1. Mit nevezhetünk kísértésnek az emberiség szintjén? Hogyan tud az egész emberiség "megkívánni, de még el nem követni" egy hibás cselekedet? (Aki kíváncsi az ezekre a kérdésekre adható válaszokra, kérem olvassa el az írásomat itt.)

 

2. Az emberiség hét halálos kísértése: a túlfogyasztás, az egyenlőtlenség, a fizikai élettér, a virtuális élettér, a gondolkodási kapacitások, a biológiai kapacitások és a energiaforrások kiterjesztése. Milyen jelenségek állhatnak e kísértések mögött? Példaként: a jólétnek a szükségletek kielégítésével való azonosítása; a majomhorda hatás és a valószínűségek lebutított értelmezése. (Aki részletesebben szeretne olvasni ezekről a kísértésekről és lehetséges következményeikről, kérem olvassa el az írásomat itt.)

 

3. Hogyan kerülhetjük el az emberiség kísértéseiből fakadó, önpusztító csapdákat? A belső növekedés öröme. Az emberiség halálos kísértéseit nem az egó életterének és lehetőségeinek a még további toldozásaival és foldozásaival, hanem a bensőnkben megtalálható Teljesség megtapasztalásával lehet elkerülni. Az alakulófélben lévő "globális elme" segítheti az átformálódási folyamatot. Mennyire látjuk a változás sürgősségét? Van-e minderre idő? (Aki többet szeretne megismerni ezekből a gondolatokból, kérem olvassa el az írásomat itt. Örömmel várom az Olvasó hozzászólásait, kiegészítő, vitatkozó véleményét! Gondolatait elküldheti a csermelyblog@gmail.com email címre is.)

 

 

---

 

Xx Xxxxxx,
xx xxxx x xxxxxxxxxx,
xxxxxxxxxxxxx xxx x xx xxxxx.
Xxxxxx xx x xx xxxxxxxx;
xxxxxx xxx x Xx xxxxxxxx,
xxxx x xxxxxxxx, xxx x xxxxxx xx.
X xx xxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx xxx xxx xxxxxx xx.
Xx xxxxxxx xxx x xx xxxxxxxxxx,
xxxxxxxx xx xx xxxxxxxxxxxx xxxxxxx, x xxx xxxxxxxx xxxxxxxxx.
Xx xx xxxx xxxxxx x xxxxxxxxxx

 

1. Mit nevezhetünk kísértésnek az emberiség szintjén?

 

A hibás cselekedetek elkövetésére sarkalló kísértések sajnálatosan gazdag tapasztalatrendszere alakult ki az írott emberi történelem évezredei során. Sokkal nagyobb bajban vagyunk azonban akkor, ha a "közösségi kísértést" kell definiálnunk. Hogyan tud az egész emberiség "megkívánni, de még el nem követni" egy hibás cselekedet? Azért nehéz válaszolni erre a kérdésre, hiszen a jövőbe sem látunk (tehát sem azt nem tudhatjuk, hogy mit fog tenni az emberiség, sem pedig azt, hogy majd utána visszatekintve melyek tűnnek ezek közül hibás cselekedeteknek), és azt sem érezzük meg egyértelműen, hogy mit "kívánhatott meg" jelenleg egy olyan méretű közösség, mint az egész emberiség. E nehézségek ellenére igen fontos elgondolkodni az emberiség kísértésein, mert ezen a szinten a kísértéseknek való engedés a kihalásunk kockázatát is magában hordozza. Az írásomban olyan jelenségeket próbálok meg összefoglalni, amelyek már "látszanak" (látszani vélnek...) az emberiség eseményhorizontján, és talán még idejekorán van ahhoz, hogy belegondoljunk abba, hogy mennyiben jelenthetnek az emberség által elkövetett óriási hibát.

 

A civilizált emberiség nyolc halálos bűne. Bevezető gondolatsorként igen fontos felidézni Konrad Lorenz 1972-es összefoglalását az emberiség legfontosabb hibáiról. A Nobel-díjas etológus a túlnépesedésből fakadó agresszióban; a természetes élettér elpusztításában; az emberiség önmagával való versenyfutásában; az azonnali kielégülés elpuhultsághoz vezető hajszolásában; a genetikai hanyatlásban; az emberiség félrevezethetőségében; a tradíciók lerombolásában és az atomfegyverkezésben látta a "civilizált" emberiség nyolc halálos bűnét.

 

---

 

2. Az emberiség hét halálos kísértése

 

Az alábbiakban hét olyan jelenséget foglalok össze, amelyek az emberiség szintjén jelentkező "halálos kísértésként" is felfoghatók. (Fontos megjegyzések: A jelenségek leírása nem pontos, a veszélyek mértékének megítélése nem precíz, és a lista bizonyosan nem teljes. Emiatt arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy hozzászólásaival gazdagítsa vagy kritizálja a lista egyes elemeit, illetve egészítse ki a listát további elemekkel.)

 

1. A túlfogyasztás kísértése. Az elmúlt néhány évszázadban elképesztően megnövekedett azon tárgyak és helyzetek sora, amelyek a fogyasztóikban örömérzetet keltenek. E fogyasztói örömöket azonban megtapasztalttá és általánosabbá válásuk rendre leértékeli. Emiatt több és több, újabb és újabb változataik kellenek az örömérzet kiváltásához. Ez egy olyan csapda, amely egyaránt magában rejti a Föld lakhatatlanná válásának és az élvezetek rabjává vált Homo debilis kialakulásának a veszélyét.

2. Az egyenlőtlenség kísértése. A fokozódó jólét túlnépesedéshez vezet (lásd Vida Gábor igen tanulságos előadásának 21., 22. és 24. ábráit). A túlnépesedésből és a Föld véges teljesítőképességéből fakadó ellentmondás a túlfogyasztás fenntartásával csak a gazdasági és kulturális egyenlőtlenség óriási megnövelésével oldható fel. Ez egy olyan, már ma is igen veszedelmesen naggyá nőtt csapda, amely a Föld biztonságát a létében is fenyegeti.

3. Az élettér fizikai kiterjesztésének a kísértése. A túlnépesedés kézenfekvő (távlatibb) megoldása a Mars, illetve bármilyen majdan szóba jöhető égitest kolonizálása. Ez a mellett, hogy a jelen energiaforrásaival csak egy szűk kisebbség számára nyújtana megoldást, a lakhatóbbnak tartott, új életterek korábban ott lévő életformái kiirtásának a veszélyét hozhatja magával (amellyel a "civilizált" emberiség a múltban – pl. Amerika "meghódítása" során – még a saját faja esetén sem törődött).

4. Az élettér virtuális kiterjesztésének a kísértése. A virtuális világok kifejlesztése az örömforrások új dimenzióit nyitotta meg. Ez egy olyan csapda, amely a virtuális világba átlépett, a valós világban már életképtelen Homo matrix kialakulásához vezethet el.

5. A gondolkodási kapacitás kiterjesztésének a kísértése. A túlfogyasztás lehetőségekben és időben is gyorsuló spiráljával az ember igen korlátos gondolkodási kapacitása nem tart lépést. "Megoldást" jelenthet az agy kapacitásainak kiterjesztése a számítógépek új generációinak a segítségével. Ez azonban igen kemény biológiai korlátokba ütközik (agyi energia felhasználás, az agy élettartamának rövidülése, stb.), amelyek megoldása már felvetheti a "mi-irányít-kit" és a "meddig-tekinthető-embernek-az-ember" igen fontos kérdéseit is. Ezek sikeres megoldása az élvezethajhászás új dimenzióihoz és a "Homo Deus" igen veszélyes zsákutcájához vezethet el.

6. A biológiai kapacitások kiterjesztésének a kísértése. A fenti átalakulások miatt is szükségessé (és lehetségessé) válik az agy és az agyat szolgáló szervrendszer biológiai kapacitásainak a növelése, és ezzel az életkor kitolása a jelenleg biológiai határnak tekintett 120-125 év fölé. Mindez azonban felveti a testünket irányító rendszer komplexitásának a meg nem értéséből és a türelmetlenségből fakadó "emberbarkácsolás" csapdáinak az igen komoly veszélyét. Az életkor kitolása tovább növeli a túlnépesedést, és szinte bizonyosan fokozza majd az egyenlőtlenséget. A sikeres átalakítások több, különálló emberfajta keletkezéséhez vezethetnek el, amely a neandervölgyi, denisovan és más ősemberek kihalása/kiirtása óta nem létező kérdések sikeres megválaszolását igénylik majd.

7. Az energiaforrások kiterjesztésének a kísértése. A fenti változások számottevő, új energiaforrásokat igényelnek. A "ki nem meríthető" (gyökeresen új alapú) energiaforrások felfedezése a földi és a Földön kívüli környezetünk olyan mértékű átalakításának a csapdáit rejti magában, amelyek már meghaladják az emberiség fantáziájának jelenlegi határait.

 

Figyeljük meg, hogy a fenti kísértések majdnem mind a fogyasztás növekedése folytatásának a lehetőségeit kereső megoldások... Annak érdekében, hogy közelebb jussunk a felsorolt kísértések okaihoz, érdemes átgondolni, hogy milyen jelenségek állhatnak az emberiség kísértései mögött? (A felsorolásom csak három elemet ragad ki a lehetséges rengetegből. Ezeket is egyszerűsített formában írja le. Így ismét csak az Olvasó véleményét és segítségét kérem a pontosításhoz.)

A. A jólétnek a szükségletek kielégítésével való azonosítása. Sajnos az embermajom szokás és hiedelem-rendszere százezer éve megdöbbentően konzervatív. Még akkor is a "szükségletek" dimenzióiban fogja fel a világot, amikor már a tényleges szükségleteit régen kielégítette. Ez a "megszerzett jó" igen hamar történő elunásának (leértékelődésének) önsors-rontó tulajdonságával együttesen az élvezethajhászás és túlfogyasztás ördögi spiráljához vezet. (Mindezt az evolúció megszaladási jelenségei is sajnálatosan jól példázzák.)

B. A majomhorda hatás. Sajnos az embermajom (a felfogó képességének igen erős korlátai miatt) százezer évek óta úgy képzeli, hogy kb. 150 fős hordákban él. Emiatt hihetetlen mértékben érzéketlenné válik mindazon szenvedésre, amely a saját magát e kicsike csordába berekesztő határvonalon túl helyezkedik el. Ezen mit sem segít a média, amely e szenvedést behozza a nappaliba, mert így a bőséges vacsorához a mások szenvedése adja hozzá a "nekem mennyivel jobb" és az "ők megérdemelték" emésztést segítő fűszereit, amelyek ugyanúgy igen hamar leértékelődnek és "eluntak lesznek", mint az élvezetek maguk, illetve túladagolás esetén azonnal kikapcsolhatók. A majomhorda hatás az egyenlőtlenség mellett az idegenkedés és a gyűlölködés ezt igazoló mechanizmusait is a sokszorosára növeli.

C. A valószínűségek lebutított értelmezése. Az embermajom azért is "emelkedett ki" az állatvilágból, mert sokkal ügyesebben tudta megjósolni a környezet változásait és válaszait, mint a vetélytársai. Ez a százezer évvel ezelőtti előny azonban csődöt mond akkor, amikor a Föld-méretű komplex rendszerek válaszait kellene előre látni. (Már a nem-lineáris hatások jóslása is igen nagy nehézségeket okoz. Ráadásul az embermajom abban a hitben ringathatja magát, hogy a komplex rendszereknek az ember pusztító beavatkozásaival szemben mutatott ellenálló képessége azt jelenti, hogy a komplex rendszer a beavatkozástól nem károsodott. Ez messze nincsen így. Minden kártékony beavatkozás újabb és újabb oszlopot üt ki a komplex rendszer oszlopcsarnokából egészen addig, ameddig egy icike-picike semmiség "teljesen váratlanul" a fejünkre nem szakasztja az egész csarnokot.) A komplex rendszerek működését átlátó képesség hiánya különösen fájóan jelentkezik akkor, amikor az adott (ritka) esetben helyesen felismert beavatkozások kellő időzítését kellene megbecsülni. A helyes cselekedetre alkalmas idő (a Kairosz) felismerése az embermajom mindennapi cselekvésétől igen távol eső adomány.

 

---

 

3. Hogyan kerülhetjük el az emberiség kísértéseiből fakadó, önpusztító csapdákat?

 

"Lehetséges az, hogy kevésre legyen szükségünk
és nagyon éljünk, főképp akkor, ha képesek vagyunk megtanulni,
hogy más dolgokban leljük örömünket;
ha megelégedést találunk a testvéreinkkel való találkozásokban,
a szolgálatban, karizmáink kibontakoztatásában,
a zenében és a művészetben, a természettel való kapcsolatban, az imádságban."
(Ferenc pápa, Laudato Si, 223)

 

Hogyan tudunk kikerülni a fenti csapdákból? Az igazi növekedés csak belülre irányulhat. Az emberi lélek mélységei határtalanok, ugyanis elvezetnek a Teljességhez. A Teljességgel létrejött benső kapcsolat kimeríthetetlen energiát, változatosságot és szeretetet ad. Mindez "kibeszélhetetlen és dicsőült örvendezést" (1Pt 1:8) teremt, és – ráadásként – megadja a.) a felfogó képesség kiterjesztését; b.) az agapé-ban jelentkező, mindenkire kiterjedő empátiát és szeretetet, valamint c.) a nemcsak a Föld-méretű, hanem a "világegyetem-méretű" komplex rendszerek helyes értelmezésének és kezelésének a képességét is; belehelyezve az egyént a Kairosz, a helyes időben meghozott helyes döntések állandósult pillanatába. Az emberiség halálos kísértéseit tehát nem az egó életterének és lehetőségeinek a még további toldozásaival és foldozásaival, hanem a bensőnkben megtalálható Teljesség megtapasztalásával lehet elkerülni.

 

Az egó ilyen kiterjesztése (az emberiség gazdag kommunikációs csatornái segítségével együtt) elvezethet bennünket egy "globális elme" kifejlődéséhez is, amelynek első jeleit Csányi Vilmos gyönyörűen foglalta össze az Új Forrás 2018. májusi számában megjelent írásában. Hasonló elképzelést mondott el Dirk Helbing "Planetary Nervous System" néven illetve egészített ki Jaap van Till itt. Az időfaktor itt a nagyon nagy kérdés: rábírható-e az emberiség túlfogyasztó fele kataklizma nélkül arra, hogy visszafogja a fogyasztását? Mozgósító erővé válik-e a "globális elme" az előtt, ami előtt a Föld belerohan valamilyen nagy katasztrófába? Mutat-e az emberiség eddigi történelme arra, hogy "önerőből", a Gondviselés segítsége nélkül kiizzadjuk a szükséges, gyökeres és tömeges viselkedésmódosítást? Érdemes ezeken a kérdéseken elgondolkodni.

 

Az egó és a Teljesség viszonyára Krisztus három megkísértése (Mt 4:3-10; Lk 4:3-12) igen szép példát ad nekünk. Fontos eleme a kísértések gazdag értelmezéseinek, amely a kísértéseket az egó Isten "fölé" rendelésére való késztetésekként értelmezi. Krisztus az ördögnek adott válaszaiban a saját testével, a teremtményekkel és Istennel való viszonyát külön-külön és összességében is egyedül Isten és az ő igéje által meghatározottnak jelenti ki. Mindez arra tanít bennünket, hogy az egó csak a Teljességnek való alárendeltsége tudatában közelítheti meg a Teljességet, és nyerhet abba befogadást. Fontos az is, hogy az egó nem tekintheti használati tárgynak a teremtett világot (Laudato Si, 11) mert az vele együtt a Teljesség része.

 

"de hű az Isten, aki nem engedi, hogy azon felül legyetek megkísértve,
mint amit elszenvedhettek; sőt a kísértéssel egyetemben
a kimenekedést is megadja majd, hogy képesek legyetek elviselni"
(1Kor 10:13)

 

Az írásom központi gondolata az volt, hogy hogyan kerülhetjük el az emberiség előtt álló kísértéseket. Záró gondolatként ideje feltenni a kérdést: Káros-e a kísértés? A válasz egyértelmű nem. A "jól kimért kísértés" tulajdonképpen kegyelem, mivel esélyt ad a tanulásra, a türelem erényének elérésére, és segítséget ad az elbizakodottság ellen. Sőt: a kísértésekkel teljes és a kísértésektől mentes életszakaszok váltakozása megedzi a lelket, pontosan úgy, mint ahogyan a komplex rendszerek kialakulásának az alapja a változásokkal teljes és a változásoktól mentes környezet váltakozása,  és ahogyan az ősegyházat megedzette az üldöztetés felerősödésének és legyőzetésének a váltakozása. Annak elfogadása, hogy a kísértés nem káros, nem jelentheti azt, hogy alábecsüljük a kísértés erejét. A kísértéshez már nagyon közel van az elbukás. A "kis bukás" pedig mindig nagyobbat és még nagyobbat terem. Ugyanakkor ne akarjunk kísértésmentes világban élni, mert "éppen az a legveszedelmesebb kísértés, ha nem vagyunk kísértésben." (Luther Márton: A jó cselekedetekről, 1520)

 

Minden kedves Olvasómnak kívánom azt,
elkerülve a túlfogyasztás kísértésének öngerjesztő csapdáit
a természettel egységet találó benső növekedésben
kapjon "kibeszélhetetlen és dicsőült örvendezést" (1Pt 1:8).