kegyelem

A feladat és a szolgálat különbsége

Böjti gondolatok az önfeláldozás hasznáról

1. Miért nem elég az, ha jól teljesítjük a feladatainkat? Az ember közösségi lény. A közösség egyik elsődleges haszna a munkamegosztás. A munka megosztásából feladatok származnak. Miért nem elég mégsem az, ha jól teljesítettük a közösségünk által megszabott feladatainkat? A feladatcentrikus élet „külső vezérléssel” dolgozik. A feladatmegoldó típus soha nem éri el a belső motivációnak azt a gyönyörűséges szintjét, amely új és új megoldásokat dob be. A feladatmegoldó típus állandóan szorong. Nem tudja ugyanis eldönteni, hogy kellően jól teljesítette-e a feladatot. A feladatmegoldó élet egy csapda. Csapda, mert bezár minket a saját egónkba, és csapda, mert bezár minket a saját magunk által definiált – általában szűkre szabott – közösségünkbe. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. A szolgálat ereje. Miben más a szolgálat, mint a feladat? A szolgálat nem kívülről vezérelt, hanem a bennünk élő Krisztusból fakad, és oda is tér vissza. A szolgálat lényege önmagunk legfontosabb benső magjának, a bennük élő krisztusi szeretetnek a megnyitása mások felé. A szolgálat önzetlen, látást ad és hihetetlenül kreatívvá tesz. A szolgálat óriási erő, mert a világ legnagyobb erejét, Isten szeretetét jeleníti meg a saját életünkben, és adja át a környezetünknek. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Az önfeláldozás, mint a Teljesség kapuja. Mi kell ahhoz, hogy szolgálni tudjunk? A saját erőnk ehhez nem elég. Abból csak a feladatok teljesítésére futja. A szolgálathoz rá kell találnunk a bennünk élő Jézusra. Ez nem egyszerű feladat. Szét kell roppantanunk a saját egónk megkövesedett burkát ahhoz, hogy megláthassuk, hogy mi van mögötte. Érdemes ezt megtenni. Az egónk szétroppantása az életünk legfontosabb eseménye, mert mögötte feltárul az Ajtó, ami nem más, mint maga Jézus, aki Isten szeretetéhez vezet (Jn 10,9). (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Megszelídíthető-e az ördög?

Hogyan tudunk úrrá lenni a hibáinkon?

 

   

 

1. Az ördög megszelídítésére tett kísérleteink. Szeretjük az életünkben a roppantul kényelmes kis kompromisszumokat: tettem egy kis erényt, utána teszek egy kis (hoppá bocsánat, néha túlzásba esek, olyankor: nagy...) bűnt. Ez így nem megy. Az ördögöt nem lehet megszelídíteni! A kegyelem csak akkor lesz teljes, ha szembefordultam a bűnnel, ha felismertem a mélységét, ha megneveztem az ördögöt, ha megtagadtam, és ha más életet akarok élni mindezek után. Ebből a szempontból nincsen aprócska bűn, meg nagyobbacska bűn. A bűnhöz (az ördöghöz) és Istenhez való viszonyulás a fontos. Vagy az egyik oldalon állok, vagy a másikon. Nem lehet a kettő között táncikálni. (A további részletekért, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

   

 

2. Harc a bűn ellen. Ha már beláttuk, hogy az ördöggel nem lehet kompromisszumot kötni, akkor a köznapi gondolkodás számára egyetlen dolog marad hátra: a harc az ördög ellen – mindhalálig. Az ördög elleni saját harcunk azonban egy kilátástalan és hiábavaló küzdelem. A bűn-centrikus élet zsákutca. Nincsen önkegyelem. Nem a mi saját harcunk fogja a bennünk lévő bűnt legyőzni. Az ehhez kevés, nulla, semmi. A bennünk lévő bűnt egyedül a bennünk megszülető Krisztus tudja legyőzni. Más út nincs. Az Istenfélelem tehát nem az Isten büntetésétől való szolgai félelem, amely az Istentől való elkülönülést feltételez, hanem Isten a számunkra feltáruló valódi nagyságának a csodálata, és a minket Istennel összekötő szeretetközösség védelme. Mindez nem jelenti azt, hogy azt hinném: semmilyen harcra nincsen szükségünk a bűneink és hibáink ellen, mert "ezt majd Isten úgyis elintézi". Nem. Nincsen ingyen kegyelem. Pont az Istenhez való közel kerülés érezteti meg velünk azt a mérhetetlen fájdalmat, amely Krisztusban és az Atyában ébred a bűneink láttán, utáltatja meg velünk őket, és segít az elkerülésükben. (A további részletekért, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

   

 

3. Hogyan tudunk úrrá lenni a hibáinkon? Nem azzal, hogy "jóvá tesszük őket". Önmagában és pusztán azzal sem, hogy küzdünk ellenük. A hibáinkon csak Jézus magunkba fogadásával és az Atyával kialakult szeretetközösségünknek az Ő erejükre támaszkodó, minden áron való védelmezésével tudunk úrrá lenni. A bűntől való taszítás forrása tehát Jézus és az Atya vonzása. Így válunk arra képessé, hogy mi magunk is békesség- és szeretetforrások legyünk a környezetünkben. (A további részletekért, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Az ima ereje

Gondolatok az Istenkapcsolat formáiról

 

 

1. Életek, amelyekbe "nem fér be" az ima. Ebben a részben két ember monológját írom le: az egyik nagyon szegény, a másik nagyon gazdag. A két monológ vége azonos: Megvan nekem a magam baja. Hagyjanak engem békén olyan világokkal, amelyről nem is tudok. Bőven elég a számomra ez a világ. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

 

2. A saját magunkhoz mondott imák. Az ima nagyon sokak számára a... a.) monológ; b.) megnyugvás; c.) panasz; d.) megoldás; e.) kötelezettség, szerep; f.) üdvözülés. "Még a rosszul elmondott ima is sokkal jobb, mint a nem elmondott ima." (Ávilai Szent Teréz) (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. A valódi ima ezer arca: Az Istenkapcsolat gyönyörűséges útjai. A valódi ima az Ajándékozót keresi, és nem az ajándékot. A valódi ima az Isten bennünk élő teljességére figyelő Csend. A valódi ima nem rólunk szól. Isten szeretetét, Isten igazságát, Isten akaratát hívja és várja a szívünk közepébe. A valódi imában elhallgattatjuk saját magunkat azért, hogy Isten betölthessen minket. A valódi ima nem csökkenti, hanem kirobbanóan megnöveli a szabadságunkat. Csak törpeségünk és méltatlanságunk teljes tudatában lehetünk képesek befogadni magunkba azt a kegyelmet, amely megszabadít minket a törpeségünktől és a méltatlanságunktól. A valódi imának ezer arca van. A valódi ima – az életünk egésze maga. A valódi ima nem az időben él. A valódi ima óriási erő, amely újra kinyitja Paradicsom kapuját, és beemeli Isten újjáteremtő kezét a mi és embertársaink életébe. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

A szegénység, mint a gazdagság legmagasabb foka

Nagypénteki/húsvéti gondolatok a Teljességről

 

1. A szegénység mint az alázatot és a tisztaságot betetőző krisztusi erény. A gazdagodás évszázadaiban a szegénység nem egy népszerű erény. Nagyon nehéz ugyanis elfogadni azt, hogy minden egyes "tulajdonunk" egy újabb kötelék, amely nem kiteljesít minket, hanem korlátoz. A szegénység tehát nem a tulajdonaink hiánya, hanem a korlátlan szabadság elnyerése. A három krisztusi erény: az alázat, a tisztaság és a szegénység a lélek a Teljességhez (Istenhez) vezető útjának a három állomása. Hogyan függ össze az alázat, a tisztaság és a szegénység erény-hármasa az igazságosság-mértékletesség-lelkierő-bölcsesség sarkalatos emberi erényeivel, illetve a hit-remény-szeretet isteni erényeivel? Hogyan függ össze az alázat, a tisztaság és a szegénység erény-hármasa az Atya lényegével? (Aki erről többet akar olvasni, kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. Krisztus Útjának a Teljessége. Az alázat, tisztaság és szegénység erényeinek a teljessége Krisztus küldetésében is megfigyelhető. Krisztus a saját életútjában is felülírta mindazt, ami ember volt benne. Ezzel vált Krisztus mindent átívelő szeretet-híddá, kifeszített lajtorjává a hívő ember, az egyház és az Atya között. (Aki erről többet akar olvasni, kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt -- célszerűen nagypénteken vagy nagyszombaton.)

 

3. A szegénység, mint a gazdagság legmagasabb foka. Az alázattal megnyíltunk a kegyelem számára. A tisztaságban átlátszókká váltunk. A szegénységben mindent levetettünk, ami kötelék, ragadomány vagy rendezetlen ragaszkodás formájában akadályozhatta volna a Teljességgel való egyesülésünket. Mindez nem egy rendkívüli állapot néhány ember számára. Az Atya szeretete mindannyiunk lelkében ott lakozik. Krisztus a "beleütközés köve" (Róm 9:32). Csak akkor nem ütközünk bele Krisztusba, ha Benne vagyunk, és Vele megyünk az Ő Útján. De ez egyben a szeretet mindenható áramába is belekapcsol minket, amelyben egyek leszünk az Atyával, Krisztussal, Szent Lelkükkel, mindenkivel és mindennel, aki ezt megértette és megélte. Ez az Örök Élet, ez a húsvét misztériuma. Feltámadt a Krisztus! Halleluja! Ámen. (Aki erről többet akar olvasni, kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt -- célszerűen húsvétkor.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Hogyan fedezhetjük fel a csodát a saját életünkben?

Gondolatok a minőségi időről

 

   

 

1. A minőségi időtől megfosztott, csodamentes élet. A minket körbefolyó információk nemcsak lehetőségeket adnak, hanem gúzsba is kötnek bennünket – különösen akkor, ha a szolgájukká válunk az uruk helyett. Ezzel elveszítjük a minőségi időt, és a csoda érzékelésének a képességét. Három példát is hozok arra, amikor a cuccok és a kötöttségek annyira fölénk növekednek, hogy kezelhetetlenné válnak. Ekkor kezdünk el sóvárogni a csoda után. Ez egy olyan "öncsapda", amiből csak a saját magunk által összebogozott gordiuszi csomó átvágásával szabadulhatunk. Hogyan?

 

 

2. A saját életünk csodája. A vágyva vágyott csoda ott van a saját lelkünk legmélyén. Fedezzük fel! (Aki a "Hogyan?" kérdésre adható válaszra, és ezen belül a spirituális tehetség természetének a leírására kíváncsi, olvasson bele a bejegyzésbe.)

 

   

 

3. Átlépés a minőségi időbe: amikor csodává válunk mások életében. Ahogyan felfedezzük a benső énünk erejét, a múló pillanatokból egyre több válik minőségi idővé, Kairosz-szá. Ahogyan növekszik az életünkben a minőségi idő, egyre jobban látni kezdjük a környezetünk minőségi időt élő tagjait. (Aki a tulajdonságaik felsorolására kíváncsi, olvasson bele a bejegyzésbe.) Velük egymást erősítő körré válhatunk. Így békességforrások leszünk, amelyek simogató csendet sugároznak a környezetükbe. Az ehhez vezető Úton kívánok minden Olvasómnak sok örömteli tapasztalatot!

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

A Karácsony, mint az alázat kreativitásával teli életállapot

A nap, amikor megszületik bennünk a Fény

 

I. A Fény és a Csend. A Karácsony az a nap az évben, amikor megszületik a Fény, szimbolizálva ezzel a jóság, a reménység és a szeretet folyamatos újjászületését a világban. Találjanak néhány csendes percet az ünnep örömteli forgatagában. Ha elmélyülten figyelnek, a csend egyszer csak átalakul Csenddé, amelyben a szívdobbanásuk már szeretteik, azok szeretteinek, és az emberiség egész szeretethálózatának a közös vágya, reménye és öröme lesz.

 

II. Az alázatos, szolgáló szeretet. Az első Karácsonyon a megszülető Fényt a Szent Család nagy szeretete és alázata vette körül. Érdemes nekünk is elgondolkodnunk azon, hogy kellő alázattal szeretjük-e azokat, akiket a legjobban szeretünk? A Karácsony a kreativitás ünnepe is. Az alázat a kreativitásnak irányt és értelmet ad, és ezzel a jóság és a szeretet terjedését segíti elő a világban.

 

III. A Karácsony, mint életállapot. A másokra való alázatos figyelemben, a teljességben megélt Karácsony életállapottá válhat. A Karácsony életállapota kiteljesít minket, és megmutatja a saját benső énünk központját; képessé tesz bennünket az öröm befogadására és adására, Jézus szeretetének a közvetítésére; és ezzel elhelyez minket azon az Úton, amely nem más, mint a helyességre törekvő életünk. A kiteljesedés ezen Útján kívánok minden Olvasónak áldott Karácsonyt és nagyon sok örömöt!

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Feliratkozás RSS - kegyelem csatornájára