1. Korunk: a békétlenség kora. Nem a fékezhetetlen indulat, hanem a lélek szertelensége jelenti a békétlenséget a mai kor „fejlett” országaiban. Képtelenek vagyunk megnyugodni. Képtelenek vagyunk örülni annak, ami van. Képtelenek vagyunk megelégedni. Képtelenek vagyunk egymással megférni. A szeretetközösség belső tereinek a tágassága végtelen. Tegyünk kísérletet arra, hogy szabadon eresszük a bezártságunkat és békétlenségünket ezekben a felmérhetetlenül tágas benső dimenziókban! Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. Miért jó és hogyan lehet eltűrni a bizonytalanságot? „Van rosszabb a koronavírus járvány heteiben, mint a bezártság.” Mondhatják most sokan. „És ez a bizonytalanság.” Gondoljunk bele, hogy eddig sem tudtunk semmit, csak a száguldás mámorában erről gondosan megfeledkeztünk. A bizonytalanságtűrés igen nagy erény. Csak a bizonytalanság eltűrése vezet el minket a valódi, a kreatív, új megoldásokhoz. Minden létező helyzet megváltoztatása bizonytalanságot generál. A bizonytalanság az újra rendet teremtő változás szükségszerű velejárója. Mi magunk zárjuk be magunkat akkor, ha nem viseljük el a bizonytalanságot. Ha ki tudunk most bizonytalanságtűrést alakítani magunkban, akkor sikeresen felkészülünk a jövő változásaira. Ahhoz, hogy el tudjuk viselni a bizonytalanságot, hinnünk kell valamiben. Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Hogyan jutunk el a békességhez? A hit ereje – akkor, amikor úgy érezzük, hogy elfogyott a fény… Ahhoz, hogy a békétlenség után megtaláljuk a békességet, hinnünk kell valamiben. A hit lényege a számomra az összetartozás bizonyossága: nem kevesebbel, mint a Teljességgel. Annak a bizonyossága, hogy ez a Teljesség, Isten engem elfogad és befogad, nem saját érdemeim miatt, hanem Jézus áldozata miatt. Évekkel ezelőtt biztos voltam abban, hogy a hit ösvényein a fény és a szeretet mutatják az utat. Nem is olyan régen megértettem, hogy nincsen veszve akkor sem semmi, ha az ember már nemcsak a fényt nem látja, de a rázuhanó szeretet-lavinát sem érzi éppen. Mert megmarad a hit: az összetartozás bizonyossága. A hit újjászüli a reményt. A remény megtermi a szeretetet. A szeretet pedig világosságot csihol. Nem belőlünk, nem miattunk, hanem Isten ajándékaként, kegyelemből. Van állandóság a bizonytalanság közepén! Ez az állandóság nem zárkózik el tőlünk, hanem idenyújtja nekünk a segítő kezét. Fogadjuk el! (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. Korunk: a békétlenség kora

Néhány Olvasó már a címnél felkaphatta a fejét „A békétlenség kora?? Hiszen a világ egészen nagy részén nincs háború! Tetszene visszamenni a középkorba, és rettegni a rongyos életéért minden nap… Az volt a békétlenség!” Ami azt illeti, egy koronavírus járvány közepén, 62 évesen még akár lehetne is miért rettegnem a rongyos életemért… Ennek ellenére be kell vallanunk, hogy a világ számos országában fogalmunk sincs arról a korról, amikor a menedéket adó házból éjszakára való kirekesztés „sírás-rívás és fogaknak csikorgatása” volt –Máté evangélista egy visszatérő fordulata szerint. Nem a fékezhetetlen indulat, hanem a lélek szertelensége jelenti a békétlenséget a mai kor „fejlett” országaiban. Képtelenek vagyunk megnyugodni. Képtelenek vagyunk örülni annak, ami van. Képtelenek vagyunk megelégedni. Képtelenek vagyunk egymással megférni. A kijárási korlátozások heteiben igen sokan elkeseredetten, a családjukkal veszekedve ülnek otthon, és siratják az elveszett lehetőségeket. Pedig a magánzárka, avagy a zárt szerzetesi közösségek igen nagy lelki elmélyüléshez vezettek mind a múlt, mind a jelen példáiban. A szeretetközösség belső tereinek a tágassága végtelen. (Miért végtelen? Mert a Teljességbe vezet.) Tegyünk kísérletet arra, hogy szabadon eresszük a bezártságunkat és békétlenségünket ezekben a felmérhetetlenül tágas benső dimenziókban!

2. Miért jó és hogyan lehet eltűrni a bizonytalanságot?

„Van rosszabb a koronavírus járvány heteiben, mint a bezártság.” Mondhatják sokan. „És ez a bizonytalanság. Nem tudjuk, hogy ki beteg és ki fertőz. Nem tudjuk, hogy mettől. Nem tudjuk, hogy meddig. Nem tudjuk azt, hogy ez az egész meddig tart? Azt sem tudjuk, hogy mi jön utána? Ez borzasztó!” Valóban, ez tényleg borzasztó. Csak abba az egybe gondoljunk bele, hogy eddig sem tudtunk semmit, csak a száguldás mámorában erről gondosan megfeledkeztünk. A bizonytalanságtűrés igen nagy erény. Csak a bizonytalanság eltűrése vezet el minket a valódi, a kreatív, új megoldásokhoz. Minden létező helyzet megváltoztatása bizonytalanságot generál. A bizonytalanság az újra rendet teremtő változás szükségszerű velejárója. Mi magunk zárjuk be magunkat akkor, ha nem viseljük el a bizonytalanságot. Ha ki tudunk most bizonytalanságtűrést alakítani magunkban, akkor sikeresen felkészülünk a jövő változásaira. Most kapta fel újra fejét a kedves Olvasó. „Nagyszerű… Csináljunk a kínból erényt… Tetszene talán megmondani azt is, hogy hogyan?” Ahhoz, hogy el tudjuk viselni a bizonytalanságot, hinnünk kell valamiben. Lelki szemeinkkel látnunk kell a jövőt a bizonytalan jelen után. A bizonytalanságtűrés valahol nagyon rokon fogalom az ősbizalommal: jövőbizalom. Sokak számára ez a jövőbizalom az ő eddigi tapasztalatukból ered. Mások számára a család összetartásából. Megint mások számára a közösség erejéből. Számomra van egy ennél sokkal erősebb forrása. Erről lesz szó az írásom befejező részében.

3. Hogyan jutunk el a békességhez? A hit ereje – akkor, amikor úgy érezzük, hogy elfogyott a fény…

Hadd kezdjem a már leírt mondat megismétlésével: ahhoz, hogy el tudjuk viselni a bizonytalanságot, hinnünk kell valamiben. Ahhoz, hogy a békétlenség után megtaláljuk a békességet, hinnünk kell valamiben. A hit lényege a számomra az összetartozás bizonyossága: nem kevesebbel, mint a Teljességgel. Annak a bizonyossága, hogy ez a Teljesség, Isten engem elfogad és befogad, nem saját érdemeim miatt, hanem Jézus áldozata miatt. Évekkel ezelőtt biztos voltam abban, hogy a hit ösvényein a fény és a szeretet mutatják az utat. Akkor egyértelmű volt a számomra, hogy Isten dicsőségének a fényessége, és az Ő kiáradó szeretete az, amelyik iránytűként segít engem abban, hogy el ne tévedjek. Aztán először azt értettem meg, hogy fény csalóka. Isten fényét az ördög is vissza tudja tükrözni, és ezzel tévútra vezet. Nem is olyan régen meg azt értettem meg, hogy nincsen veszve akkor sem semmi, ha az ember már nemcsak a fényt nem látja, de a rázuhanó szeretet-lavinát sem érzi éppen. Mert megmarad a hit: az összetartozás bizonyossága. A hit újjászüli a reményt. A remény megtermi a szeretetet. A szeretet pedig világosságot csihol. Nem belőlünk, nem miattunk, hanem Isten ajándékaként, kegyelemből. Az összetartozás bizonyosságának a hite ad erőt nekem minden szorongattatásban – így a mostani járvány közepén is. "Isten meg nem változik" (Mal 3,6). "Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid 13,8). "Hű az, aki ígéretet tett" (Zsid 10,23b). Van állandóság a bizonytalanság közepén! Ez az állandóság nem zárkózik el tőlünk, hanem idenyújtja nekünk a segítő kezét. Fogadjuk el!