A szenvedés hasznáról

Nagypénteki gondolatok egy új élet szükségszerű előzményeiről
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

1. Koronavírus: egy tűrőképességben szegény kor változási esélye. Korunkban a szenvedésnek nincs helye. Néhány éve megjelent a "hópihe viselkedés", amely fokozott sérülékenységet és az ellentétes vélemények elviselésének a hiányát jelenti. Ahogyan az előző írásomban leírtam, mindent azonnal szeretnénk megkapni: még a várakozással járó "szenvedést" is képtelenek vagyunk elviselni. Mindezt "telibe találta" a koronavírus járvány és (szívből remélem, hogy) el is süllyesztette. Nagyon szerencsétlen dolog lenne egy ilyen, világméretű tanulási folyamat után ugyanoda visszatérni, ahol voltunk. Edzettebbekké válhatunk a változások elviselésére, mint voltunk. Összetartóbbakká válhatunk, mint voltunk. Megértőbbekké válhatunk, mint voltunk. Tesszük-e? Ez a nagy kérdése ennek az évnek. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a nagypénteki blogbejegyzésemet itt.)

 

2. A szenvedés hasznáról. Sokan ezt a címet olvasva azt hihetik, hogy megbolondultam. Nincs elég szenvedés itt? De van. Mégis. Fontos, hogy más szemmel nézzünk a szenvedésre, mint eddig. A szenvedés nem a történelmi régmúlt korunkban megmaradt csökevénye, amelyet a modern ember mindenestől kiirt. Nem a környezetünknek a saját igényeinkhez alakítása a helyes válasz. Saját magunk átalakítása a helyes válasz. Ennek felismerésére kényszerít rá bennünket a koronavírus járvány. A változás mindig szenvedéssel jár. A szenvedés egy olyan létállapot, amelyben a komplex rendszerek nem a forrásgazdagság, hanem a forrásszegénység állapotában vannak. A forrásszegénység szelekcióra nevel. Megtanít különbséget tenni az értékes és az értéktelen között. Csak a szenvedés tanítja meg kellőképpen értékelni a jót. Szenvedés nélkül védtelenné válunk. Gyakorolnunk kell a túlélést – ha túl akarunk élni... Jelenleg pontosan ezt tesszük. Világméretű túlélés-gyakorlatot tartunk. A szenvedés: ima. Ima, amely Jézus Krisztus megváltó irgalmát jeleníti meg a világban, és ezáltal hozzájárul annak tisztulásához. A szenvedő ember a jóra nyitott lelkekben is ezt az irgalmat ébreszti fel. Néma szolgálatával így segíti őket közelebb Jézushoz. Érezzük meg ezt a hívást mindannyian. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a nagypénteki blogbejegyzésemet itt.)

 

   

3. A feltámadás szükségszerűsége. Amikor 2019. novemberében ott térdeltem a Golgotánál, és utána átöleltem a feltámadott Jézus sírját, világosan megértettem, hogy kereszthalál nélkül nincsen feltámadás. Át kell jutni a szűk kapun ahhoz, hogy kitáruljon utána a Mindenség. Születésünk, életünk és halálunk mind-mind pontosan ugyanez az analógia. Nem lehet megspórolni a szenvedést az életünkből ahhoz, hogy elnyerjük a békességet. Urunk arra kér bennünket, hogy vegyük fel az Ő keresztjét magunkra minden nap (Lk 9,22-25). Hát ne zúgolódjunk -- ha immáron most itt van. És várjuk előbb egyre növekvő reménységgel, majd az ebből megszülető bizonyossággal a húsvét hajnalát. Mert a feltámadás hajnala ELJÖN a szenvedés után. Mert ez elvégeztetett. Ámen. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a nagypénteki blogbejegyzésemet itt.)

 


 

1. Koronavírus: egy tűrőképességben szegény kor változási esélye

 

A jóléti társadalom kibékíthetetlen ellentmondásban él a szenvedéssel. Korunkban a szenvedésnek nincs helye. Távol álljon tőlem az, hogy visszakívánjam azokat a vészkorszakokat, amelyben a másoknak okozott szenvedés vált az emberiség egyik legfőbb jellemzőjévé. Mérhetetlen fájdalmat és részvétet érzek a most tomboló járvány áldozatai, betegei és fenyegetettjei, valamint gyászoló, aggódó hozzátartozóik iránt. Ugyanakkor az emberi jólét "fejlődésének" önmagára erőltetett ördögi körei átrepítettek bennünket (de nem a nélkülöző ember-milliárdokat!) egy olyan szenvedéstagadó állapotba, ahol már megszólalt a vészcsengő. Szenvedésfóbiánk miatt az egészség definícióját ("Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, nem pusztán a betegség vagy fogyatékosság hiánya." – WHO) úgy értelmezzük, hogy a "teljes jólétbe" az emberiség által elérhető jólét maximumát értjük bele, és a szenvedésnek egyetlen morzsát sem hagyunk. Hitéleti megfogalmazásban a szenvedés sokszor az ősbűn büntetéseként jelenik meg. A szenvedés korunk szemléletében már maga lesz a Sátán, az Ős-gonosz, ami az ember életéből mindenestől és gyökerestől kiirtandó. (Ez az "ausradieren" magatartás régebben sem vezetett semmi jóra...) Néhány éve megjelent a "hópihe viselkedés", amely fokozott sérülékenységet és az ellentétes vélemények elviselésének a hiányát jelenti. Ahogyan az előző írásomban leírtam, mindent azonnal szeretnénk megkapni: még a várakozással járó "szenvedést" is képtelenek vagyunk elviselni. Mindezt "telibe találta" a koronavírus járvány és (szívből remélem, hogy) el is süllyesztette. Nagyon szerencsétlen dolog lenne egy ilyen, világméretű tanulási folyamat után ugyanoda visszatérni, ahol voltunk. Edzettebbekké válhatunk a változások elviselésére, mint voltunk. Összetartóbbakká válhatunk, mint voltunk. Megértőbbekké válhatunk, mint voltunk. Tesszük-e? Ez a nagy kérdése ennek az évnek.

 


 

2. A szenvedés hasznáról

 

Sokan ezt a címet olvasva azt hihetik, hogy megbolondultam. Nincs elég szenvedés itt? De van. Mégis. Fontos, hogy más szemmel nézzünk a szenvedésre, mint eddig. A szenvedés nem a történelmi régmúlt korunkban megmaradt csökevénye, amelyet a modern ember (az őt körülvevő természet maradékával együtt...) mindenestől kiirt. Nem a környezetünknek a saját igényeinkhez alakítása a helyes válasz. Saját magunk átalakítása a helyes válasz. Ennek felismerésére kényszerít rá bennünket a koronavírus járvány. A változás mindig szenvedéssel jár. A szenvedés egy olyan létállapot, amelyben a komplex rendszerek nem a forrásgazdagság, hanem a forrásszegénység állapotában vannak. A források korlátlan beáramlása az életünkbe meggátolja azt, hogy közöttük különbséget tegyünk. Minek? Ha ez a kocsim éppen használhatatlan, úgyis lesz másik. Ha ez a házastársam éppen használhatatlan, úgyis lesz másik. Ha ez az Isten használhatatlan, teremtek másikat... A minket bombázó lehetőségek áradata esetén nem is vagyunk képesek különbséget tenni közöttük, hiszen nem jut rá sem idő, sem információ-feldolgozó kapacitás elég. A forrásszegénység szelekcióra nevel. Megtanít különbséget tenni az értékes és az értéktelen között. Csak a szenvedés tanítja meg kellőképpen értékelni a jót. Szenvedés nélkül védtelenné válunk. Gyakorolnunk kell a túlélést – ha túl akarunk élni... Jelenleg pontosan ezt tesszük. Világméretű túlélés-gyakorlatot tartunk. Aki nem szenvedett még eleget, az nem tudja felmérni a szenvedés mélységeit sem. Nem támad benne irgalom, és fenntartások, korlátok nélkül képes szenvedést okozni másoknak. Irgalomban gazdagodunk most -- remélem -- mindannyian.

 

Noha a járvány most igazi böjtöt teremtett (hiszen ennek lényege az, hogy mondjunk le valamiről, és tapasztaljuk meg ezzel a szenvedésnek legalább az előszobáját), mindezekkel a gondolatokkal messze nem egy "szenvedéskultúra" harcosa szerettem volna lenni. Nagyon is átélem milliók nyomorúságát és százmilliók, lassan már milliárdok szorongatott helyzetét. A Teljes élet mind a szenvedés, mind az öröm mélységeiben teljes. Hadd idézzem Teilhard de Chardin-t, aki így írt: "Margit Nővérem! Miközben én átadtam magam a világmindenség pozitív erőinek, te mozdulatlanul, ágyhoz szegezve, lelked mélyén nagy-nagy csöndben alakítod át fénnyé a világ legszörnyűbb árnyait. Mondd csak, mit gondolhat a Teremtő Istenünk: kettőnk közül melyikünknek jutott nagyszerűbb szerep?" A szenvedés: ima. Ima, amely Jézus Krisztus megváltó irgalmát jeleníti meg a világban, és ezáltal hozzájárul annak tisztulásához. A szenvedő ember a jóra nyitott lelkekben is ezt az irgalmat ébreszti fel. Néma szolgálatával így segíti őket közelebb Jézushoz. Érezzük meg ezt a hívást mindannyian.

 


 

3. A feltámadás szükségszerűsége

 

"tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által" (Róm 5,3b-5)

 

   

(A képek Matthias Grünewald Isenheim-i oltáráról, Hans Holbein "Krisztus holtteste a sírban" című képéről és Salvador Dali "Krisztus mennybemenetele" című képéről Jézus kezét ábrázolják a nagypénteket, a nagyszombatot és húsvét feltámadását jelképezve. Figyeljük meg, ahogyan a középső képen ránk mutat Jézus halott testének nagyujja, és ahogyan csaknem ugyanaz a szöggel átütött kéz erővel telik meg Dali mennybemenetelt ábrázoló képén. Ez adhat reménységet nekünk. A szöggel átütött kéz mindig reménységgel telik meg. Mert ez az Atya akarata.)

 

Amikor 2019. novemberében ott térdeltem a Golgotánál, és utána átöleltem a feltámadott Jézus sírját, világosan megértettem, hogy kereszthalál nélkül nincsen feltámadás. Jézus feltámadásának a másodperc töredéke alatt végbementő világrobbanása a kínokkal teljes, lassú kereszthalál következménye volt. Át kell jutni a szűk kapun ahhoz, hogy kitáruljon utána a Mindenség. Születésünk, életünk és halálunk mind-mind pontosan ugyanez az analógia. Nem lehet megspórolni a szenvedést az életünkből ahhoz, hogy elnyerjük a békességet. Urunk arra kér bennünket, hogy vegyük fel az Ő keresztjét magunkra minden nap (Lk 9,22-25). Hát ne zúgolódjunk -- ha immáron most itt van. És várjuk előbb egyre növekvő reménységgel, majd az ebből megszülető bizonyossággal a húsvét hajnalát. Mert a feltámadás hajnala ELJÖN a szenvedés után. Mert ez elvégeztetett. Ámen.

 

 

Fő témakörök: 

Témakörök: