Mi a valódi újjászületés és hogyan lehet mások újjászületését segíteni?

Gondolatok a megtérésről

1. Az újjászületés magunk-formálta útjai. A pszichológia számos olyan életszakaszt diagnosztizált, amelyekre a gyors átalakulások jellemzők. Ezek az életszakaszok mind-mind egy-egy újjászületési alkalmat kínálnak. Mindezek mögött a tiszteletre méltó kísérletek mögött azonban nincsen kifogyhatatlan energia. A saját magunk, avagy egymás-formálta újjászületésünk reménytelenül ezen a földön marad. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. A Mindenség érintése: az igazi újjászületés. Gondolatok a megtérésről. Az újjászületés teljessége Isten érintését, Jézus egész életünket átformáló szeretetének elfogadását és megtapasztalását igényli. Ez az a kifogyhatatlan energia, amely mindenhez erőt ad. A megtérés az ember legátfogóbb hiányérzetének a legteljesebb mértékben való kielégülése: Isten végtelenségének, állandóságának és hűséges szeretetének a megérzése. A megtérés lényege nem egy egyedi élmény, hanem az a folyamat, amelyben az ember mindenestől Isten tulajdonává válik. Nagyon sok "megtérés" csak látszólagos. Az evangéliumok gyönyörű példákat adnak arra, hogy a valódi megtérésnek milyen lényegi vonásai vannak, és hány különféle útja lehet. A megtérés főszereplője Isten (és nem a megtérő). Éppen ezért a megtérés nem akarás kérdése. A megtérés tehát messze nem "ingyenjegy" az örök életre. Ezért rendkívül fontos a "naponkénti" szó Luther naponkénti megtérésében. Nincs megigazulás megtérés nélkül. Ugyanakkor a megtérés a megigazulást adó kegyelemnek nem az eredménye, nem a "vége", hanem az oda vezető út maga. (Aki meg akarja tudni, hogy ez miért annyira fontos, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Az újjászületés segítése másokban. Az újjászületett embert az egyre erősödő Istenkapcsolata állandóan új és új energiával, erővel tölti fel, amelyet muszáj átadnia másoknak. Az ige hirdetőjének ugyanúgy kell látnia a másik embert, ahogyan Isten látja: belülről. Az evangélium, a jó hír terjesztője szeretethíd épülését segíti Jézus és a másik ember között. Soha nem építhet tehát falat maga és a másik közé, hanem a Mindenség általa megérzett, kiapadhatatlan szeretetét osztja meg másokkal. Nem "belülről" beszél kifelé, hanem végtelenül nagy alázattal meglátja a másikban kiábrázolódó Jézust, és rávezeti a másikat arra, hogy ezt a másik is felismerje saját magában.

 

"a feltámadás oldaláról látva megérthetjük,
hogy a test sírba helyezése számunkra már nem egy rideg gödör mélye,
hanem Krisztus megnyitott oldalának képe,
törékeny emberségünknek a végtelen szeretettel való találkozása.
Hiszen a sír Krisztus ott nyugvása óta a Paradicsom kapuja."

(Kálmán Peregrin OFM)

 

(Aki minderről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 


 

Bevezetés. Ez az írás a hálaadásról, a szeretetszolgálatról és a szeretethálózatokról szóló korábbi esszé-hármas folytatása. Október 31-ére, a reformáció napjára, november 1-ére, Mindenszentek napjára és november 2-ára, halottak napjára íródott, ezért a témája a megtérés, az üdvösség elnyerése és az az újjászületés.

 

1. Az újjászületés magunk-formálta útjai
 

"A halál minden látható dolgot
 elragad, elszakít az emberektől ...
Ezért hát a halál ellenében a láthatatlan,
örökkévaló dolgok segítségére van szükségünk"

(Luther Márton: Sermo Krisztus valóságos
szent testének szentségéről, 1519)

 

A pszichológia számos olyan életszakaszt diagnosztizált, amelyekre a gyors átalakulások jellemzők: dackorszak, kiskamaszkor, kamaszkor, kapunyitási pánik, kapuzárási pánik, időskori depresszió, stb. stb. Lehet ezeket válságoknak is tartani, de valójában ezek az életszakaszok mind-mind egy-egy újjászületési alkalmat kínálnak. Ha elfogadom, hogy minden új élethelyzet ajándék, és érzelmileg azonosulok az útkeresés örömével, akkor a Csíkszentmihályi Mihály által definiált "flow élmény" részese lehetek. Mi vezethet el ide? A jelen kor válaszai szerint a sokrétű életvitel, a meditáció vagy a pszichológiai segítség mind-mind segíthetnek abban, hogy életünk nagy válságait életünk nagy újjászületéseinek éljük meg. Ezek a nagyon hasznos életviteli tanácsok valóban sokat segítenek, de számomra kicsit hasonlatosak egyfajta egyéni vagy közösségi "Münchausen-báró kísérlethez", amelyben saját magunkat, vagy egymást akarjuk kirángatni a bajból. Mindezek mögött a tiszteletre méltó kísérletek mögött azonban nincsen kifogyhatatlan energia. Ennek egyik fontos példájaként a pszichoanalízis a szorongás ezer fajtáját enyhíteni tudja, de a haláltól való félelmet nem oldja meg. A saját magunk, avagy egymás-formálta újjászületésünk tehát – akármennyire is tiszteletre méltó, hasznos és sikeres – reménytelenül ezen a földön marad.

 


 

2. A Mindenség érintése: az igazi újjászületés. Gondolatok a megtérésről

 

"Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta:
'Térjetek meg!' – azt akarta, hogy a hívek
egész élete bűnbánatra térés legyen."

(Luther Márton: A 95 tétel, 1517)

 

Az újjászületés teljessége Isten érintését, Jézus egész életünket átformáló szeretetének elfogadását és megtapasztalását igényli. Ez az a kifogyhatatlan energia, amely mindenhez erőt ad. Sokáig úgy véltem, hogy az igazi újjászületésre csak a halálunk után lesz majd lehetőség. A saját életem elmúlt két éve is meggyőzött arról, hogy ez nem így van. Az újjászületés teljességének a megérzése a földi életünk legszebb eseménye lehet. Luther Márton ezt a Szent Lélek bennünk való munkálkodása által előidézett naponkénti megtérésnek írta le (már a 95 tétel előbb idézett első pontjában és később is sokszor). Ávilai Szent Teréz a lélek egyre bensőbb szobáiban nyert tapasztalatait foglalta össze a Belső Várkastély c. művében. Ferenc pápa a nemrég megjelent "Örüljetek és ujjongjatok" buzdításában az életszentségben való elmélyülésről ír.

 

"Térjetek meg!" (Mt 4,17) Ezzel a felszólítással kezdte el Jézus a szolgálatát. A megtérést Gáncs Aladár 1930-as, ma is igen időszerű előadásában "az ember legátfogóbb hiányérzetének a legteljesebb mértékben való kielégüléseként" írja le. A megtérés Isten végtelenségének, állandóságának és hűséges szeretetének a megérzése. A megtérés újjászületés, mert nem az előző élet javított kiadását adja nekünk, hanem mindenestől új életet ad. A Mindenség szeretetének a megérzése átértelmezi az életünket, és új, korábban soha el nem gondolt távlatokat nyit nekünk.

 

A megtérés lehet látszólagos, ahogyan például Cseri Kálmán Simon történetén bemutatta. Mik a látszólagos megtérés ismérvei? A látszólagosan megtért ember 1.) nem látja meg bűneit; 2.) nem válik késszé Jézus szolgálatára; 3.) nem támad benne benső késztetés, hogy hirdesse Isten hűséges szeretetét, és ezzel segítsen másokat is abban, hogy újjászülethessenek. A látszólagos megtérés igen gyakran csak formai (pl. a templomba járás csak önmagában, csak bizonyos bűnök ellen való – akár sikeres – küzdelem), illetve megmarad a gondolkodás szintjén. Gáncs Aladár kiváló írása alapján fontos megjegyezni, hogy a megtérés korábbi értékrendünket felülíró erejéhez jellegében nagyon sok más nézőpontváltás is hasonlít (az idézett előadás Lenin esetét hozza fel ennek egyik példájaként). Ezek a "megtérés"-szerű események azonban nem hiánytalanok.

 

A megtérés lényege nem egy egyedi élmény, hanem az alázatban és a saját egónk kiüresítésében való elmélyülés azon folyamata, amelyben az ember (a legtöbb esetben szép lassan, sőt: visszaesésekkel) mindenestől Isten tulajdonává válik. A megtérés megérezteti velünk mind bűneink teljességét, mind pedig Jézus a kereszten minket megváltó szeretetét. Hogy ennek az elemei milyen sorrendben, arányban és módon mennek végbe, az mind-mind az egyéni élettörténet és kegyelmi ajándékok sajátja. Néhány kivételes csodától eltekintve az egy hosszú folyamat, ahogyan kiábrázolódik Krisztus képmása bennünk. Azaz (ahogyan Hélisz Katalin lelkigondozó képzésén hallottam) nem az az igazi kérdés, hogy "Mikor születtél újjá?", hanem az, hogy "Mennyire?".

 

Az evangéliumok számos csodájában (pl. Bartimeus [Mk 10:46-52], vagy a vérfolyásos asszony [Mk 5:24-34], stb.) nem a csoda a lényeg, hanem a megtérés közös és általános folyamata. Először van a hiány, ami csak látszólag az egészség hiánya, valójában a Teljesség hiánya. Ezzel együtt van a vágyakozás és a remény, ami először még rejtett, de Jézus közeledtével a felszínre tör. Aztán jön a Jézussal való találkozás: a rádöbbenés, a lélek megtisztulása, a bűnök elhagyása, a megtérés maga. A megtérés ezekben a történetekben olyan robbanásszerű, amelyet a gyógyulás csodája jól leír. A csoda azonban kísérőjelenség, a lényeg a megtérés maga, amelyet egy új élet követ. Nem minden csoda esetén keletkezik tartósan új élet, ahogyan a tíz leprás [Łk 17:11-19] közül is csak egy jön vissza hálát adni, és még az evangéliumban sem minden megtérés ilyen robbanásszerű: lásd pl. Nikodémusz esetét. Az evangéliumok gyönyörű példákat adnak arra, hogy a megtérésnek milyen lényegi vonásai vannak, és hány különféle útja lehet. A korábbi blogbejegyzésekben részletesen tárgyalt alázattisztaságszegénység ÚT és a hálaadásszeretetszolgálatszeretetközösség ÚT mind a Lélek bennünk Krisztus arcát kiábrázoló, minket megtérítő, a megigazulás felé vezető munkálkodásának egy-egy példája volt – ízelítőt adva abból, hogy hányféle gyönyörűséges színe, zamata és formája lehet annak a korlátlan szabadságnak, amely kibomlik bennünk az Istenhez való közeledés során. Rengeteg ilyen ÚT van még, amelyek egymással mind átfednek.

 

A megtérés főszereplője Isten (és nem a megtérő). Éppen ezért a megtérés nem akarás kérdése. Ahogyan Gáncs Aladár fogalmazta: "nem az a kérdés: megigazulás vagy megszentelődés? Hanem az, hogy megigazulás is, meg megszentelődés is, de úgy, hogy a hordozó a megigazulás, a hordozott a megszentelődés." (Számomra igen fontos volt, hogy Ferenc pápa az "Örüljetek és ujjongjatok" buzdításában azt a Luther által bírált gyakorlatot, amely az üdvösséget evilági cselekedetekkel megszerezhetőnek gondolta, eretnekségnek nevezi. Ferenc pápa világosan, többször és hangsúlyosan leszögezi, hogy az üdvözülés csak a kegyelem által van, sőt, hozzáteszi, hogy ez az evangélium szíve (55-ös pont). Evangélikus lelkem repes az örömtől, ahogyan azt látom, ahogy a krisztusi alapon álló egyházak megnyilatkozásaikban is közelednek egymáshoz az Istennel szembeni alázat mély átélésében.) Így a megtérés legfontosabb lényege a Teljességgel való érintkezése miatt nem látható, és el sem mondható. Csak egy egész élet példája bonthatja ki – bizonyos részleteit.

 

A megtérés tehát messze nem "ingyenjegy" az örök életre.  A megtérés nem a kívánkozás befejezése, hanem inkább a kezdete. A megtérésnek legtöbbször még a teljes megrázkódtatással járó esetei is messze nem teljesek. Sőt! Ahogyan arra Ávilai Szent Teréz is többször figyelmeztet: az önzéséből kimozdult lélek az Istenhez vezető útjának kezdetén még sokkal védtelenebbé válik az ördög kísértéseivel szemben, semmint a bűnben megrögzött lélek volt. Ezért rendkívül fontos a "naponkénti" szó Luther naponkénti megtérésében. Nincs megigazulás (koncentráltan jelentkező vagy folyamatos) megtérés nélkül. Ugyanakkor a megtérés a megigazulást adó kegyelemnek nem az eredménye, nem a "vége", hanem az oda vezető út maga.

 

 

 


 

3. Az újjászületés segítése másokban

 

"Ma azt mondom neked: térj meg!
s te holnap azt fogod mondani nekem:
Nem én tértem meg, hanem ő térített meg."
"Bizonyos, hogy mindenkinek van egy órája a döntéshez,
de annak az órának az óralapját az evangélizátor nem hordja a zsebében."
"Magam részéről mondhatom, eléggé körül voltam véve
sürgető és asszisztálásra kész emberekkel,
de az Úr jelentősebben egyikhez sem kötötte megtérésem processzusát.
Tudom, hogy még előbbre jutottam volna,
ha tisztábban figyeltem volna Ő reá,
s hagytam volna nagyobb tudatossággal hatni egyedül Őt."

Gáncs Aladár

 

Az újjászületett embert az egyre erősödő Istenkapcsolata állandóan új és új energiával, erővel tölti fel, amelyet muszáj átadnia másoknak (különben belepusztul, ahogyan Jeremiás tette volna: "de mintha élő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve" Jer 20,9). A megtérés igehirdetővé, hittérítővé formálja az embert "akár alkalmas, akár alkalmatlan időben" (2Tim 4,2). Egy azonban fontos: az ige hirdetőjének ugyanúgy kell látnia a másik embert, ahogyan Isten látja: belülről. Gyarlóságaival, botlásaival, hiányosságaival együtt, Isten teremtményeként kell tudnia szeretni a másikat. Az evangélium, a jó hír terjesztője szeretethíd épülését segíti Jézus és a másik ember között. Soha nem építhet tehát falat maga és a másik közé, hanem a Mindenség általa megérzett, kiapadhatatlan szeretetét osztja meg másokkal. Nem "belülről" beszél kifelé, hanem végtelenül nagy alázattal meglátja a másikban kiábrázolódó Jézust, és rávezeti a másikat arra, hogy ezt a másik is felismerje saját magában.

 

Mindenszentek és halottak napján
különösen fontos emlékeznünk arra,
hogy Feltámadt a Krisztus Jézus!

Ahogyan Kálmán Peregrin OFM nemrég írta:
"a feltámadás oldaláról látva megérthetjük,
hogy a test sírba helyezése számunkra már nem egy rideg gödör mélye,
hanem Krisztus megnyitott oldalának képe,
törékeny emberségünknek a végtelen szeretettel való találkozása.
Hiszen a sír Krisztus ott nyugvása óta a Paradicsom kapuja."
Ámen.

 

Fő témakörök: 

Témakörök: