1. A Márták igazsága. Nagyon sok Márta mindig másokért szolgált. A tipikus "Márta-magatartás" a tökéletesen működő család ideája. Ez az álom-Márta azonban néha kiborul. "Ő már annyi jót tett a környezetével, azok meg nem segítenek... De még észre sem veszik, semmire sem becsülik a sok munkáját. Egy jó szót sem szólnak! Némán, részvétlenül, tunyán heverészve hagyják, hogy ő a sírba dolgozza magát. Mozdulna meg már akár csak valamelyikük!" Ilyenkor Márta kiabál, esetleg elsírja magát. Haragjánál, bánatánál jogosabb dolog nincsen. Nincsen? (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. A Máriák igazsága. Miért nem Mártát állítja Jézus példaként elénk? Hová lenne az életünk a Márták nélkül? Miért Mária a példakép, aki nem csinál semmit? "Ez a Márta egy önfeláldozó szent!" Tényleg szent? Mit gondolunk, olyan sokszor történik meg velünk az, hogy a Mindenható Úristen Egyszülött Fia bekopogtat a lakásunkba, és ott elkezd minket tanítani? Hogyan gondolunk Jézusra? Úgy, mint egy berendezési tárgyra a szobánkban? Hát nem! Nem mi szabjuk meg, hogy mikor, mennyit, mit és hogyan oszt meg velünk Jézus. A Jézuskapcsolat nem szimmetrikus. Nem egyenrangú felek kapcsolatáról van szó. Nekünk egyetlen dolgunk van egész életünkben: alkalmazkodni Jézushoz. Teljesen. Ezt tette Mária. Ezért Mária a példakép, és nem Márta — aki leszidta az Urat. A teremtmény, a porszem nem szidhatja le a Teremtőt, a Mindenséget. A rész nem tehet úgy, hogy ő nagyobb, mint az Egész. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Jézus igazsága. A Mária igazsága a példa, aki észreveszi Jézust, mint Isten Fiát, észreveszi a pillanat különlegességét, leül Jézus lábához, és teljességgel elmerül Isten jelenlétének erejében és csodájában. A történet azonban itt nem fejeződik be. Jézus nem arra hív bennünket, hogy üljünk le a lábához, és maradjunk ott egész életünkben. Jézus cselekvést indít el bennünk. Egy dolog azonban nagyon nem mindegy. A sorrend. Ha először cselekszünk, és nem hallgatjuk meg Jézust előtte, akkor a saját fejünk után fogunk menni. Ha először hallgattunk Jézusra, és aztán kezdünk el cselekedni, akkor azt, úgy és akkor fogjuk tenni, amit Ő mutatott nekünk. Ezzel kerül a helyére az életünk. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. A Márták igazsága

„Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: ’Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!’ Az Úr azonban így felelt neki: ’Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10,38-42)

Igen sokan vannak, akik (nőként avagy férfiként) a fenti történetben Mártához érzik közel magukat. Egész tevékeny életüket mások szolgálatának szentelik. Sürögnek-forognak, pezseg a kezükben a munka. Nagyon sok Márta soha, semmikor nem dolgozott a saját maga érdekében, hanem mindig másokért szolgált. Elkészítette az ételt, rendbe tette a házat, takarított, mosott, felnevelt sok-sok gyereket – avagy férfiként: mindig elvégezte a munkáját, bármi elromlott, azonnal megszerelte, sokat játszott a gyerekekkel, sportolni vitte őket rendszeresen, senki nem szenvedett hiányt a környezetében semmiben, állandóan gyarapodott, csinosodott a ház, a család. Ha egy mai fiatalnak az előző mondatot elmondanám, akkor közbevágna: "Neee, Péter, ez olyan 'falvédő-szöveg'... Ez olyan 'szép', amilyen ma már nincsen." És valóban: a tipikus "Márta-magatartás" a tökéletesen működő család ideája. Ez az álom-Márta azonban néha kiborul. "Ő már annyi jót tett a környezetével, azok meg nem segítenek... De még észre sem veszik, semmire sem becsülik a sok munkáját. Egy jó szót sem szólnak! Némán, részvétlenül, tunyán heverészve hagyják, hogy ő a sírba dolgozza magát. Mozdulna meg már akár csak valamelyikük!" Ilyenkor Márta kiabál, esetleg elsírja magát. Haragjánál, bánatánál jogosabb dolog nincsen. Nincsen?

2. A Máriák igazsága

A fentiek alapján igen elgondolkoztatóvá válik a kérdés: Miért nem Mártát állítja Jézus példaként elénk? Hová lenne az életünk a Márták nélkül? Miért Mária a példakép, aki nem csinál semmit? Ha a bibliai történetben Márta nem sürögne-forogna, az egész csapat éhen maradna! Tényleg éhen maradna? Jézus?? Az a Jézus, aki ötezer embert vendégelt meg a puszta közepén??? Hallom az Olvasó hangját: "Igazságtalan vagy Péter ehhez a Mártához. Ez a Márta egy önfeláldozó szent!" Tényleg szent? Mit gondolunk, olyan sokszor történik meg velünk az, hogy a Mindenható Úristen Egyszülött Fia bekopogtat a lakásunkba, és ott elkezd minket tanítani? Hogyan gondolunk Jézusra? Úgy, mint egy berendezési tárgyra a szobánkban? (Ott lóg Jézus a nappalink falán az esküvői kép és a nagypapa között...) Amit akkor akasztunk le (és fel...) magunknak, amikor jól esik? Hiszen Jézus a miénk! A tulajdonunk! Még az árcédula is rajta van, ha megfordítjuk... Hát nem! Nem mi szabjuk meg, hogy mikor, mennyit, mit és hogyan oszt meg velünk Jézus. A Jézuskapcsolat nem szimmetrikus. Nem egyenrangú felek kapcsolatáról van szó. (Te megváltottad Uram a világot, én meg megfőztem ebédre a levest. 1:1. Én már megtettem a magamét Uram, most megint Te jössz...) A mi Teljes elfogadásunk, befogadásunk és alázatunk nélkül a Jézuskapcsolat nem működik. Nem mi szabjuk meg a Jézuskapcsolat játékszabályait. Nem úgy kell szenteknek lennünk, ahogyan mi gondoljuk (ez ugyanis nem szentség, hanem önmagunkba záródás, ami – ha teljessé válik, akkor éppen a szentség ellentéte lesz: a kárhozat), hanem csak és kizárólag úgy, ahogyan azt Jézus gondolja rólunk. Nekünk egyetlen dolgunk van egész életünkben: alkalmazkodni Jézushoz. Teljesen. Ezt tette Mária. Ezért Mária a példakép, és nem Márta — aki leszidta az Urat. Jézus nem vendég a MI házunkban. Mi vagyunk a vendég a "saját" házunkban. Mert az a Jézus Háza. Mi meg a Jézus vendége. Egész életünkben, mindig. A születésünk pillanatától a halálunk percéig végig. Akik Mártát menteni akarják, gyakran elmondják, hogy a János szerinti evangéliumban Márta ment Jézus elé, Mária pedig otthon ücsörgött. Márta tett tanúbizonyságot a feltámadásról és Krisztusról, Mária pedig nem (Jn 11,20-27). És ez mind így igaz. De ugyanez a Márta a János szerinti evangéliumban is "jobban tudja" az Isten Fiánál, hogy annak mit kellett volna tennie: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt meg volna a testvérem." (Jn 11,21) Márta még itt is leszidja Jézust (és ezt nem kisebbíti, hogy Mária is csatlakozik hozzá; Jn 11,32b). A teremtmény, a porszem nem szidhatja le a Teremtőt, a Mindenséget. A rész nem tehet úgy, hogy ő nagyobb, mint az Egész.

3. Jézus igazsága

Láttuk tehát, hogy a Márta igazsága csak látszatigazság. Hiába vagyok jó akkor, ha csak a magam módján vagyok jó (a szokások szerint vagyok jó, a törvények szerint vagyok jó), és közben nem veszem észre az Urat. Láttuk azt is, hogy a Mária igazsága a példa, aki észreveszi Jézust, mint Isten Fiát, észreveszi a pillanat különlegességét, leül Jézus lábához, és teljességgel elmerül Isten jelenlétének erejében és csodájában. A történet azonban itt nem fejeződik be. Jézus nem arra hív bennünket, hogy üljünk le a lábához, és maradjunk ott egész életünkben. Jézus cselekvést indít el bennünk. Egy dolog azonban nagyon nem mindegy. A sorrend. Ha először cselekszünk, és nem hallgatjuk meg Jézust előtte, akkor a saját fejünk után fogunk menni. Márpedig a Márta igazsága semmit sem ér a Jézus igazságához képest. Ha először hallgattunk Jézusra, és aztán kezdünk el cselekedni, akkor azt, úgy és akkor fogjuk tenni, amit Ő mutatott nekünk. Ezzel kerül a helyére az életünk, mert higgyük el, hogy Jézus pont akkor, pont azt és pont úgy kéri Tőlünk, ami a leghelyesebb.