Milyen a hatékony tanulás?

Évkezdő gondolatok a lelkigyakorlatok erejéről

Beküldte Csermely Péter -

 

1. A jó és a rossz váltakozása a természet egészére jellemző tanulási forma. Az elmúlt évszázadokban az emberiség egyre inkább a gazdagságot azonosította a jó fogalmával. A rossztól való folyamatos menekülés azonban hibás stratégia, mert az időnként érkező megpróbáltatások szükségesek ahhoz, hogy elgondolkodjunk azon, hogy mindabból, amit addig összegyűjtöttünk, mi az kevés, amit tovább vinnünk érdemes. Fontos tehát időről időre megfosztani magunkat a kényelemtől, és elmenni "meditálni a vadonba". Ugyanilyen fontos azoknak az embertársainknak segíteni, akik egész életüket "szegény és rossz" időben élik, hogy ebből kikerülhessenek. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. A jó és a rossz váltakozása a lélek fejlődésének is igen fontos feltétele. A természetben a tanulás csak a forrásgazdag és forrásszegény környezet váltakozásával mehet végbe. A "jó" és a "rossz" együttesen és egymás után kell ahhoz, hogy egy nép, egy egyház, egy bármi, ami hosszú távon is érték, kialakulhasson. A jó és rossz szakaszok váltakozása igen fontos szerepet játszik a lélek fejlődésében is. Az istentiszteletek és a lelkigyakorlatok ennek megfelelő érzelmi menete annak a Tudásnak a visszatükröződése, amely a természet egészében megjelenik, és amely a mélyebb ismeretek elsajátításának a leghatékonyabb útja. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Mi a tanulási folyamat eredménye? Nő a rendszer komplexitása, válaszképessége és információ tartalma. Máshogyan: bölcsebbé válik az, aki az élet fordulataiból tanulni képes. Megint máshogyan: közelebb kerül Istenhez az a lélek, amelyik már mélyen átélve végigjárt (jó)néhány istentiszteletet és lelki gyakorlatot. Isten egyik legalapvetőbb tulajdonsága, hogy Ő a tudás Teljessége. Ha ebbe belegondolunk, akkor rádöbbenhetünk arra, hogy az előzőekben leírt három folyamat a lényegét tekintve pontosan ugyanaz. A természet egésze oda törekszik, és afelé tart, ahonnan megszületett: Isten Teljességének Egészébe. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

 

Bevezető. A nyári szünet előtti utolsó írásomban derült csak fény arra, hogy a blog addigi összes bejegyzése a Miatyánk egy-egy sorának az értelmezése volt. Úgy gondoltam, hogy ebben az évben "előre lebuktatom magamat", és már most elárulom azt, hogy a következő nyárig egy lelkigyakorlat menete szerint fognak az írások egymás után következni. "Miért?" – kérdezheti az Olvasó. Három válaszom is van erre a kérdésre.

  1. Hadd kezdjem a személyes válasszal. Eddig két teljes szentignáci lelkigyakorlatot végeztem el. 2017-ben a mindennapok 32 hetes lelkigyakorlatát, 2018 júliusában pedig a 30 napos szentignáci lelkigyakorlatot. Emberi ésszel elképzelhetetlenül sok örömöt, tartást, bölcsességet és mélységet kaptam eközben. A blog következő évében elsősorban a lelkigyakorlatok során kapott örömöt és tudást szeretném megosztani az Olvasóimmal.
  2. A tudományos válasszal folytatom. A lelkigyakorlatok menete egy W betű szerinti utat ír le. Boldogságban kezdődik, majd a bűn megismerésének a mélységeibe vezet el. Ezután a W betű középső részeként újra a magasságba emel, majd ismét a fájdalom mélységeit mutatja meg. Végül pedig jön a kiteljesedés csodálatos, megváltó öröme. A mostani, indító blogbejegyzésben arról írok, hogy ez a "fent-és-lent" váltakozás miért egy elképesztően hatékony tanulási forma nemcsak a szentignáci lelkigyakorlatokban, hanem a természet egészében is. Érdemes tehát kipróbálni. Pár milliárd éve bevált...
  3. Végezetül: Kérem, hogy azok az Olvasók se hagyják abba a blog írásainak megnézését, akik semmilyen hajlandóságot nem éreznek egy lelkigyakorlat menete iránt. Néhány az ő érdeklődésükre is számot tartó témák közül:

És még igen sok más, izgalmas és mély gondolat.
Mindenkinek nagyon jó olvasást kívánok!
Köszönöm, ha velem tartanak az év során.

 

 

1. A jó és a rossz váltakozása a természet egészére jellemző tanulási forma

 

Az elmúlt évszázadokban az emberiség egyre inkább a gazdagságot azonosította a jó fogalmával. Ez nem okvetlenül csak az elérhető javak növekvő mennyiségének a következménye. Nem azonosítható az "erkölcsök hanyatlásának" a jeleként sem. Az emberi természet a jóra sokkal inkább visszaemlékszik, mint a rosszra. Ez tetten érhető az emberi nyelvekben is, amelyekben a pozitív jelentésű szavakat sokkal gyakrabban és sokkal hangsúlyosabb módon használjuk, semmint a negatívakat. A kellemes, a sok, a gazdag keresése azzal is összefügg, hogy sokkal érzékenyebbek vagyunk a rosszra, semmint a jóra. Azaz a jó keresése a rossztól való menekülés is.

 

A rossztól való folyamatos menekülés azonban hibás stratégia. Nemcsak azért hibás, mert gazdagsággal és jóval elárasztott állapotban érzéketlenné válunk mindkettőre, és egyre többet és többet kell szereznünk belőlük, hogy jól érezzük magunkat, ami egy ÓRIÁSI csapda mind a saját magunk, mind pedig a Föld egésze számára. A rossztól való folyamatos menekülés azért is hibás, mert az időnként érkező megpróbáltatások szükségesek ahhoz, hogy lelassuljunk, megálljunk, és elgondolkodjunk azon, hogy mindabból, amit addig összegyűjtöttünk, mi az a kevés, amit tovább vinnünk érdemes. Ilyenkor lehet rájönni arra, hogy igen sok minden, amit korábban "nélkülözhetetlennek" gondoltunk, tulajdonképpen könnyen nélkülözhető. Rá lehet arra is jönni, hogy az a rengeteg cucc, rengeteg szokás, rengeteg "csinált öröm", amivel korábban körülvettük magunkat, már nem hagyott időt és energiát arra, hogy a minket elérő új és valódi örömöket észrevegyük. Muszáj tehát néha egy kicsit "kiköltözni saját magunkból", és ezzel pontosan úgy megújítani magunkat, ahogyan a természet teszi minden tavasszal. Nagyobb élettapasztalattal az ember rájön arra, hogy minden csapás egy igen fontos tanulási alkalom, amely esélyt ad arra, hogy átértékeljük az életünknek a csapást megelőző szakaszát.

 

Az Olvasók egy része most, érthetően, fel van zaklatva. "Szegény Péter" –gondolják – "valószínűleg meghibbant a nyári melegben." Hadd nyugtassam meg e kedves Olvasóimat: nem azt hirdetem, hogy holnaptól keressük a bajt és a bánatot, mert csupán az nemesít. De azt igenis tanácsolom, hogy a "gazdag és jó" időszakok, és a "szegény és rossz" időszakok váltakozása olyannyira fontos a saját életfejlődésünkben, hogy ha a sors (nagy szerencsénkre) a csapásoktól megkímélt, akkor nekünk magunknak kell olyan helyzetekről gondoskodnunk, amelyek "szegény és rossz" időszakok. Fontos tehát időről időre megfosztani magunkat attól a kényelemtől, és attól a hihetetlen információ-inputtól, amelyben korábban éltünk, és elmenni "meditálni a vadonba". Ennek egy igen jó formája a lelkigyakorlat. Hadd hangsúlyozzam azt is, hogy ugyanilyen fontos azoknak az embertársainknak segíteni, akik egész életüket "szegény és rossz" időben élik, hogy ebből kikerülhessenek.

 

Miért ennyire fontos a gazdag és a szegény szakaszoknak a váltakozása az életünkben? A biológiai rendszerek döntő többsége kétféle alapállapot egyikében él. A "plasztikus" állapot a forrásgazdag környezethez alkalmazkodott. Belső hálózatának a szerkezete elmosódott, nincsenek benne határozott csoportok, hierarchia. Sok a többi nódusnak input-ot adó forrás, és sok a véletlenszerű kapcsolat. A "rigid" állapot a forrásszegény környezethez alkalmazkodott. Belső hálózatának a szerkezete határozott, erős csoport-elkülönülés és hierarchia jellemzi. Sok a többi nódustól input-ot kérő nyelő. A természetben a tanulás csak a forrásgazdag és a forrásszegény környezet váltakozásával mehet végbe. A Földön az időjárás és az évszakok váltakozása igen fontos eleme volt annak, hogy magasrendűen fejlett élőlények kialakulhassanak. Az emberi tanulás és kreativitás is igényli a forrásgazdag és forrásszegény szakaszok váltakozását mind az egyéni, mind pedig a közösségi szinten. Minderről többet ebben a cikkben foglaltam össze.

 

 

2. A jó és a rossz váltakozása a lélek fejlődésének is igen fontos feltétele

 

A fentiek után már nem annyira meglepő, hogy a forrásgazdag és forrásszegény (azaz köznapi szóhasználattal jó és rossz) szakaszok váltakozása igen fontos szerepet játszik a lélek fejlődésében is. Pozitív impulzusok és szeretet hiányában be van zárva és vergődik a lélek. Ugyanakkor a vágyva vágyott dolgok tartós hiánya (ha nem esünk bele a kielégítetlen vágy ördögi köreibe...) feltárhat más, olyan hiányokat is az életünkben, amelyek sokkal fontosabb hiányosságok, semmint az eredetiek voltak. A (forrás)szegény élet rádöbbenthet minket arra is, hogy túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítottunk egy sor dolognak az életünkben, amelyek a lényeg szempontjából nem is olyan fontosak. Kellő élettapasztalattal rájöhetünk arra, hogy sok esetben azon dolgok, amelyeknek "túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítottunk korábban de nem is olyan fontosak" – az Egész korábbi életünk volt. Igen fontos a minket érő baj és bántalom mély átélése azért is, mert csak akkor gyógyul meg a seb, ha feltártuk, és engedtük, hogy megtisztuljon. (Ha egy fa sebét lefedjük, akkor odú keletkezik belőle, ahol később az egész fa eltörik. Ha azonban feltárva gyógyulni hagyjuk, akkor a sebzett rész később a fa legerősebb részévé válik. Érdemes ezen nekünk magunknak is elgondolkodnunk.)

 

A 2018. júliusában elvégzett lelkigyakorlaton Monty Williams atyától (aki ha Monty helyett Monty atyának nevezed, akkor megfenyeget azzal, hogy ő is atyának fog hívni téged...) hallottam ezt a történetet. Egy részeg ember elveszti a kulcsát. Keresi a háza előtt a fényben. Többször arra jár a falu éjjeli őrjárata. Még mindig keresi. Megszánják. Ők is elkezdik keresni. Nem találják. Végül egyikük megkérdi: "Ember! Hol vesztette el a kulcsát?" "Amott, messzebb, a sötétben." "De hát akkor miért itt keresi???" "Mert itt van a fény." Ezen is érdemes alaposan elgondolkodni... (Ahogyan Monty Williams atya rámutatott, ez a történet sokkal több tanulságot hordoz, mint a kognitív hiányosságot bemutató "utcafény-történet", amelyben ott keressük először a dolgokat, ahol a legkönnyebb. Nem csak az általunk vélt fény ad kincseket...)

 

 

A jó és a rossz váltakozásának az igen hatékony megedző, nevelő hatására nagyon sok Bibliai példa hozható, mint pl. a zsidó nép vándorlása a pusztában és az ősegyház kialakulása. Mózes II. könyve a "fent és lent" folyamatos váltakozásának a könyve. Mózest elküldi az Úr Egyiptomba. Mózes nem akar menni. Csodákat kap, elindul, a nép hallgat rá. A Fáraó nem enged, a nép fellázad. Isten csapások sokaságát bocsátja az egyiptomiakra, a nép gazdag adománnyal kiszabadul. A Fáraó üldözésükre indul. Szétnyílik a Vörös tenger, majd a fáraó hada belevész. A nép a pusztában éhezik, és fellázad. Fürjek jönnek, és manna esik. A nép a pusztában szomjazik, és fellázad. Mózes vizet fakaszt a sziklából. És így tovább, és így tovább... Az Apostolok Cselekedetei is a "fent és lent" folyamatos váltakozásának a könyve. Jézus a mennybe megy. A tanítványok tíz napra magukra maradnak. Pünkösdkor betelnek a Szent Lélekkel, háromezer ember megtér. Pétert és Jánost elfogják. El kell, hogy engedjék őket, a hívők betelnek a Szent Lélekkel. Az apostolokat börtönbe vetik. A tömlöc ajtaja megnyílik. A farizeusok visszahozatják őket. Gamáliel felszólal az érdekükben. Megveretvén távozhatnak. Nő a gyülekezet, diakónusokat választanak. István diakónus-vértanút megkövezik. És így tovább, és így tovább... A példák e hosszú sora arra tanít, hogy a "jó" és a "rossz" együttesen (és egymás után) kell ahhoz, hogy egy nép, egy egyház, egy bármi, ami hosszú távon is érték, kialakulhasson.

 

 

A jó és a rossz váltakozását az istentiszteletek és a lelkigyakorlatok rendje is hűen követi. A legtöbb istentisztelet érzelmi menete egy W betűt követ: 1.) Az Isten és Jézus jelenlétének öröme. 2.) Bűneink és méltatlanságunk felidézése. 3.) Igehirdetés, evangéliumi örömhír. 4.) Bűneink megvallása/könyörgő imádság. 5.) Feloldozás/úrvacsora/áldás. Ahogyan a bevezetőben is írtam, pontosan ugyanez a W betű jellemzi a szentignáci lelkigyakorlatok érzelmi menetét is (csak nem egy órába sűrítve, hanem néhány nap, néhány hét, avagy több mint fél év alatt): 1.) Boldogságban kezdődik. 2.) A bűn megismerésének a mélységeibe vezet. 3.) Újra a magasságba emel. 4.) A fájdalom mélységeit mutatja meg. 5.) A kiteljesedés csodálatos, megváltó örömével zárul. Mindezek után nem lehet nem levonni azt a következtetést, hogy az istentiszteletek és a lelkigyakorlatok azonos érzelmi menete annak a Tudásnak a visszatükröződése, amely a természet egészében megjelenik, és amely a mélyebb ismeretek elsajátításának a leghatékonyabb útja.

 

 

3. A természet egésze oda törekszik, és afelé tart, ahonnan megszületett: Isten Teljességének Egészébe

 

"Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet,
sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok,
sem jelenvalók, sem következendők,
Sem magasság, sem mélység,
sem semmi más teremtmény
nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől,
mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban." (Róm 8,38-39)

 

Hogyan lehet megfogalmazni azt az eredményt, amely az eddigiekben leírt tanulási folyamat során létrejön? Nő a rendszer komplexitása, válaszképessége és információ tartalma. Máshogyan: bölcsebbé válik az, aki az élet fordulataiból tanulni képes. Megint máshogyan: már ezzel is közelebb kerül Istenhez az a lélek, amelyik már sikerrel végigjárt (jó)néhány istentiszteletet és lelki gyakorlatot. Isten egyik legalapvetőbb tulajdonsága, hogy Ő a tudás Teljessége. Ha ebbe belegondolunk, akkor rádöbbenhetünk arra, hogy az előzőekben leírt három folyamat a lényegét tekintve pontosan ugyanaz. A természet egésze oda törekszik, és afelé tart, ahonnan megszületett: Isten Teljességének Egészébe. Ámen.

 

 

Fő témakörök: 

Témakörök: