1. Amit tévesen hiszünk a hitről. A hit nem feladat. A hitnek nincsen haszna, és nincsen célja. Nem azért hiszünk, hogy ezért jutalomban részesüljünk. A hit nem csereüzlet. „Én hiszek, Benned, Uram, te meg cserébe elintézed, hogy én üdvözüljek.” A hit nem menedék, amelyet csak akkor vesz az ember igénybe, amikor óriási bajba kerül. Nem azért imádkozunk, mert azzal el akarunk érni a magunk számára egy máshogyan el nem érhetőt, hanem azért, mert… Nem azért járunk gyülekezetbe, mert az lelkileg segít minket, vagy mert így tudunk becsületes életet élni, hanem azért, mert… (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
2. Hogyan lehet szavakba önteni a hit lényegét? „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1) Ahogyan Kálvin is rámutatott, ez az ige – amely szinte egyedül „definiálja” a hitet a Szentírásban – természetesen nem adhat teljes leírást a hit természetéről. Ugyanakkor három nagyon fontos támpontot ad nekünk: a remény, a bizalom és a meggyőződés támpontjait. Aki hisz, az a remélt dolgokban bízik, és annak ellenére meg van győződve az élet értelméről, a saját helyéről a világban, a Jézussal való szeretetkapcsolatáról, a jövőjéről, az életének és a halálának ékes rendjéről, hogy mindezt a saját szemeivel nem látja. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
3. A hit – mint egy szubjektív vallomás. Számomra a hit a kegyelem elfogadása. A hit és annak elmélyülése egy folyamatos esemény az életünkben. A hit létállapot. Vianney Szent János arról volt híres XVIII-XIX század Franciaországában, hogy reggeltől estig kígyózott a temploma előtt azoknak a sora, akiknek meghallgatta a panaszát és baját. Róla mesélik, hogy sokat köszönhetett egy paraszt bácsinak, aki semmit nem tett, csak napok óta ott ült a templomában. Odament hozzá: „Ha meg szabad kérdeznem, mit csinál?” „Nem csinálok én itt semmit, csak ülök és nézem Krisztust. Ő pedig néz engem.” Számomra ez a történet valahol a hit lényege (amelyben az elcsendesedés később sok-sok cselekedetre indít). (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
1. Amit tévesen hiszünk a hitről
Nem azért hiszünk, mert „mégiscsak kell valamiben hinni”. Nem azért mert „mégiscsak jobb a templomban ülni, mint a kocsmában.” Nem is azért, mert „nem árt a gyermekemnek a vallás: legalább engedelmességet tanul a szülei iránt”. A hit nem feladat. A hitnek nincsen haszna, és nincsen célja. Nem azért hiszünk, hogy ezért jutalomban részesüljünk. A hit nem csereüzlet. „Én hiszek, Benned, Uram, te meg cserébe elintézed, hogy én üdvözüljek.” A hit nem menedék, amelyet csak akkor vesz az ember igénybe, amikor óriási bajba kerül. Nem azért imádkozunk, mert azzal el akarunk érni a magunk számára egy máshogyan el nem érhetőt, hanem azért, mert gyönyörűséges dolog megbeszélni a legfontosabb dolgainkat a mi Urunkkal. Nem azért járunk gyülekezetbe, mert az lelkileg segít minket, vagy mert így tudunk becsületes életet élni, hanem azért, mert itt tudunk örvendezni együtt Isten igéjének, mert itt részesülhetünk együtt a szentségekben, mert itt oszthatjuk meg hitünk és életünk boldogságát és bizonyosságát az ezt ugyanígy megélt testvéreinkkel.
2. Hogyan lehet szavakba önteni a hit lényegét?
„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1) Ahogyan Kálvin is rámutatott, ez az ige – amely szinte egyedül „definiálja” a hitet a Szentírásban – természetesen nem adhat teljes leírást a hit természetéről. Ugyanakkor három nagyon fontos támpontot ad nekünk: a remény, a bizalom és a meggyőződés támpontjait. Az első támpontunk a remény. Ezekben a nehéz hónapokban, a szorongattatottság hónapjaiban éppen nekünk szól Pál apostol igéje a Rómaiakhoz írott levelében: "a nyomorúság kitartást eredményez, a kitartás pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nékünk." (Róm 5,3b-5) A második támpontunk a bizalom. A remélt dolgokban való bizalom. A bizalom helyén álló eredeti görög szó, a „hüposztaszisz”, alapot, lényeget, létezésmódot is jelöl. A bizalom a hívő ember létezésmódja. Miben bízunk? A pénzünkben? A kapcsolatainkban? Dehogy! A remélt dolgokban bízunk: Isten ígéretében – amely nem marad beváltatlanul. Jézus megváltó áldozatában – amely bevégeztetett és örök. Abban a Jézusban bízunk, aki megígérte, hogy velünk lesz „minden napon, a világ végezetéig” (Mt 28,20). A harmadik támpontunk a meggyőződés. A nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Micsoda ez? Hiedelem-gyűjtemény? Dehogy! Aki hisz, az a remélt dolgokban bízik, és annak ellenére meg van győződve az élet értelméről, a saját helyéről a világban, a Jézussal való szeretetkapcsolatáról, a jövőjéről, az életének és a halálának ékes rendjéről, hogy mindezt a saját szemeivel nem látja. Jézus ezt mondta a hitetlenkedő Tamás apostolnak, amikor feltámadása után megjelent neki a János szerinti evangéliumban: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” (Jn 20,29).
3. A hit – mint egy szubjektív vallomás
Számomra a hit a kegyelem elfogadása. A hit és annak elmélyülése egy folyamatos esemény az életünkben. A hit létállapot. A hit elrendezettséget teremt az életünkben. A hit békességet és boldogságot teremt. Isten egy felfoghatatlan, hatalmas erejű, szeretettel teli alapot ad a hitnek. Krisztus irányt ad a hitnek, a keresztfa, a megváltás irányát, az alfa és az ómega, az út, az igazság és az élet irányát. A Szentlélek pedig mozgást és sebességet ad a hitnek. Vianney Szent János arról volt híres XVIII-XIX század Franciaországában, hogy reggeltől estig kígyózott a temploma előtt azoknak a sora, akiknek meghallgatta a panaszát és baját. Róla mesélik, hogy sokat köszönhetett egy paraszt bácsinak, aki semmit nem tett, csak napok óta ott ült a templomában. Odament hozzá: „Ha meg szabad kérdeznem, mit csinál?” „Nem csinálok én itt semmit, csak ülök és nézem Krisztust. Ő pedig néz engem.” Számomra ez a történet valahol a hit lényege (amelyben az elcsendesedés később sok-sok cselekedetre indít).