Hogyan keletkezik az innováció a társadalom hálózataiban – és az egyházban?

Gondolatok innovációszegény korunkról és a szeretethálózatokról

 

1. Miért élünk innovációszegény korban? Méghogy innovációszegény korban élnénk??? Most előzi meg a mesterséges intelligencia az emberi agyat. Sokan jósolják, hogy hamarosan beköszönt a végtelen sebességre felpörgött innováció kora, a szingularitás. Nem az innováció mennyiségével van a baj. Az innováció iránya tévedt el végzetesen. Szinte semmilyen közgondolkodás nem folyik a befelé való növekedés lehetőségeiről, egy "katasztrófa-utáni emberiség" túlélési esélyeiről és az erre való felkészülés módozatairól. Pedig ez lenne az igazi innováció. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. Hogyan keletkezik az innováció a társadalom hálózataiban? Semmiképpen sem ott, ahol a "pörgés" van. A társadalmi hálózatok közepe, magja azokat az "innovációs ötleteket" szajkózza, amelyek a nagy kommunikációs visszhang-kamrákban (echo-chamber) újabb és újabb önerősítést kap. A sűrű hálózatos összekötöttség csoportkonformitást szül. Minden komplex rendszerben (a fehérjéktől a sejteken át az agyig) az innováció a rendszer széléről, a perifériáról érkezik. Az igazi innováció nem az addigi kényelmünket növeli, hanem kilök a komfortzónánkból. Azaz nem a szerint kellene kutatni az eldugottabbnál eldugottabb helyeken megszülető ötleteket, hogy melyek közülük a "hasznosak", "olcsók", "kényelmesek", "nagy piacot teremtőek", stb., hanem a szerint, hogy melyek azok, amelyek egy sokkal radikálisabb életmódváltásra kényszerítenek rá minket, mint bármelyik többi. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Miért fontosak a szeretethálózatok az innovációban? Hogyan tudjuk beengedni a perifériának a komfortzónánkból minket kikergető, nagyon nemszeretem elképzeléseit a társadalmi közgondolkodás közepére? Ehhez már nem elég a merev, hierarchikus társadalmi struktúrák fellazítása, ugyanis nem a társadalmat, hanem saját magunkat kell átformálni gyökeresen. Föld-konform emberekké kell válnunk. Nem szabad a saját szemünkkel nézni tovább a világot. A teremtő Isten, a Jó Pásztor szemével kell, hogy nézzük a Földet – annak minden részét értéknek tartva. Ehhez szeretetre van szükség. SOK szeretetre. Eljött az a kor, ahol a prófétákat nem megkövezni, hanem szeretni kell. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

4. Hogyan keletkezik az innováció az egyházban? Egy alapjaiban félrecsúszott technológiai rendszert nem lehet ugyanabból a technológiából eredő újításokkal helyrepofozni. Ilyenkor kell az "Emberiség 2.0" verzió. Volt már valaki, aki ezt a tanításával, életpéldájával és kereszthalálával lehetővé tette. Csaknem pontosan kétezer évvel ezelőtt... Éppen ezért válik létfontosságúvá az egyház abban a megújulásban, ami egy új, Föld-konform önmagunkhoz minket elvezet. Ahhoz azonban, hogy az egyház ebben a megújulásban kellőképpen segíteni tudjon, saját magának is meg kell újulnia. Honnan jöhetnek a megújulás forrásai az egyházon belül? Elsőként a szeretethálózatból. És itt van egy óriási különbség, ami a lényeg: az igazi szeretethálózat nem a közöttünk, emberek közötti szeretet hálózata. Az igazi szeretethálózat kimeríthetetlen forrása Isten szeretete és a Szentháromság szeretetkapcsolatának ereje. Ebből táplálkozik, ezt adja tovább a Szentlélek erejével a helyén lévő egyház. Mi segíti az egyházat mindebben, a lényeg lényegén, a kegyelmen kívül? Hát pontosan az a periféria, amelyről ez az egész írás szólt. Mind Benedek pápa, mind Ferenc pápa egyformán úgy látja, hogy a periféria tudja megújítani az egyházat. Benedek pápa a kreatív, világító kis keresztény közösségek erejéről beszél. Ferenc pápa a déli félteke egyházának felfelé ívelő példáját emeli ki. Mindkettő az a periféria, ahonnan Jézus Krisztus igazi innovációja betörhet a centrumba – és ezzel együtt a mi lelkünk közepébe is. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 


 

Előszó. Amikor ez az írás megjelenik, Bálint nap lesz éppen, a szeretet napja. Én mégis egy sokkoló témát hozok elő. A türelmes Olvasó meg fogja találni a szeretetet az írás végén. Amiről írok, az nem kevesebb mint a túlélésünk esélye. Nehéz erről gondolkodni, hiszen nem látjuk a jövőt. Ezért is kérem az Olvasókat az aktív (türelmes és szeretettel teljes) eszmecserére.

 

1. Miért élünk innovációszegény korban?

 

Sok Olvasó felkaphatta a fejét az indító kérdésre. Méghogy innovációszegény korban élnénk??? Most előzi meg a mesterséges intelligencia az emberi agyat. Sokan jósolják, hogy hamarosan beköszönt a végtelen sebességre felpörgött innováció kora, a szingularitás. Nem az innováció mennyiségével van a baj. Az innováció iránya tévedt el végzetesen. Javarészt egy önző, önmagát fejlesztő (a létező irányból nem kitörő, hanem azokat tökéletesítő, "machine-learning jellegű") innováció zajlik, amely az emberiség legrosszabb énjének ad "kiteljesedési esélyt". Közben meg elpusztítjuk azt a Földet – ami az otthonunk. A környezetvédő konferenciák sokszor pótcselekvések, amelyek igen kevés konkrét eredményre vezetnek, kivéve az oda- és visszautazással termelt temérdek széndioxidot... Szinte semmilyen közgondolkodás nem folyik a befelé való növekedés lehetőségeiről, egy "katasztrófa-utáni emberiség" túlélési esélyeiről és az erre való felkészülés módozatairól. Pedig ez lenne az igazi innováció.

 


 

2. Hogyan keletkezik az innováció a társadalom hálózataiban?

 

Hol rejtőzhetnek az igazi innováció forrásai? Semmiképpen sem ott, ahol a "pörgés" van. A társadalmi hálózatok közepe, magja azokat az "innovációs ötleteket" szajkózza, amelyek a nagy kommunikációs visszhang-kamrákban (echo-chamber) újabb és újabb önerősítést kapnak. A sűrű hálózatos összekötöttség csoportkonformitást szül. Sajnos még mindig majmok vagyunk. Ebből a majomlétből való kitörés lenne az igazi innováció. Saját nemrégi munkámban is összefoglaltam, hogy minden komplex rendszerben (a fehérjéktől a sejteken át az agyig) az innováció a rendszer széléről, a perifériáról érkezik. Az igazi innováció nem az addigi kényelmünket növeli, hanem kilök a komfortzónánkból. Azaz nem a szerint kellene kutatni az eldugottabbnál eldugottabb helyeken megszülető ötleteket, hogy melyek közülük a "hasznosak", "olcsók", "kényelmesek", "nagy piacot teremtőek", stb., hanem a szerint, hogy melyek azok, amelyek egy sokkal radikálisabb életmódváltásra kényszerítenek rá minket, mint bármelyik többi. Egy földi méretű természeti katasztrófa utáni túlélés esélye az igazi kérdés. Erre kell felkészülni, nem a kényelmes életre.

 

Példák nélkül az ilyen állítások gyengék. Hadd hozzak hát két példát. Az első személyes: hálózatkutatóra nem lesz szükség egy katasztrófa után. Papra azonban annál inkább. Egyre kevésbé tudom kikerülni a gondolatot, hogy Urunk elhívása ezért is vezetett el engem oda, hogy lassan már a jól megérdemelt nyugdíj előtt álló, elismert kutatóként másodéves lelkészhallgató legyek az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A másodikat nemrég olvastam: egy fiatalember kapott ajándékba egy első osztályú New York -- London repülőjegyet. Rosszul érezte magát, hogy miért ő utazik ott, amikor lennének olyanok, akik jobban rászorulnak. Átment a turista osztályra, és megtalált egy 88 éves hölgyet, akit átkísért a saját helyére az első osztályon, majd leült a hölgy helyére a túrista osztályon. Gondolkodjunk el: hányan tennénk ilyet? Érdemes ezen sokat gondolkodni...

 


 

3. Miért fontosak a szeretethálózatok az innovációban?

 

Hogyan tudjuk beengedni a perifériának a komfortzónánkból minket kikergető, nagyon nemszeretem elképzeléseit a társadalmi közgondolkodás közepére? Ehhez már nem elég a merev, hierarchikus társadalmi struktúrák fellazítása – ami mindig elég volt eddig az emberiség egész történelme során, hiszen nem szembesült még soha az emberiség azzal, hogy az egész bolygót, amin élnie kell(ene), sikeresen letarolta. Közismert Antall József mondata: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" – hát itt már a forradalom nem elég: ugyanis nem a társadalmat, hanem saját magunkat kell átformálni gyökeresen. Föld-konform emberekké kell válnunk. Ez az igazi forradalom. Nem szabad a saját szemünkkel nézni tovább a világot. A teremtő Isten, a Jó Pásztor szemével kell, hogy nézzük a Földet – annak minden részét értéknek tartva. Ehhez szeretetre van szükség. SOK szeretetre. A minket körülvevő világ szeretetére, a megváltozóban lévő önmagunk szeretetére, és mindazon, nagyon nemszeretem emberek szeretetére, akik minket a változásra rá akarnak kényszeríteni. Eljött az a kor, ahol a prófétákat nem megkövezni, hanem szeretni kell. Mert különben senki nem marad, aki itt arról döntögessen, hogy bármilyen prófétát kövezni, avagy szeretni kell... Ezért elengedhetetlenül fontosak a szeretethálózatok abban, hogy az az innováció kibontakozhasson, ami minket nem kiirt, hanem megment.

 


 

4. Hogyan keletkezik az innováció az egyházban?

 

Hogyan kerül ebbe a gondolatmenetbe az egyház? (Hallom a szkeptikus Olvasót: Professzor úr, amióta lelkészhallgató lett, azóta mindenről ez jut eszébe...) Egy alapjaiban félrecsúszott technológiai rendszert nem lehet ugyanabból a technológiából eredő újításokkal helyrepofozni. (Példaként: nem lehet a globális felmelegedést a légkörbe lőtt szemét árnyékoló hatásával kivédeni...) Ilyenkor kell az "Emberiség 2.0" verzió. Volt már valaki, aki ezt a tanításával, életpéldájával és kereszthalálával lehetővé tette. Csaknem pontosan kétezer évvel ezelőtt... Éppen ezért válik létfontosságúvá az egyház abban a megújulásban, ami egy új, Föld-konform önmagunkhoz minket elvezet. Mert a saját látásunkat elvetni, és Isten látását kapni helyette – önerőből nem megy. Mert a saját szeretetmentes önmagunkat elvetni, és Isten szeretetét kapni helyette – önerőből nem megy. Ebből a mocsárból, amibe magunkat belevezettük, Münchausen-báróként, saját magunkat kirángatni nem tudjuk. Ahhoz azonban, hogy az egyház ebben a megújulásban kellőképpen segíteni tudjon, saját magának is meg kell újulnia. Honnan jöhetnek a megújulás forrásai az egyházon belül? Elsőként a szeretethálózatból. És itt van egy óriási különbség, ami a lényeg: az igazi szeretethálózat nem a közöttünk, emberek közötti szeretet hálózata. Az igazi szeretethálózat kimeríthetetlen forrása Isten szeretete és a Szentháromság szeretetkapcsolatának ereje. Ebből táplálkozik, ezt adja tovább a Szentlélek erejével a helyén lévő egyház. Mi segíti az egyházat mindebben, a lényeg lényegén, a kegyelmen kívül? Hát pontosan az a periféria, amelyről ez az egész írás szólt. Igen sokat mondó volt a számomra Gájer László professzor november 30-i előadásának a fő mondanivalója. Mind Benedek pápa, mind Ferenc pápa egyformán úgy látja, hogy a periféria tudja megújítani az egyházat. Benedek pápa a kreatív, világító kis keresztény közösségek erejéről beszél. Ferenc pápa a déli félteke egyházának felfelé ívelő példáját emeli ki. Mindkettő az a periféria, ahonnan Jézus Krisztus igazi innovációja betörhet a centrumba – és ezzel együtt a mi lelkünk közepébe is. Adja Isten, hogy így legyen!

 

 

Fő témakörök: 

Témakörök: