjászüli a reményt. A remény megtermi a szeretetet. A szeretet pedig világosságot csihol. Nem belőlünk, nem miattunk, hanem Isten ajándékaként, kegyelemből. Van állandóság a bizonytalanság közepén! Ez az állandóság nem zárkózik el tőlünk, hanem idenyújtja nekünk a segítő kezét. Fogadjuk el! (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Oldalak

Feliratkozás  csatornájára