Igehirdetés: Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap

2021. szeptember 26, Budapest-Angyalföld

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem végzős lelkész-szakos hallgatójaként az igehirdetés szolgálatát a Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnapon, 2021. szeptember 26-án délelőtt 10-től a budapest-angyalföldi evangélikus gyülekezet templomában (Budapest, Kassák Lajos u. 22.) az Ám 4,11-5,4 alapige alapján tartom. Az igehirdetés szövege innen tölthető le, hangfelvétele itt hallgatható meg.

 

Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írott első levele

Egyetemi bibliakör, 2021. szeptember 21.

A szorgalmi időszakban kéthetente, a felsőoktatásban tanuló diákoknak (oktatóiknak), illetve a felsőoktatásba készülő középiskolásoknak szervezett bibliakörök 2021. őszi félévének második alkalmát szeptember 21-én, kedden 18 órától tartottuk meg személyesen és a Zoom alkalmazás segítségével, on-line formában. Pál apostol Korinthusiakhoz írott első leveléről beszélgettünk Gáspár Dániel vezetésével. Az igeismertetés összefoglalása innen tölthető le, a levél aranyigéinek (fontos igeszakaszakaszainak) listája pedig innen. Aki a következő alkalomra (amely október 5-én lesz) be akar jelentkezni, írjon az egyetemi.bibliakor@gmail.com email címre.

 

Pál apostolnak a Rómaiakhoz írott levele

Egyetemi bibliakör, 2021. szeptember 7.

 

A szorgalmi időszakban kéthetente, a felsőoktatásban tanuló diákoknak (oktatóiknak), illetve a felsőoktatásba készülő középiskolásoknak szervezett bibliakörök 2021. őszi félévének első alkalmát szeptember 7-én, kedden 18 órától tartottuk meg a Zoom alkalmazás segítségével, on-line formában. Pál apostol Rómaiakhoz írott leveléről beszélgettünk. A bibliakör összefoglalása innen tölthető le. Aki a következő alkalomra (amely szeptember 21-én lesz és reményeink szerint már személyes találkozási lehetőséget is kínál) be akar jelentkezni, írjon az egyetemi.bibliakor@gmail.com email címre.

 

Igehirdetés: Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap

2021. július 25, Kecskemét-Orgovány

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem végzős lelkész-szakos hallgatójaként az igehirdetés szolgálatát Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnapon (2021. július 25-én) a Kecskeméti evangélikus gyülekezet templomában (Kecskemét, Arany János u. 1, de 10.) és az Orgoványi evangélikus gyülekezetben (református imaház, Molnár Gergely u. 1. du. 3.) az 1Jn 5,1-3 alapige alapján tartom. Az igehirdetés szövege innen tölthető le. Az igehirdetés hangfelvétele itt hallgatható meg.

 

Igehirdetés: Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnap

2021. július 11, Budapest-Angyalföld

 

 

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem végzős lelkész-szakos hallgatójaként az istentisztelet szolgálatát Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnapon (2021. július 11-én, de. 10-kor) a Budapest-Angyalföldi evangélikus gyülekezet templomában (Budapest XIII. Kassák Lajos u. 22) a Kol 2,12-15 alapige alapján tartottam. Az igehirdetés szövege innen tölthető le. Az igehirdetés hangfelvétele itt hallgatható meg.

 

Oldalak

Feliratkozás  csatornájára