A dicsőség természetéről

Elmélkedés a Szentháromságról – befejező rész
Printer-friendly version / Nyomtatóbarát változatPrinter-friendly version / Nyomtatóbarát változat

 

1. Emberi fogalmaink a dicsőségről. A dicsőség nekünk, földhözragadt embereknek, a saját magunk értékének a nagysága. Másoktól kapott elismerés, hódolat, amely sérthetetlenséget, stabilitást, boldogságot és békességet jelent. A földi értelemben vett dicsőség tehát olyan "hatalom", amelyért immár nem kell újra és újra megküzdeni. Egy olyan vágyva vágyott állapot, amely utáni sóvárgásunk (a dicsvágy avagy dicsszomj) olthatatlan, és mardosó érzésként kísérhet minket egy egész kielégítetlen, a mi mércéinkhez képest "dicstelen" földi életen át. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. A dicsőség igazi természete. Isten dicsősége a földi értelemben elképzelt dicsőségnek pontosan az ellenkezője: az a fény és ragyogás, amely Belőle kiárad az Istennel közösségbe kerültekre. Isten a saját dicsőségével tehát nem kap, hanem ad. Ugyanakkor nem a saját érdemeink szerint áraszt el minket Isten a dicsőségével, hanem létéből fakadóan. Isten dicsőségének a reánk árasztásával NEKÜNK adja tehát a sérthetetlenséget, stabilitást, boldogságot és békességet akkor, ha már kinyíltunk a Vele való kapcsolatra. Az Isten dicsőségét befogadó ember nemcsak elnyeli mindezt (mint ahogyan az ördög teszi), hanem válaszként megelevenedik, és egész életében Isten dicsőségét terjeszti maga körül. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. A Szentháromság dicsősége. A dicsőség Istentől ered. Áradása, és a Krisztussal való kapcsolatra nyitott emberi lelket megváltoztató ereje a Szentlélek igen fontos tulajdonságai. A Szentlélek a Szentháromságnak talán az emberi szavakkal a legkevésbé jellemezhető része. A Szentlélek sodrása olyan elemi erejű is lehet, hogy az ember korábbi önmagától igen messze kerülve, korábban a számára elképzelhetetlen tettek sokaságát teheti meg egymás után. Ugyanakkor a Szentlélek a csendes mindennapokban is bennünk munkálkodik. A Szentlélek Isten dicsőségének a "közvetlen megjelenítője" a Teljességgel még nem egyesült lelkek számára, amelyeket a Krisztusban megelevenít, és az Isten dicsőségét megjelenítő válaszra (életre) képessé tesz. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 


 

Bevezető: a július-augusztusi nyári szünet előtti utolsó három írásomban a Szentháromságról szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni a tér/ország, a hatalom/igazság és a dicsőség/szeretet hármasában. Az előző két írásomban Isten hatalmas teréről és a Krisztusban megtestesülő hatalmáról foglaltam össze néhány (töredékes) gondolatot. Ezen záró-írásomban a dicsőség természetéről írok le néhány gondolatot. Jó néhányan rájöttek már a kedves olvasók közül, hogy a blog eddigi összes bejegyzése a Miatyánk egymásra következő sorain alapult. Az egyre szaporodó xxx-ek a bejegyzések elején is ezt jelezték. Álljon tehát most itt, a Miatyánk lezárásakor, az immár "dekódolt", teljes szöveg, minden sor alatt az adott sorról szóló blogbejegyzésre mutató hivatkozással.

 

Mi Atyánk,
ki vagy a mennyekben,
szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg // a mi vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeznek.
És ne vígy minket a kísértésbe
de szabadítsd meg minket a gonosztól.
Mert Tiéd az ország,
a hatalom
és a dicsőség mindörökké. Ámen.

 


 

1. Emberi fogalmaink a dicsőségről

 

A dicsőség nekünk, földhözragadt embereknek, a saját magunk értékének a nagysága: nagy hírnév, köztisztelet, közmegbecsülés, amely kiváló tett, teljesítmény, avagy kimagasló érdem eredményeként alakult ki. A dicsőség a földi értelmezése szerint másoktól kapott elismerés, hódolat. A dicsőség állapota az ember számára a köz-elismertségből fakadó sérthetetlenséget, stabilitást, boldogságot és békességet jelent. A földi értelemben vett dicsőség tehát olyan "hatalom", amelyért immár nem kell újra és újra megküzdeni, hiszen az általánosan elismertté és elfogadottá vált. Ráadásul a dicsőség olyan "hatalom", amely gyűlölet és félelem helyett szeretettel és elismeréssel párosul. A földi dicsőség tehát egy olyan vágyva vágyott állapot, amely utáni sóvárgásunk: a dicsvágy avagy dicsszomj olthatatlan, és mardosó érzésként kísérhet minket egy egész kielégítetlen, a mi mércéinkhez képest "dicstelen" földi életen át.

 


 

2. A dicsőség igazi természete

 

"Isten szeretete nem megtalálja, hanem megteremti azt,
amely számára szeretetre méltó. Az ember szeretete viszont
abból fakad, hogy valamit szeretetre méltónak talált."

(Luther Márton: Heidelbergi disputáció 28, 1518)

 

Isten dicsősége a földi értelemben elképzelt dicsőségnek pontosan az ellenkezője. Isten dicsőségét nem más adja Istennek, hanem Isten léte részeként kiárad belőle. Isten dicsősége nem feltételhez kötött dolog tehát, hanem Isten létezésének egyik lényegi, velejáró eleme. Isten dicsősége az a fény és ragyogás, amely Belőle kiárad az Istennel közösségbe kerültekre. Isten a saját dicsőségével tehát nem kap, hanem ad: elárasztja azokat vele, akik Vele kapcsolatot találtak. Fontos kiegészítés az is, hogy nem a saját érdemeink szerint áraszt el minket Isten a dicsőségével, hanem létéből fakadóan. Nincsen tehát az Isten dicsőségében való részesedésben semmilyen elismerés a számunkra, hanem ez egy olyan kegyelmi ajándék, amely (Krisztus keresztáldozata miatt) az Isten reánk áradó szeretetéből fakad. Isten dicsősége tehát nem Isten számára adja meg a sérthetetlenséget, stabilitást, boldogságot és békességet, hanem az egész Teremtett világ számára adja meg mindezeket. Isten a dicsőségének a reánk árasztásával NEKÜNK adja tehát a sérthetetlenséget, stabilitást, boldogságot és békességet akkor, ha már kinyíltunk a Vele való kapcsolatra.

 

Isten mindig ajándékozással kezdi az emberekkel való kapcsolatot. Saját magát, a belőle áradó szeretetet, a Gondviselést, a rendet és a dicsőséget ajándékozza nekünk. Erre az egyik igen szép példa maga a Tízparancsolat, amelynek első táblája az embernek Istenhez való viszonyát tisztázza. Nem szabad azonban soha elfeledni a parancsolatok olvasása közben, hogy maga a Tízparancsolat is egy óriási ajándék Istentől. Ennek az ajándéknak az a lényege, hogy LEHET az embernek kapcsolata Istennel. Ez ugyanis messze nem természetes. Krisztus megtestesülése és keresztáldozata Isten legnagyobb ajándéka a számunkra, hiszen ezzel nemcsak közvetlen kapcsolatba kerülhettünk Istennel, nemcsak megkaptuk Krisztus Útját, mint a minket Istenhez vezető Irányt, hanem a bűneink eltörlésével megnyílt az Örök Élet kegyelme is a számunkra.

 

Istennek az egész Teremtésre sugárzó, békességet adó dicsősége valahol nagyon közel áll a Gondviselés fogalmához. A Gondviselésnek vannak olyan elemei is, amelyekben Isten közvetlenül avatkozik bele a történelem menetébe, az emberek életébe, avagy az emberi lélek fejlődésébe. Ugyanakkor a Gondviselés egy igen fontos eleme az az áradó szeretet, amely a Teremtést folyamatosan megújítja, és e közben a Teremtés rendjét újra és újra helyreállítja.

 

Isten tehát a dicsőség forrása. Ezzel szemben az ember a dicsőség elnyelője, haszonélvezője. Az egyik korábbi írásomban az ördögről írtam azt, hogy nyelőként viselkedik: az a szeretet, amely hozzá érkezik eltűnik, megsemmisül. Nagyon nagy különbség van azonban az emberi természet és az ördög között abban, hogy melyikük milyen választ ad az Isten dicsőségének és szeretetének rá áradására. Az ördög a reá áradó dicsőséget és szeretetet maradéktalanul elnyeli. Az az ember, amelyik Krisztus keresztáldozata miatt a saját eredeti egójából kilépve Istennel már kapcsolatba került, megelevenedik Isten reá sugárzó dicsőségétől. Az Isten dicsőségétől megelevenedett emberi lélek még közelebb kerül Istenhez. Ebben a folyamatban az Isten dicsőségétől megelevenedett lélek Isten dicsőségét a saját életével, a saját tetteivel is megmutatni, és ezzel példaként terjeszteni kezdi. Az igaz ember tehát nem válasz nélkül "nyeli el" Isten reá áradó dicsőségét, hanem általa új szívet és új lelket kap. Ezzel az új szívvel és lélekkel kezdi el az ember dicsőíteni Istent. Isten dicsőítése tehát messze nemcsak "a doxológia néhány mondata", hanem folyamatos hálaadás Isten létéért, velünk való kapcsolatáért, kegyelmi ajándékaiért és reánk áradó áldásaiért, valamint (nem utolsó sorban) magáért Krisztusért is. Isten dicsőítése az Isten reánk áradó dicsőségével gyökeresen megváltozott életünk Egésze. Isten igazi dicsőítése során tehát az ember egész élete egy olyan folyamatos hálaadás, és folyamatos ima lesz, amelyben megmutatja és tovább sugározza Isten dicsőségét az őt körülvevőkre.

 


 

3. A Szentháromság dicsősége

 

"A szél fú a hová akar,
és annak zúgását hallod,
de nem tudod honnan jő és hová mégy,
így van mindenki, a ki Lélektől született"

(Jn 3:8)

A dicsőség Istentől ered. A dicsőség ugyanakkor (mint ahogyan az ország – Isten fenséges tere, és a hatalom – a Jézus által mutatott Út) a Szentháromság egészének oszthatatlan tulajdonsága. Mindemellett a dicsőség áradása, és a Krisztussal való kapcsolatra nyitott emberi lelket megváltoztató ereje a Szentlélek igen fontos tulajdonságai.

 

Isten fogalmának (és Krisztus isteni mivoltának) az igazán fontos tartalmai sem közelíthetőek meg a "homályosan látó" emberi gondolkodás számára. Ugyanakkor a Szentlélek a Szentháromságnak talán az emberi szavakkal a legkevésbé jellemezhető része. A Szentlélek lényegéhez tartozik a kiáradása, az emberi lelket (és az igaz emberek közösségeit) tisztára mosó, átalakító, tettekre és tettek hosszú láncolatára sarkalló, és ezen tettek végbeviteléhez szükséges tulajdonságokkal (ajándékokkal, kegyelmekkel) felruházó természete. A Szentlélek zsengéje Isten alkotó erejének egy olyan bensőséges magva, amely a különösen nagy hatású és hosszú távú folyamatok elindítója. "A Lélek nem bezár valahová (például az önzésünkbe), hanem kivezet valahonnan. Kinyit, jövőt ad, és a szolgálat, a lelki gyümölcsök felé irányít. Életet adó, és másokat éltető." (Dobszay Benedek) A Szentlélek sodrása olyan elemi erejű is lehet, hogy az ember korábbi önmagától igen messze kerülve, korábban a számára elképzelhetetlen tettek sokaságát teheti meg egymás után. Ugyanakkor a Szentlélek a csendes mindennapokban is bennünk munkálkodik. A Szentlélek tehát Isten dicsőségének a "közvetlen megjelenítője" a Teljességgel még nem egyesült lelkek számára, amelyeket a Krisztusban megelevenít, és az Isten dicsőségét megjelenítő válaszra (életre) képessé tesz. Ámen.

 

Minden kedves Olvasómnak
Isten dicsőségét megérző és továbbadó nyarat kívánok!

 

A blog következő írása szeptember 7-én fog megjelenni.

 

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Hozzászólások

Búcsúzóul, Péter bármelyik eddigi bejegyzéséhez beilleszthető rövidke gondolatköteget szeretnék összegzésképpen megosztani az érdeklődő olvasóval. Tapasztalatom szerint figyelmes kipróbálásuk viszonylag rövid idő alatt kedvező jeleket hozott az életemben, amely egyre nagyobb bizonyossággal töltött el arról, hogy helyesek.

Buddhisták között hallottam azt a nézetet, hogy olyan tanítás, állítás, amely ellentmond a józan észnek nem származhat Gautama Buddhától. Úgy gondolom, hogy ez jó alap lehet arra, hogy eldöntsük bármelyik Világtanítónak tulajdonított tanításnak az eredetiségét, torzítottságának a mértékét. Még akkor is, ha a mai világunkban sajnos még a tudományban is egyre terjed a józan ész „trónfosztása” nézet. (Elfogadottá kezd válni az a nézet, hogy „egy meghatározott objektív anyagi objektum, részecske egy időben több helyen is előfordulhat”, „anyagi mivoltunkban lehetséges az időben mint valami térben az utazás előre és hátra” stb.)

Tulajdonképpen a Bölcsek tanításának, amely lényegében világtanítói tanítások szavakba öntése, a lényege, hogy semmi olyant ne tegyünk, amelyet nem szeretnénk, hogy velünk is megtörténjen, nemesítsük az érzelmeinket, tulajdonságainkat, műveljük a józan eszünket.

Köszönöm Péter a lehetőséget, hogy továbbadhatom, amit én is mint ajándékot kaptam.

 

Kedves Sándor!

Nagyon köszönöm értékes hozzászólásaidat az eltelt fél évben!

Örömteli, elmélyült nyarat kívánok: Péter