A Teljesség érintése

Adventi gondolatok Isten megismeréséről
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

 

1. A Teljességtől elzárkózó élet betöltetlen marad. Az ember az újdonságra különlegesen érzékenyített állat. Ez telhetetlenséghez, szorongáshoz és birtokláskényszerhez vezet. A Teljességet nem ismerő élet beteljesítetlen marad. Ezért az ilyen élet betöltésére irányuló, soha véget nem érő kísérletek hiábavalóak. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. A Teljességet megismerni vélő élet csapda. Az emberiség története tele van olyan kísérletekkel, amelyek a Teljességet is birtokba akarták venni. Ennek egyik módja a bálványkészítés volt, a másik a függő viszony kialakítása, de ide tartoznak a Teljesség "megismerésére" irányuló kísérletek is. Ha a Teljességet megismertnek véljük, azzal beszorítottuk abba a szűk fogalmi keretbe, amelyet mi megalkotni képesek voltunk. Ez egy csapda. Mindezzel messze nem azt akarom mondani, hogy az Isten megismerésére tett erőfeszítések károsak lennének. De világosan kell látni, hogy minél bonyolultabban írjuk le az Istent, annál távolabb kerülünk Isten állandóságának, teljességének és fenséges Csendjének a mindent betöltő, végtelen egyszerűségétől. A törvény betartásán alapuló "dicsőség teológiája" tehát nemcsak azért csapda, mert a törvényt Krisztus és Isten fölé rendeli, és betartásával gőgöt és elbizakodottságot szül bennünk, hanem azért is, mert saját magunkat is Isten fölé emeli – már pusztán azzal is, hogy Isten Teljességét maradéktalanul megismerhetőnek gondolja. A Teljesség megismerése, mint végcél, tehát csapda. A Teljesség egyetlen egy módon "ismerhető meg": ha átadjuk saját magunkat neki –  maradéktalanul. Ha nyitottá válunk a Teljesség hívására: a Teljesség minket befogad. EZT tette lehetővé Jézus megtestesülése és keresztáldozata. EZT ünnepeljük minden ünnepben, így karácsonykor is. ERRE készülünk most fel, az advent során. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Úton a Teljesség érintése felé. A Teljesség hívására való megnyílásunk lehet egy pillanat műve. A Teljesség befogadása igen gyakran egy egész élet hosszú folyamata, amely csak Isten Országának "színről színre látásával" teljesedik majd be. Az igazi élet ott kezdődik el, amikor meglátja az ember Krisztust. Az igazi élet Krisztus meglátásának a pillanatában teljessé is válik. Mert attól kezdve ez a pillanat örökre velünk marad. Minden kedves Olvasómnak azt kívánom, hogy ez az advent adjon több nyitottságot neki a Teljesség befogadásához! (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 


 

Bevezetés. Advent harmadik vasárnapjára jelenik meg ez az írás. Advent az elcsendesedés időszaka. Erről szólt az előző írásom. Advent azonban a felkészülés időszaka is. Fontos, hogy esélyt adjunk magunkra arra, hogy bennünk is, és ne csak mellettünk szülessen meg a Jézus. Advent növelheti bennük azt a tisztaságot, ami befogadhatja Jézust és amelyben megszólalhat Isten szava. Ez az önmagunkban való "szegényedés" készíti elő a legfontosabb gazdagodást az életünkben. Remélem, hogy ez az írás is segíteni fogja Önöket abban, hogy az idei karácsonyt a megtestesült Isten valódi ismeretére jobban felkészülve éljék meg.

 
1. A Teljességtől elzárkózó élet betöltetlen marad

 

"A megtérés az ember legátfogóbb hiányérzetének
a legteljesebb mértékben való kielégülése."

(Gáncs Aladár, 1930)

"azt birtoklom ténylegesen, amit oda tudok adni,
ha ugyanis nem vagyok képes odaadni valamit,
annak az az oka, hogy az a dolog birtokol engem"

(Ferenc pápa, 2018. november 7.)

 

 

Az ember az újdonságra különlegesen érzékenyített állat. Ezért telhetetlenekké váltunk, mert minden új gyorsan régi lesz. Az új szorongást is kelt. A szorongásunkat csak az új megismerésével, ellenőrzésével és birtoklásával tudjuk leküzdeni. A Teljességet nem ismerő élet soha nem képes véget vetni a "többet és még többet" és a szorongás hiábavaló köreinek. A Teljességet nem ismerő élet beteljesítetlen és nyugtalan marad. Ezért az ilyen élet betöltésére irányuló hiábavaló kísérleteknek soha nem szakad vége. A Teljességet nem ismerő életben a békesség egy olyan, mindent átfogó hiányérzete állandósul, amelyben a legtöbb perc kielégítetlen vágyakozás és elrendezetlen békétlenség marad.

 


 

2. A Teljességet megismerni vélő élet csapda

 

"A töredékes dolgok felfoghatók, megismerhetők, és megnevezhetők.
A teljesség minden teremtmény számára – teremtményi mivoltában –
megismerhetetlen, felfoghatatlan és megnevezhetetlen."

(Német teológia, 1. fejezet)

"Isten túlságosan meghalad minden fogalmat ahhoz, hogy valamit
állítani lehessen róla. Mert a teremtmények világában
nem található meg az, akit nem köt a teremtmények állapota."

(Nicolaus Cusanus: De Deo abscondito, 15.)

 

 

Ha már rádöbbentünk arra, hogy a Teljességet nem ismerő élet beteljesítetlen marad, akkor a megoldás igen egyszerűnek tűnik: ismerjük meg a Teljességet. Az emberiség története tele van olyan kísérletekkel, amelyek a Teljességet is birtokba akarták venni. A birtokba vevés egyik egyszerűbb formája a bálványkészítés volt. Itt áll a "Teljesség" a sátramban, van eleje, van vége, én alkottam meg, én zúzhatom szét, így hát a "Teljességet" ismerem, a "Teljesség" az enyém. A birtokba vevés egy rafináltabb formája a függő viszony kialakítása. Áldozatot mutatok be a Teljességnek, ezért "adósom" lesz a Teljesség, mert megnyertem a jóindulatát. A birtokba vevés egy még rafináltabb formája a Teljesség "megismerése". Kiismertem a Teljességet, egyre növekvő, már-már teljes tudásom van róla, emiatt nem kell, hogy féljek a Teljességtől, mert már ismerem.
 

"Inkább kívánom, hogy érezzem a töredelmet,
semmint hogy tudjam annak meghatározását."

(Kempis Tamás: Krisztus követése, I.1.II.)

 

Rá kell döbbennünk arra, hogy a Teljesség azért Teljesség, mert nem vehető birtokba, nem "kötelezhető le", és nem ismerhető meg. Ezért végtelenül tiszteletre méltó az Ószövetségi szemlélet, amely ezt felismerve, a Teljességnek még nevet sem adott, és nyilvánvalóvá tette azt, hogy a Teljességgel való találkozás annyira meghaladja az ember befogadó képességét, hogy abba belepusztul (2Móz 33,20; 1Kir 19,11-13). Ha a Teljességet megismertnek véljük, azzal beszorítottuk abba a szűk fogalmi keretbe, amelyet mi megalkotni képesek voltunk. Ha ebbe alaposan belegondolunk, rájöhetünk arra, hogy a Teljesség korlátozásával sokkal nagyobb bajt követtünk el még annál is, semmint ha nem vettünk volna tudomást róla. A tudomást nem vétellel ugyanis "csak" passzívan korlátoztuk a világ folyását azzal, hogy "csak" saját magunkat rekesztettük ki a világ a lényegéből. A Teljesség "domesztikálásával" és "láncra verésével" azonban (akármilyen esélytelen módon) aktívan tettünk is a Teljesség mindenhatósága ellen.

 

Mindezzel messze nem azt akarom mondani, hogy az Isten megismerésére tett erőfeszítések károsak lennének. Gyönyörűséges az a tudás, amelyet az Ószövetség Isten természetéről megoszt velünk: az Isten igazságos, könyörülő, irgalmas, hűséges, hosszútűrő és állandó (Zsolt 33,4; 86,15; Mal 3,6). Azt azonban hangsúlyozni akarom, hogy mérhetetlen alázattal kell kezelnünk az Istenről nyert "tudásunkat". Állandóan a tudatában kell lennünk annak, hogy az "Istentudásunk" teljes egésze még csak fogalmi kereteiben sem tudja a Teljesség legkisebb csücskét sem megközelíteni. Minél több "tudással", minél bonyolultabban írjuk le az Istent, annál távolabb kerülünk Isten állandóságának, teljességének és fenséges Csendjének mindent betöltő, végtelen egyszerűségétől.

 

"Istennek az a törvénye, amely az életről szóló legüdvösebb tanítás,
nem tudja az embert igazságra jutásában támogatni, hanem inkább akadályozza őt."

(Luther Márton, Heidelbergi Disputáció, 1. tétel)

 

Itt érthetjük meg Luther Heidelbergi Disputációjának legelső tételét egy új szempontból. Azért is akadályozza az embert az Isten saját maga által adott törvény az igazságra jutásban, mert Isten teljességének bármely olyan megközelítése, amely emberi aggyal megérthető (így Istennek a mi igen erős korlátosságunkat megértően és tisztelően megfogalmazott törvényei maguk is) elvesz Isten teljességéből, és elvesz az Ő akarata mindenhatóságából. Ha ennek nem vagyunk állandóan és mélyen tudatában (ha nem él bennünk Istenfélelem), az sokkal nagyobb bűn, semmint ha tényleges bűnt követnénk el. (Az Istenfélelemről itt írok részletesebben, a kereszt és a dicsőség teológiájáról pedig április 19-én, nagypénteken fogok írni részletesebben.) Isten döntéseinek, akaratának a komplexitását, soha semmilyen törvényrendszer nem lesz képes torzításmentesen tükrözni, mivel a Teljesség teljes leképezése csak a Teljesség saját maga lehet. Emiatt igaz az is, hogy minden olyan esetben, amikor az irgalmasság és a törvény összeütközésbe kerül, Jézus példáját szem előtt tartva nagyon fontos meggondolnunk azt, hogy nem írja-e fölül az adott helyzetben az irgalmasság a törvényt. A törvény betartásán alapuló "dicsőség teológiája" tehát nemcsak azért csapda, mert a törvényt Krisztus és Isten fölé rendeli, és betartásával gőgöt és elbizakodottságot szül bennünk, hanem azért is, mert saját magunkat is Isten fölé emeli már pusztán azzal is, hogy Isten Teljességét maradéktalanul megismerhetőnek gondolja. A törvény Isten akaratának egy messze nem teljes leképezése. Ennek egyik fontos eleme, hogy "a törvény képtelen megteremteni, vagy előállítani, amit követel." (Gerhard O. Forde: Ki a kereszt teológusa?). Így, központi elemként, a törvény szeretet kér, de a szeretetet a Szentháromság teremti meg bennünk, és nem a törvény betartása.

 


 

A Teljesség megismerése, mint végcél, tehát zsákutca.
Sőt! Ennél is több: csapda.
A Teljesség egyetlen egy módon "ismerhető meg":
ha átadjuk saját magunkat neki –  maradéktalanul.
Ha nyitottá válunk a Teljesség hívására:
a Teljesség minket befogad.
EZT tette lehetővé Jézus megtestesülése és keresztáldozata.
EZT ünnepeljük minden ünnepben, így karácsonykor is.
ERRE készülünk most fel, az advent során.

 


 

3. Úton a Teljesség érintése felé

 

"Végül pedig van egy út, amelyen Istent önmagadban keresheted:
a határok eltörlésének az útja. ... Amennyiben befogadtuk az isteni Igét,
ésszerű lelkünkben megfogan az Istengyermekség hatalma. ...
Így az értelem számára mindent megismerni nem más,
mint önmagát Isten képmásaként látni, ami maga az Istengyermekség."

(Nicolaus Cusanus: De Deo abscondito, 50, 53, 87.)

 

A Teljesség hívására való megnyílásunk lehet egy pillanat műve. A Teljesség befogadása igen gyakran egy egész élet hosszú folyamata, amely csak Isten Országának "színről színre látásával" teljesedik majd be. A Teljesség érintésére való megnyílásunk azonban az egész életünk legfontosabb, Lényegi pillanata. Nagyon sokat mondott a számomra Bódi Emesének, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanárának zárómondata a Luther Kollégiumban nemrég tartott előadásán. Emese nem látónak született. Egy kiskorában elvégzett műtét miatt látóvá vált, de csak igen korlátozott mértékben. Az egyetemet kazetták ezreire felmondott tananyag megtanulásával végezte el. Ezzel a háttérrel volt igazán fontos az, amikor ezt kérdezte: "A Lényeg szempontjából számít-e, hogy Pál apostol a damaszkuszi út után újra lát?". Gondolkodjunk el ezen igen mélyen... Emese a hitünk középpontjában álló csodát fogalmazta meg gyönyörű tömörséggel. Az igazi élet ott kezdődik el, amikor meglátja az ember Krisztust. Az igazi élet Krisztus meglátásának a pillanatában be is teljesedik. Mert attól kezdve az a pillanat örökre velünk marad. Ámen.

 

Minden kedves Olvasómnak azt kívánom,
hogy ez az advent adjon több nyitottságot neki
a Teljesség befogadásához!

 


 

Kiegészítés (december 15.)

 

Nagyon szép gondolatokat olvastam az Evangélikus Élet karácsonyi számában Csorbáné Farkas Zsófiától. Hadd osszam meg Önökkel (a kiemelés tőlem van): "Istent senki sem ismerheti meg a saját erejéből, tudása és hite nagyságának mértéke szerint, mert Isten soha nem lehet az emberi megismerés tárgya. Ő minden történésnek az alanya. Ő mozgat mindent. Koldusként tarthatom a kezemet, és ha beletesz valamit, akkor hálás lehetek érte. Azonban sokszor elhitetjük magunkkal, hogy a mindentudás birtokosai lehetünk, mindent irányíthatunk, akár Istent is. Mi akarjuk Őt megismerni? Éppen a ellenkezője történik. Mi csak annyit láthatunk belőle, amennyit feltár előttünk önmagából. Van örömhír a számunka, hiszen ha Isten jónak látja, kilép rejtettségéből, és kijelenti önmagát. Karácsonykor kinyílik egy ajtó..." Valóban. Karácsonykor megtestesül az Ajtó, amely Istenhez vezet: "Ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat." (Jel 3,8a)

Fő témakörök: 

Témakörök: