1. Elégedetlenségeink önmardosó csapdái. Az ember élvezet- és újdonságkereső állat, így minden élvezet igen hamar elveszíti az újdonság jellegét. Emiatt az ember elégedetlenné válik: újabb és még több élvezetet keres. Még rosszabb a helyzet akkor, ha az "örömbirtoklás mennyisége" az egó értékmérője lesz. Az egónk mindig mindent másokhoz mér. Másoknak több van. Akkor lesz majd nekünk több, ha elvesszük másoktól. Ez a lavina sehol nem áll meg, legfeljebb maga alá temet. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)
2. A hálaadás ereje. A hálaadás képessége az elégedetlenség ellenpontja, amely békességhez, nyugalomhoz és örömhöz vezet. Aki köszönetre és hálára nyitottan éli az életét, az a jót keresi mindabban, ami vele megtörtént. A hálaadásra képes ember a saját egójába való bezáródás helyett kinyílik. A hála hálát szül: a jóság forrása jóságot nyit meg maga körül. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)
3. A hálaadás-szeretetszolgálat-szeretetközösség körök kiteljesítő öröme. A hálaadásra való képesség átalakítja az egész életünket. A hála egy szeretetfolyamba kapcsol be bennünket, amely szeretetközösséget teremt. Választhatunk tehát: vagy a hálaadás – szeretetszolgálat – szeretetközösség köröket járjuk, vagy a követelődzés – gyűlölet/harc – és a saját önzésünkbe való elszigetelődés köreit. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)
1. Elégedetlenségeink önmardosó csapdái
Az ember élvezet- és újdonságkereső állat. Ez a kettős biológiai meghatározottság egy öngerjesztő csapdát generál, mert minden élvezet igen hamar elveszíti az újdonság jellegét. Emiatt az ember elégedetlenné válik: új, több, újabb és még több élvezetet keres. Még rosszabb a helyzet akkor, ha az öröm "megszerzésének a képessége", az "örömbirtoklás mennyisége" az egó értékmérője lesz. Ilyenkor a "kevés jutott nekem" érzése a saját tehetetlenségem és elégtelenségem tudatával párosul. Ráadásként: a saját egónknak nincsen objektív mércéje. Semmi nem lehet elég, ha azt hisszük, hogy a "valaminek" az okai mi magunk vagyunk. Az egónk mindig mindent másokhoz mér. Másoknak több van. Másoknak jobb van. Van valaki, akinek több van. Lehet valaki, akinek több lesz... Akkor lesz majd nekünk több, ha elvesszük másoktól. Még biztosabb, ha másokat még arra is képtelenné teszünk, hogy szerezzenek. Ez a lavina sehol nem áll meg, legfeljebb maga alá temet. Mindezzel az elégedetlenségünk vagy a siránkozás és a depresszió, vagy pedig a követelődzés, a gyűlölet és a harc önzésének a forrása lesz.
2. A hálaadás ereje
Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok,
mindenért hálát adjatok,
mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.
(1Thessz 5,16-18)
A hálaadás képessége az elégedetlenség ellenpontja, amely békességhez, nyugalomhoz és örömhöz vezet. Aki köszönetre és hálára nyitottan éli az életét, az a jót keresi mindabban, ami vele megtörtént. A félig telt pohárnak nem az üres részét látja, hanem a vízzel telit. A hálaadásra képes ember a saját egójába való bezáródás helyett kinyílik. Jót talál ott is, ahol más nem. A jóra nyitott, hálával telt állapotában sugározni kezdi a jót maga körül. A hála hálát szül: a jóság forrása jóságot nyit meg maga körül. Így élve megnyugvással teljes ünneppé válnak a számunkra hétköznapi pillanatok. A hála kifejezése csökkenti a kortizol, és növeli a dopamin, a szerotonin és az oxitocin szintjét a szervezetünkben. Ilyenformán a hála "a tudományos okok szintjén is" oldja a szorongást, boldogságot és szeretetet teremt.
Hadd bíztassam az Olvasót, hogy írjon néhány napig egy "hálanaplót". Írja fel, milyen jó dolgok történtek vele, amelyeket érdemes gondolatban megköszönnie. Vagy konkrétan valakinek, vagy a Mindenség szeretetének, amely ezt az örömöt, ezt a jót, vagy ezt a szép látványt Önnek ajándékozta. (Igen szép történeteket lehet olvasni erről Uzsalyné Pécsi Rita cikkében.) Az első néhány nap után érdemes átgondolni az élete eddigi eseményeit abból a szempontból, hogy milyen emberek, környezet, találkozások és helyzetek támogatták, segítették az eddigi útján. Kik szerették, milyen események töltötték be, mi adott a számára útmutatást? Kik voltak azok, akiknek szeretetet tudott ajándékozni? Kik azok, akik az Olvasó miatt elfogadottnak és befogadottnak érezték magukat? Érdemes örülni mindezek miatt most, utólag is.
3. A hálaadás-szeretetszolgálat-szeretetközösség körök kiteljesítő öröme
Amikor Jézus az Eucharisztiát nyújtja nekem, arra emlékezem,
hogy én magam is „eucharisztia” vagyok. Isten vesz engem,
hálát ad felettem, megtör,
és népének ad ajándékul, hogy általa jelen lehessek.
(A mindennapok lelkigyakorlata, 24. hét)
A hálaadásra való képesség átalakítja az egész életünket. A hála egy szeretetfolyamba kapcsol be bennünket, amely szeretetközösséget teremt. Ferenc pápa 2018. március 7-én elmondott beszédében hangoztak el ezek a mondatok arról a három magatartásformáról, amelyek sohasem hiányozhatnának Jézus tanítványaiból: "Az első: megtanuljuk, hogy hálát adjunk mindig és mindenütt, és nemcsak bizonyos alkalmakkor, amikor minden jól megy; a második, hogy életünket szeretetajándékká tegyük, szabad és ingyenes ajándékká, (a harmadik pedig hogy) a konkrét közösséget építsük, az Egyházban és mindenkivel." Ez egy gyönyörű kép. A hálaadásban az emberi lélek felível az Atya végtelen szeretetéhez, és egyesül vele. Itt a lélek korlátlan mennyiségű szeretettel töltekezik, majd szeretettel teljessé válva visszatér a Földre, hogy az életében ezt a szeretetet ajándékozza át másoknak. Mindezzel a szeretet közösségét teremti meg maga körül. Két lelkigyakorlaton egyre inkább kibomló formában az emberi élet ezen teljességét egy olyan képnek láttam/kaptam, ahol a hálaadásban felívelő, sugárzó körök milliói szeretettel megtöltekezve bocsátkoztak le megint. Mindegyik kör egy-egy megszentelt emberi élet volt. A milliónyi kör felívelő részei együtt voltak, mintha egy csodálatos fa törzse lettek volna, ami egyetlen helyre, az Atya szeretetébe nőtt és törekedett. A körök visszatérő részei egy óriási, szétterülő lombkoronát alkottak, mint a fűzfa földig érő ágai. Ez a ragyogás-fa volt az Élet Fája. Választhatunk tehát: vagy a hálaadás – szeretetszolgálat – szeretetközösség köröket járjuk, vagy a követelődzés – gyűlölet/harc – és a saját önzésünkbe való elszigetelődés köreit. Az előzővel Isten felé, a másodikkal az állat felé megyünk.
A szeretettel való töltekezés útját kívánom minden kedves Olvasómnak!
A szeretetszolgálatról szóló írásomat lásd itt.
A szeretethálózatokról szóló írásomat lásd itt.
Válasz (2018. szeptember 27.)
Nagyon köszönöm "Paál András" tartalmas sorait. Igen nagy örömmel tölt el, hogy a CsermelyBlog 1.0 folytatásának látja a 2.0-át. Teljesen így van. A korábbi blog "alulról" való építkezésének és a jelenlegi blog "felülről" való építkezésének a kettősségével is nagy hálával :) egyetértek. Ez a két építkezés nagy szerencsénkre (a 2.0 fogalomrendszerében: óriási kegyelemként) valahol egybeér. A világ gyönyörűségének írott szöveggé (matematikai formulákká, művészi alkotásokká, stb.) való leképzése valóban egy olyan lehetetlen feladat, amivel az emberiség jóízűen elvacakol már legalább ötezer éve. Ebbe a megveszekedetten törpe agyba, aminek a munkamemóriája 5-7 információt képes egyszerre feldolgozni, semekkora cipőkanállal nem lehet a világ megfelelő mintázatát beleerőltetni. De hát a feladat pontosan ettől lesz szép és nemes. Jó hír: 7,442 millárd agy a semminek már a többszörösét tudja befogadni, mint kevesebb...
Nagyon örültem, hogy "Paál András" a hála vadhajtásainak egy igen szép tárházát adta elénk. Valóban a hálapénz, a "hála mint pénz", a "hála mint hatalom", stb. stb. nagyon elterjedt emberi játszmák. Valahol a Mindenség irányában érzett hála azért egy "kicsit"könnyebb fogalom, mert ép eszű ember nem vélheti, hogy a Mindenséget ezzel "lefizeti", "adósává teszi", "jóban lesz vele", vagy kettőjük "hatalmi arányaiban" változás fog ettől beállni. Azaz a Mindenségnek érzett hála ténylegesen tiszta formája valóban mélységesen rokon az alázat és a kegyelem fogalmaival. Könnyeddé, tisztává válik az a gondolkodás, ahol az összes többi hála csak a Mindenség iránti hálának a leképezése, hiszen a hála összes többi objektuma a Mindenség megjelenési formája (a 2.0 fogalomrendszerében: Isten teremtménye).
A 2.0 blog irányából is nagyon rokonszenvesek nekem azok a nulla fölé menő játszmák, amelyek elfogadják a sokszínűséget és az ebből fakadó együttműködést. Ebből a szemszögből a hála valóban olyan megfigyelés, amely elfogad és hálózatot épít. A 2.0 fogalomrendszerében ide kívánkozik még a szeretet. Az adja ugyanis az erőt mindehhez. Valahol a szeretet az, ami "Paál András" gondolatmenetében a "fraktál", a "kód", azaz az, hogy a játéktér kockás és nem csíkos. A valóságban persze ez választható. Lehet csíkos sakkot is játszani. Ehhez gyűlölet kell. A pusztítás is változás. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ez tőlem mélységesen idegen. Teljesen egyetértek azzal, hogy rajtunk múlik, hogy milyen lesz a bennünk élő világ-kép. Komplex, hálás, meg-hallós hálózatos, avagy elzárkózó, gyűlölködő, bezárt kocka. A hála valóban komplexitás visszaépítés. A 2.0 fogalomrendszere szerint: kinyílás arra, hogy megérezzük Isten érintését és végtelen, feltétel nélküli, ránk zuhogó szeretetét.
Hozzászólások
Kedves Péter! Ahogy az 1.0 ás blogot, úgy ezt is hálás ((-: figyelemmel követem. Az 1.0-ás blog valahol ott ért végett, lett abbahgyva, fejeződött be, hogy a tudomány és vallás határkérdései, meg ezek feszegetése lett napirendre hívva, ám folytatásért kiáltó maradt a blog gondolatfolyama. A 2.0-ás szerves folytatása az 1.0 nak. Míg az 1.0 egyfajta alulról építkező gondolat volt, a teljesség tudomány neevű leképzése felől próbált inkább megragadni valamit, a 2.0 egy teljesebb megélést ismertetve próbál a fent említett, látszólag félbehagyott határkérdésből megragadni mozzanatokat, egyfajta felülről induló módon.
A leképzésnek ára van , nincs ingyen ebéd, a nézet a leképző felülethez hasonlít leginkább, dimenziót, komplexitást veszít, megfizetteti velünk a leképzés árát, azaz nem elég hálás, hálós (komplex), hallós (értő). Az 1.0 módszere odáig és nem tovább volt alkalmas módszer, rá kellett térjélaz oroszlán puszta képének ismertetése után magának a "lénynek" elővezetésére.
Szóval a "hála" fogalmát nem árt piszkálni, tisztába tenni a mai fogalomzavaros időkben. Ahogy az alázat nem megalázkodás, hanem a rendszerbeli - folyamatbeli helyünk tiszteletben tartása, úgy a hála felesleges, összezavaró , hatalmi játszmáinkból asszociációkkal megterhelt értelmeit is le érdemes nyesegetni, hogy érthető legyen, és megélni érdemes sokak számára is:
Számomra Mérő László egyik gazdasági példája adott nagyon puritán eleganciájú megfejtést a hála foglamához. Kb, egyszerüsítve azt mondja, hogy: ha a párizsi 100 Ft, akkor az annak is 100, aki akár 200 at is adna érte, mert úgy szereti, ha meg nem tartja 100 ra sem, akkor vehet mást, vagy más boltba mehet. Így mivel az érték egy elég relatív huncut fogalom, ha így rendezzük be a gazdaságot, hogy diverzitás-sokszínűség és a kéri-nemkéri- más után néz "szent" -hármassága megvan, akkor mindenki végül mindenhze olcsóbban jut, mint neki megéri, és megvan egyfajta nulla fölé rendezése gazdaságunknak. Remélem sikerült jól átadnom , hogy a sokszínűség és az együttműködés finoman porított szabadsága mint épít -ezen elmesélés szerint- fenntartható gazdaságot. Tovább gondolva gondolatink, megragadott mémjeink, világból tett érzékelésmorzsáink hálózatát is ilynre felépítve magunkban meg tudjuk látni, azaz a "gép dobja majd" az életvitelünk kérdéseire a nulla fölötti játékot jelentő válaszainkat, vagy legalábbis erre vezető lépéseinket. Így számomra a hála megtétele, megélése, ha az elletétes, más értékrendű, más foglakozású, gondolatu, vallású, stb emberek mémjeit megláthatom, meghallgathatom a diverzitást nyújtja nekem, és megadom nekik az én így vagyok hülye, ő meg más módon élni és éklni hagyni szabadságát, ami a mémek szintjén felépíti bennem a képességet, a kér-nemkér-mást választ lehetőségét. A többit rábízom a "gép" re, nem bolond az, hogy nem akarna magának jót, az élet nálam nagyobb egységei is együttműködések által tudnak megnyilvánulni, keresik, a hasonlót, a nulla fölé lépni képeset. Azaz feltettem magam az "étlapra", a befoglaló és támogató környezetem hátszelére ültem, és nem kell érdekeljen, hogy ezidőkben pont ezen a bolygón miféle betükombinációval van a "gép" elnevezve.
Lehet, hogy még nagyon 1.0 ásan morfondírozok.....ki tudja....magam elégedett, hálás vagyok, hogy tudhatom, hogy mint állíthatom gondolatvilágom nulla feletti játékra alkalmassá, remélem így kicsiben hű-en bemásolva magamba a fraktált, a kódot, valami eredménye csak lesz majd a "nagy" -ban is.Úgy sem tehetek mást, ha érzékelek, leképzek nyelvi, tudati, kultúrális, stb rendszereinkre vetítve kiértékelem a történéseket, akkor komplexitást vesztek, vissza kell valahol építeni a világról bennem élő képet abba komplexitásba, ahol egyáltalán esélyes vagyok nulla feletti játékra, és nem járok úgy, mint aki kockás helyett csíkos táblán próbál sakkozni.Nem is tudom jól mondom e, ám a hálát így ,egyfajta elfogadóbb megfigyelés és másokhoz-történésekhez állásként IS bemutatva , hálót építőnek értve helyrekerül pár kérdés. Talán összébb ért az 1.0 ás és a 2.0 megközelítés.
Van a "Világról bennünk élő képet megváltoztatva változtathatjuk meg magát a világot." mondás, csak ha nem elég komplex a kép, ha nem hálás, hálós, hallós, akkor nem elég hallóssá változtattuk világunkat. Tohonya testünk etetjük, kocsit tankoljuk javítgatjuk, lakást kifestjük, csapot cserélünk, miért pont a világról bennünk élő képet ne tartanánk karban? (((-: Hála így működési definíció szerint komplexitásvisszaépítés, vagy minek nevezzük? ((-:
Kedves Péter !
Hálásan köszönöm az e-mailben érkezett figyelmeztetést ! További áldásos működést kívánva
ÜDV Tódy Éva