1. A szegénység mint az alázatot és a tisztaságot betetőző krisztusi erény. A gazdagodás évszázadaiban a szegénység nem egy népszerű erény. Nagyon nehéz ugyanis elfogadni azt, hogy minden egyes "tulajdonunk" egy újabb kötelék, amely nem kiteljesít minket, hanem korlátoz. A szegénység tehát nem a tulajdonaink hiánya, hanem a korlátlan szabadság elnyerése. A három krisztusi erény: az alázat, a tisztaság és a szegénység a lélek a Teljességhez (Istenhez) vezető útjának a három állomása. Hogyan függ össze az alázat, a tisztaság és a szegénység erény-hármasa az igazságosság-mértékletesség-lelkierő-bölcsesség sarkalatos emberi erényeivel, illetve a hit-remény-szeretet isteni erényeivel? Hogyan függ össze az alázat, a tisztaság és a szegénység erény-hármasa az Atya lényegével? (Aki erről többet akar olvasni, kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. Krisztus Útjának a Teljessége. Az alázat, tisztaság és szegénység erényeinek a teljessége Krisztus küldetésében is megfigyelhető. Krisztus a saját életútjában is felülírta mindazt, ami ember volt benne. Ezzel vált Krisztus mindent átívelő szeretet-híddá, kifeszített lajtorjává a hívő ember, az egyház és az Atya között. (Aki erről többet akar olvasni, kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt -- célszerűen nagypénteken vagy nagyszombaton.)

 

3. A szegénység, mint a gazdagság legmagasabb foka. Az alázattal megnyíltunk a kegyelem számára. A tisztaságban átlátszókká váltunk. A szegénységben mindent levetettünk, ami kötelék, ragadomány vagy rendezetlen ragaszkodás formájában akadályozhatta volna a Teljességgel való egyesülésünket. Mindez nem egy rendkívüli állapot néhány ember számára. Az Atya szeretete mindannyiunk lelkében ott lakozik. Krisztus a "beleütközés köve" (Róm 9:32). Csak akkor nem ütközünk bele Krisztusba, ha Benne vagyunk, és Vele megyünk az Ő Útján. De ez egyben a szeretet mindenható áramába is belekapcsol minket, amelyben egyek leszünk az Atyával, Krisztussal, Szent Lelkükkel, mindenkivel és mindennel, aki ezt megértette és megélte. Ez az Örök Élet, ez a húsvét misztériuma. Feltámadt a Krisztus! Halleluja! Ámen. (Aki erről többet akar olvasni, kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt -- célszerűen húsvétkor.)

 

---

 

Xx Xxxxxx,
xx xxxx x xxxxxxxxxx,
xxxxxxxxxxxxx xxx x xx xxxxx.
Xxxxxx xx x xx xxxxxxxx;
xxxxxx xxx x Xx xxxxxxxx,
xxxx x xxxxxxxx, xxx x xxxxxx xx.
X xx xxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx xxx xxx xxxxxx xx.
Xx xxxxxxx xxx x xx xxxxxxxxxx,

 

1. A szegénység, mint az alázatot és a tisztaságot betetőző krisztusi erény

 

"Az a szegény ember, aki semmit nem akar,
semmit nem tud, és semmije sincs."
(Eckhart Mester: Az igaz szegénységről)

 

A gazdagodás évszázadaiban a szegénység nem egy népszerű erény. Krisztus korában sem volt az. A "boldogok a lelki szegények" (Mt 5:3) krisztusi boldog-mondás valódi tartalmáról és fordításának helyes formájáról igen hosszú viták folytak – és folynak ma is. Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy minden egyes "tulajdonunk" egy újabb kötelék, amely nem kiteljesít minket, hanem korlátoz.

 

Egy példa a tulajdonlás rabságára: hiába van egy yachtom, amiről azt gondolom, hogy szabadságot ad nekem, ha legalább annyi időt visz el a törődés vele, mint amennyit ad a száguldás élménye. Hiába van hozzá matróz, aki mindezt megoldja, ha a róla való gondoskodás időbe kerül. Hiába építettem fel egy vállalatbirodalmat azért, hogy gondoskodjon a matrózról (hogy az gondoskodjon a yachtról), ha nem veszem észre, hogy ezzel egy olyan csapdába kerültem, amelyben ennek az öngerjesztő (és közben a Földet tönkre tevő) növekedésnek soha nem lesz vége. (A yacht helyére tetszés szerint be lehet helyettesíteni bármit, akár férjet vagy feleséget is – abban az esetben, ha a birtoklás Erich Fromm-i létformája már megmérgezte az egész életünket.) A rám-halmozódó tulajdonhegyek miatt újra és újra meg fogok szorulni a szabadságomban. Ennek felismerése után a szabadságomat – át nem gondolt megoldásként – a tulajdonhegyek mindig újabb és újabb rétegeivel próbálom visszaszerezni. Ez egy élet-csapda. Csak kilépni lehet belőle, feloldani nem.

 

"Istennek az a természete,
hogy a semmiből alkot valamit.
Aki azért még nem lett semmivé,
abból az Isten nem is alkothat valamit."
(Luther: A harmadik bűnbánati zsoltár, 1517)

 

A három krisztusi erény: az alázat, a tisztaság és a szegénység a lélek a Teljességhez (Istenhez) vezető útjának a három állomása. Az alázat az első állomás, amikor a lélek megszabadul az egó fogságából, és el tud indulni a Teljesség felé. A tisztaság a második állomás, amikor a Teljesség felragyog az ember lelkében, és tisztára mos mindent, ami addig lerakódott benne, mint az élet salakja. Ezzel a Teljesség már nem csak elérhetővé válik az ember életében, hanem egyben a legfontosabbá is. A szegénység pedig a harmadik és utolsó lépcsőfok, amikor minden más eltűnik, és jelentőségét veszti az ember életében a Teljességen kívül, és a Teljesség nem csupán a legfontosabbá, hanem az egyedül létező fontos dologgá válik az ember számára.

 

A szegénység tehát
nem a tulajdonaink hiánya,
hanem a korlátlan szabadság elnyerése.

 

Hogyan függ össze az alázat, a tisztaság és a szegénység erény-hármasa az igazságosság-mértékletesség-lelkierő-bölcsesség sarkalatos emberi erényeivel, illetve a hit-remény-szeretet isteni erényeivel? Míg az emberi erények kifejlesztéséhez elég az ember elhatározása és kitartása, addig az isteni erények már csak a kegyelem által valósulhatnak meg a maguk teljességében. Aquinói Szent Tamás szerint a hit által a lélek Istenhez kötődik, általa veszi bennünk kezdetét az örök élet, a hit helyes útra vezet, miatta állhat ellen az ember a kísértésnek. A remény (megmutatva azt, hogy mi lényeges és lényegtelen) hidalja át azt a szakadékot, amely ember és Isten között van. A reménnyel juthatunk el Isten közvetlen közelébe. Az agapé formájában megélt szeretet az erények betetőzése, amelyben egyesülünk Krisztussal és az Atyával. A hit, remény és szeretet erény hármasa tehát egy nagyon hasonló utat ír le a Krisztushoz és az Atyához való közeledésben, mint az alázat, a tisztaság és a szegénység erény hármasa.

 

Hogyan függ össze az alázat, a tisztaság és a szegénység erény-hármasa az Atya lényegével? A Miatyánk utolsó sora ("Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség") az Atya lényegének a tulajdonságait sorolja fel. "Ország": Isten a létével és a világ megteremtésével egy, emberi ésszel felfoghatatlanul hatalmas teret feszített és feszít ki, amelynek megélése közben törpévé válik minden emberi szó, és marad egyedül az Isten teljességét befogadó, fenséges, szemlélődő Csend. Isten terének fenségessége megmutatja az egónk törpeségét, és megadja az alázat kegyelmét. "Hatalom": Isten végtelen tere nem üres. Krisztus Urunk életével, tanításaival, a Szentlélekkel, és a keresztény hit kétezer éves történelmének egészével Isten irányt mutatott és mutat nekünk életünk minden pillanatában. Krisztus Urunk Útjára lépve és azon járva megkapjuk a tisztaság kegyelmét. "Dicsőség": Isten szeretetben sugárzó dicsősége mozgással és élettel tölti meg az iránnyal bíró végtelen teret. Szent Lélek zsengéje a jóság és a szépség folyamatosan új és új formáit hozza a teremtett világba. A Teljességgel a szeretet által való egyesülésünk megadja nekünk a szegénység kegyelmét. Isten végtelen tere, a térnek értelmet és irányt adó hatalma, valamint a térbe mozgást és életet vivő dicsősége a világ létezésmódjának a lényegét írják le és adják meg. Jézus Urunk áldozata miatt Isten megmásíthatatlan akarata velünk, hogy világa teljességének és örömének a maradéktalan részesévé váljunk. Így a kegyelem új értelmet ad az életünknek, amikor minket Isten gyermekeként helyez be ebbe a világba mind a földi életünkben, mind pedig az Örök Életben.

 

A fenti két példa alapján fontos megérezni azt, hogy Krisztus és az Atya szeretetének vonzása olyan erős, hogy akárhányféle módon is beszélünk róla, végső soron ugyanazt a csodálatos Utat járjuk be: amely Hozzájuk, a Teljességhez elvezet. Ámen.

 

---

 

2. Krisztus Útjának a Teljessége

 

Az alázat, tisztaság és szegénység erényeinek a teljessége Krisztus küldetésében is megfigyelhető. (Mindhárom erény életének minden pillanatában betöltötte Krisztust, de az evangéliumban található hangsúlyos említésük sorrendje egy gyönyörű metaforát mutat az Isten Teljességéhez közelebb és még közelebb kerülés állomásairól.) Krisztus küldetésének első lépése, megkeresztelkedése, az alázat egy igen gyönyörű kezdeti példája, hiszen Keresztelő Szent János vonakodik megkeresztelni Isten Fiát: "Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jössz épp hozzám?" Mire Jézus válaszol: "Engedj most, mert így illik nékünk az igazságot betöltenünk." Ezt követően történik az evangélium egyik leggyönyörűbb mozzanata, amikor az Atya megszólal, és ezt mondja: "Ez amaz én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm." (Mt 3:14,15,17).

 

A tisztaság erénye rögtön a keresztelkedés után megmutatkozik, amikor Krisztus nem enged az ördög kísértéseinek. A tisztaság evangéliumi megjelenése Krisztus színeváltozásában tetőzik be, amikor Krisztus "elváltozék előttök, és az orczája ragyog vala mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség" (Mt 17:2). Kivételes hangsúlyt ad az evangélium e részének az, hogy itt szólal meg az Atya másodszor, megerősítve és kiterjesztve korábbi szavait: "Ez amaz az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok." (Mt 17:5).

 

A szegénység (noha a többivel együtt az egész életútra jellemző erény), a mindentől való megfosztatás értelmében Krisztus Urunk szenvedéseiben ölt a leginkább testet. Az utolsó vacsorán Krisztus nemcsak alázatra int, a lábmosással nemcsak a tisztaságot adja át, hanem saját magát is szétosztja a kenyér és a bor formájában. Szenvedései során (ahogyan a nagypénteki oltár, úgy Ő is) mindentől megfosztatik. Méltóságától, ruháitól, testének épségétől és életétől is. Sok más (helyesebb) értelmezése is van az "Én Istenem, Én Istenem! Miért hagytál el engemet!" (Mt 27:46) krisztusi mondásnak a Keresztfán, de a mondat ezen értelmezése a szegénység metaforájának a betetőzése: Krisztus még az Atyától is megfosztatik azért, hogy Teljességgel, újra és végérvényesen egyesülhessen az Atyával.

 

 

 

 

Krisztus a saját életútjában is (szimbolikusan) felülírta mindazt, ami ember volt (illetve lehetett volna) benne: a kísértések során az éhséget, az akaratot és a hatalmat; majd az emberi kötődéseket és magát az emberi életet is. Ezzel vált Krisztus mindent átívelő szeretet-híddá, kifeszített lajtorjává a hívő ember, az egyház és az Atya között.
 
 

 

 

 

---

 

3. A szegénység, mint a gazdagság legmagasabb foka

 

"Mert meg vagyok győződve, hogy
sem halál, sem élet,  sem angyalok,
sem fejedelemségek, sem hatalmasságok,
sem jelenvalók, sem következendők,
Sem magasság, sem mélység,
sem semmi más teremtmény
nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől,
mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban."
(Róm 8:38,39)

 

 

Az alázattal megnyíltunk a kegyelem számára. A tisztaságban átlátszókká váltunk. A szegénységben mindent levetettünk, amely kötelék, ragadomány vagy rendezetlen ragaszkodás formájában akadályozhatta volna a Teljességgel való egyesülésünket. A szegénység állapotában Krisztus folyamatosan, legyőzhetetlenül, kitakarhatatlanul, elhalványíthatatlanul és mindent betöltve ragyog bennünk. Immár torzítás-mentesen tudjuk tükrözni az Atya végtelen szeretetét és dicsőségét.

 

 

Mindez nem egy rendkívüli állapot néhány ember számára. Az Atya szeretete mindannyiunk lelkében ott lakozik. Krisztus a "beleütközés köve" (Róm 9:32). Nem lehet mellette elmenni. Nem lehet úgy tenni, hogy Ő nincs. Az Ő Útján kívül egyszerűen nem lehet más Úton menni. Mert bárhol máshol megy az ember, akkor beleütközik Krisztusba. Miért? Mert Ő a beleütközés köve. Csak akkor nem ütközünk bele Krisztusba, ha Benne vagyunk, és vele megyünk az Ő Útján. De ez egyben a szeretet mindenható áramába is belekapcsol minket, amelyben egyek leszünk az Atyával, Krisztussal, Szent Lelkükkel, mindenkivel és mindennel, aki ezt megértette és megélte. Ez az Örök Élet, ez a húsvét misztériuma.

 

Feltámadt a Krisztus! Halleluja! Ámen.

 

---

 

 

Néhány kiegészítő gondolat a szegénység értelmezéséről (2018. április 30.)

 

Nagyon köszönöm "Sándor" hozzászólását, és a "Meghallgatott imádságot", amely fontos kiegészítés a leírt gondolatokkal kapcsolatban. Horváth G. György a szegénységgel, illetve a mértékletességgel kapcsolatban fogalmaz meg néhány igen megszívlelendő gondolatot, amelyek igen jó kiegészítést jelentenek az emberiség hét halálos kísértésével kapcsolatos írásom gondolatvilágához is. Fontos ezzel kapcsolatban is egy kicsit pontosítanom, hogy mit értettem az írásomban szegénység alatt. Semmiképpen nem az anyagi szegénységet, a nélkülözést. A szegénységnek (mint Krisztusi erénynek) az írásomban összefoglalt lényege azt jelenti, hogy a lélek már megtisztult MINDEN földi dologra való koncentrálástól (beleértve ebbe persze az anyagi javakat is, de ezen felül minden mást is, ami a földi életünk velejárója, pl. az evést, a világ dolgaival való törődést) és létének egyedüli fókuszpontja a Teljesség, azaz Krisztus és az Atya. Mindez nem azt jelenti, hogy a szegénység állapotába eljutott lélek szegény lenne a szó vagyoni helyzet mértékében, avagy nem enne, avagy nem törődne a világ dolgaival. Távol legyen! A szegénység állapotában lévő lélek bizony eszik, bizony van/lehet vagyona és bizony törődik a világ dolgaival. DE: nem ezekre fókuszál! Azaz édes mindegy neki, hogy mennyi vagyona van, mennyit és mit eszik és pontosan mit is csinál a világ dolgaival mindaddig, ameddig látja és érzi (és az ilyen állapotban lévő lélek már BIZONY látja és érzi!), hogy a Teljességgel való kapcsolata sértetlen maradt. Ezzel a lelkiséggel már sokkal könnyebb átgondolni és előre mozdítani mindazokat a nem-növekedést okozó viselkedésformákat, amelyekről Horváth G. György is írt.