Biblia

Mikor nincs, és mikor van az Ige a helyén?

Gondolatok arról, hogy mikor kerül a helyére az Ige az életünkben, és mire képes a helyére került Ige?

 

1. Mikor nincs a helyén az Ige? Nem a helyére kerül Isten Igéje, ha horoszkópként olvassuk az Útmutató napi igéjét, avagy választ keresve valamely konkrét kérdésünkre, felütjük a Bibliát, és elhamarkodottan, szó szerint értelmezzük az első Igét, amit meglátunk, úgy gondolván, hogy "ezt mondja nekünk aznap Isten". Nem érezzük meg az Ige erejét akkor sem igazán, ha soha nem olvastuk még el a Szentírás egészét. Nem nyílunk meg az Ige tartalmára, ha nem helyezzük el magunkat az elolvasása előtt Isten jelenlétében, Isten terében, Jézus kegyelmes szeretetében és a Szentlélek erejében. Nem tudjuk teljesen befogadni az Igét, ha csak olvassuk. Hallanunk is kell. Szokjunk rá arra, hogy az Igét olvassuk hangosan fel, és ne csak el. Hallgassuk az Igét istentiszteleten, a hívők közösségében. Az igehirdető, a sok lélek rezdülése, a liturgia elemei, az ének és az imák sokkalta több esélyt teremtenek, mint mi saját magunk. Adjunk meg minél több esélyt az Igének, hogy megzendülhessen bennünk, hogy a helyére kerülhessen! Saját magunknak adunk ezzel esélyt, mert azért adta az Igét az Isten, hogy keresse a helyét ebben a világban, a mi életünkben. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. Mikor van az Ige a helyén az életünkben, a lelkünkben? Salamon király példabeszédei egy szép képet adnak nekünk arról, hogy milyen a helyére került Ige: "Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige." (Péld 25,11) Milyen nehéz lehet az Ige, ha egy aranyalmának képzeljük el? Egy szép alma kb. negyed liter térfogatú. Negyed liter arany öt kiló. Miért ilyen súlyos az Ige? Az Ige Isten megjelenése a világban. Minden Ige a Teljességet koncentrálja magába. Az Ige Isten teremtő erejét hordozza. Ez a teremtő erő korlátlan: összehajthatja akár palástként is az eget (Zsid 1,12). Az Ige olyan, mint a kő. De nem ám akármilyen kő! Az Ige pontosan az a kő, amelyet Isten a világ közepébe helyezett el: a Szegletkő, a testté lett Ige. A Szegletkő, Jézus Krisztus, a beleütközés köve (Róm 9,32; Károli-fordítás). Mikor van az Ige a helyén? Akkor, ha a szívünk közepébe érkezett meg – az ezüsttányéron. Az ezüsttányér: maga a Szentlélek. Ha a Szentlélekre nyitottan fogadjuk be az Igét – akkor került oda, ahova azt Isten szánta, oda, ahol Jézus lakik: a szívünkbe. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Mire képes a helyére került Ige? Az Atyától elindult Ige Jézus keresztáldozatának a kegyelmével az Ige befogadására megtisztított szívünkbe került a Szentlélek által. Végre a helyén van! Elégedettek lehetünk-e ezzel? Nem. Ha már befogadtuk az Igét, hagyni kell, hogy munkálkodjék bennünk. Történik azonban még valami. Az Ige nem nyugszik meg bennünk: át kell adnunk másoknak. Hol lesz az Ige a helyén? A testvéreink szívében. Az Ige végre a helyére került: közös kincsünkké vált. Vége van-e az Ige vándorútjának ezzel? Nem! Még mindig nem! Mire képes a helyére került Ige? "Az ige kőszálként megáll, megszégyenül, ki bántja." (EÉ 254). Az Ige a mi teremtő Atyánk és megváltó Urunk jele ebben a világban, amelyre, mint kősziklára, a házunkat mi mindannyian bizton építhetjük. Az Igére épült ház az Atya Háza, amelyben mi mind örök szállásra találunk. Ide, az Atya Házába vezet minket vissza az Ige, Jézus Krisztuson, az Ajtón (Jn 10,9a) keresztül. Így tér oda vissza az Ige, ahonnan elindult: az Atyához, de nem üresen, hanem mindannyiunkkal, Urunk egész nyájával együtt – Örökre. Halleluja! Ámen. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Hogyan maradhatunk hűségesek?

Gondolatok a hatodik parancsolat kapcsán

 

1. Hányféleképp tudunk paráználkodni? Amikor a bűneinkről kell beszélnünk, nagyon könnyen áll rá a gondolkodásunk egy olyan szövegezésre, amelyről úgy véljük, hogy bűnmentessé mossa a bűnt. Három példát is hozok erre az "szalonképessé formálásra" – ami nagyon veszélyes. Támár megerőszakolásának Ószövetségi történetén mutatom, be, hogy a paráznaság egy igen sajnálatosan jó példája annak, hogy a bűnbe esés a legtöbbször egymásból nagyon könnyen következő grádicsokon keresztül megy végbe. Az ördög hamar elsomfordál, ha teljesen zárt ajtóba ütközik. Egyre könnyebb dolga van azonban akkor, ha már megtettük az első, a második, avagy a sokadik "óvatlan" lépést a bűn felé. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. Hogyan maradhatunk hűségesek? A paráználkodást a Biblia a szexualitásnál sokkal kiterjedtebb módon értelmezi. A paráznaság (kiterjesztett értelemben) Isten teremtett rendjének a harmóniájával való szembeszegülés. A paráznaság igazi lényege nem a házastársunk cserbenhagyása, hanem Isten cserbenhagyása. A paráználkodás elkerülésére (akár szexuálisan, akár általánosan) az egyedüli esélyünk az, ha engedjük azt, hogy kiterjedjen ránk a Szentháromság szeretetkapcsolata. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. A tisztaság, mint életállapot. A tisztaság vegytisztaság, azaz nem a bepiszkolódás ellentéte, hanem az Istenhez való közelség mértéke. A paráznaságtól való megmenekülés tehát nem a rossz elleni folyamatos küzdelem eredménye, hanem a jó elfogadása. Isten vonzáskörébe nem fér be a paráznaság. Aki megismerte már az Isten szeretetének a Tejességét, az nem fog ennél jobbra, avagy többre vágyni. Rájön ugyanis, hogy a Teljesség teljes: a Teljességnél nagyobb teljesség nem létezik. Isten szereteténél nagyobb szeretet nincs. Nagyon nagy védettséget kap a paráználkodás ellen az, aki elveszejtette már magát az Isten szerelmében. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Hogyan lesz a szóból ige?

Évzáró gondolatok Isten szavának erejéről

 

1. Hányféleképp lehet értelmezni a Biblia szövegét? A szövegek értelmezését kutató hermeneutika egy igen sokrétű tudományterület. Mindegyikünk a saját korábbi élményeinek lenyomatát hordozza, és mindent ebben az "életélmény-kontextusban" értelmez, ami a szeme elé kerül. Mindezek elképesztően tiszteletre méltó erőfeszítések arra, hogy feltárjuk egy szöveg rejtett összefüggéseit, és megértésének milliárd változatát. Ugyanakkor, ha ezeket a módszereket csak "sterilen" alkalmazzuk, akkor kimaradt a Szentírás megértéséből a Lényeg. Csak az agyunk dolgozott, és nem a szívünk. Elmaradt a megrendülés, kimaradt a szövegből Jézus, elmaradt az Istennel való párbeszéd. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. Mi segít megismerni az igét? A Bibliát vagy szó szerint vesszük, vagy komolyan. Én magam sokkal jobban szeretem a régi szövegeket, mert ezek a maguk "érthetetlenségükkel" sokkal több elgondolkodni valót hagynak, mint a "készre-sütött", értelmezésükben egyértelművé váló, mai fordítások. Ha a bibliai szövegeket az eredeti nyelvükön, héberül és ógörögül olvassuk, rádöbbenünk arra, hogy ezen ókori nyelvek mindegyike hányféle értelmezési lehetőséget kínál. Mindez kirángat bennünket abból az értelmezési keretből, amely a megértésünket a saját "életélmény-kontextusunkhoz" ragasztja. Ha nem a megdöbbentően új Látásra nyitottan olvassuk, vagy hallgatjuk az igét, akkor a lelkünk bezárva marad az igazságra. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Hogyan lesz a szóból ige? Ha a Szentírás sorait nem szövegként, hanem igeként akarjuk befogadni, akkor ki kell rángatnunk magunkat a komfort-zónánkból. Isten a legtöbbször nem arra akar vinni bennünket, amerre éppen megyünk. A szóból csak akkor lesz ige, ha nem egyedül vagyunk akkor, amikor befogadjuk. A Szentlélek jelenléte, Jézus jelenléte és kegyelme nélkül nem jutunk el az Atya akaratáig a Biblia olvasása során. Itt válik fontossá a Biblia közösségi tanulmányozásának a szerepe. Az igehirdetés nem egyszerűen csak egy más értelmezés a sok közül. Az igét ugyanis nem a lelkész, hanem a Lélek hirdeti – felhasználva a lelkészt ebben. Az istentisztelet igehirdetése, énekei és imádságai a Lélek csendje, amelyben kibontakozik az ige. "Az ige megcselekszi azt, amit állít" (mondta nemrég Grendorf Péter lelkészem). Igen, az ige dolgozik bennünk napokkal, évekkel az elhangzása után is. A Szentlélek munkálkodása így ábrázolja ki bennünk a Krisztust, így mutatja meg nekünk Isten Országát már e földi életünkben is. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Feliratkozás RSS - Biblia csatornájára