1. Miért nem akarunk (tudunk) tűrni ebben a században? Nem is olyan régen még minden rohanás volt... Elfelejtettük azt is, hogy hogyan kell felkészülni valamire. A baj ezzel az volt, hogy így soha nem érkeztünk meg oda, ahol voltunk. Mert soha nem tudtuk, hogy hol voltunk. Mert nem hagytunk időt arra, hogy rájöhessünk, hogy hol leszünk... Jelentéktelenné vált a pillanat. Lesz helyette majd új, lesz helyette majd más. A változáséhségnél csak a változatlanság elviselésének a hiánya volt a nagyobb. Tűrhetetlen, ha nekünk tűrnünk kell! -- gondoltuk korábban. A mindenhatóság látszatában élt az emberiség. Szakadékhoz vezető, bekötött szemű út volt ez. Aztán beütött a krach. Megjött a koronavírus... Úgy gondolom, hogy nagyon fájdalmas, nagyon szörnyű, de a hosszútávú túlélés szempontjából lét-fontosságú leckén megy keresztül az emberiség. Tudjunk tanulni mindebből. Találjuk meg a kényszer-nyugalom heteiben a benső növekedés útját. Ne gyorsuljunk majd akkor se vissza, amikor már lehet. Ez valahol a Föld megmentésének az útja. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. A tűrés, mint a bölcsesség része. A benső nyugalom, a bölcsesség csak a vágyainktól való távolságtartás képességével szerezhető meg. Ehhez tűrés-edzetté kell válnunk. Most épp tűrésedzettekké kezdünk válni... Kényszer-böjt lett a naptár szerinti böjt... Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Azok a közösségek, amelyek nem voltak szabálykövetők, sokkal több megfertőződést szenvedtek el, mint azok, amelyek gyorsan rájöttek arra, hogy vissza kell fogni magukat. A visszafogásnak azonban kb. két hónap múlva majd vége lesz. Építsük fel addig máshogy, építsük fel jobban önmagunkat! (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Hosszútűrés: Isten különös kegyelme. A tűrés mozgató ereje a szeretet, ami "mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor 13,7). Hadd ismételjem meg a korábbi mondatomat: Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Ugye látjuk már, hogy miért a szeretet a tűrés mozgató ereje? Az egész közösségünk tűrésével óvjuk meg azokat, akik e közösség törékeny tagjai és óvjuk meg otthonunkat, a Földet magát. Nem büntetésképpen kaptuk a koronavírust. A nevelésünk zajlik éppen. Vegyük észre azt, hogy a tragédiák ellenére ez a nevelés szeretettel teljes. Érezzük meg a baj közepén is a reánk áradó szeretetet, és megkapjuk vele a békesség ajándékát is. Ezzel a békességgel és szeretettel kezdjük el újraépíteni a környezetünket. Ámen (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. Miért nem akarunk (tudunk) tűrni ebben a században?

Nem is olyan régen még minden rohanás volt... Elfelejtettük azt is, hogy hogyan kell felkészülni valamire. A baj ezzel az volt, hogy így soha nem érkeztünk meg oda, ahol voltunk. Mert soha nem tudtuk, hogy hol voltunk. Mert nem hagytunk időt arra, hogy rájöhessünk, hogy hol leszünk... Besűrűsödött az élet. Egy mai ember egy óra alatt több társával találkozott, mint a dédapja egész életében. Jelentéktelenné vált a pillanat. Lesz helyette majd új, lesz helyette majd más. Ezért aztán soha nem figyeltünk meg semmi olyat, ami a dédszüleinknek mindennapos örömöt okozott: a szitakötőket, ahogy repülnek, a madarak dalát... – ezzel is összefüggött, hogy egyre több ember életében nem is volt már olyan szitakötő, ami repült, és olyan madár, ami dalolt. (Mi a szitakötő? Az egy foglalkozás?) Az élet sűrűsödése felemelte az ingerküszöböt. Ha kisebb volt a beáramló input, diszkomfort érzésünk volt. (Hányan szenvednek most éppen ettől...) A változáséhségnél csak a változatlanság elviselésének a hiánya volt a nagyobb. "Tűrhetetlen, ha nekünk tűrnünk kell! Leigáztuk az egész Földet! Miénk a hatalom, azt tesszük, amit akarunk! Demokrácia van: mi választunk ételt, párt, sorsot, zoknit és pártot." -- gondoltuk... A mindenhatóság látszatában élt a mai emberiség. Szakadékhoz vezető, bekötött szemű út volt ez. Aztán beütött a krach. Megjött a koronavírus... Úgy gondolom, hogy nagyon fájdalmas, nagyon szörnyű, de a hosszútávú túlélés szempontjából lét-fontosságú leckén megy keresztül az emberiség. Tudjunk tanulni mindebből. Találjuk meg a kényszer-nyugalom heteiben a benső növekedés útját. Ne gyorsuljunk majd akkor se vissza, amikor már lehet. Recesszióba kerül a Föld. Vacakul megy majd a gazdaság. Sok baj származik ebből majd. De lesz ennek jó oldala is: végre visszafogjuk magunkat. Ez valahol a Föld megmentésének az útja. Vegyük észre, hogy a boldogságnak VAN más útja is, mint a féktelen fogyasztás és rohanás! Most először kényszerből vegyük ezt észre. De egyre inkább saját választásból is, kreatívan.

2. A tűrés, mint a bölcsesség része

A vágyak kielégítésének azonnali igénye (az "instant gratification") kiszolgáltatottá tesz minket a vágyainknak. A benső nyugalom, a bölcsesség csak a vágyainktól való távolságtartás képességével szerezhető meg. Ehhez tűrés-edzetté kell válnunk. Most épp tűrésedzettekké kezdünk válni... Kényszer-böjt lett a naptár szerinti böjt... Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Azok a közösségek, amelyek nem voltak szabálykövetők, sokkal több megfertőződést szenvedtek el, mint azok, amelyek gyorsan rájöttek arra, hogy vissza kell fogni magukat. A túlélés a korábbi komfortzóna gyors elhagyásának a képessége. Csak lelassult gondolkodással vagyunk képesek megtalálni az optimális döntést a (beégett mintán alapuló) zsigeri válaszunk helyett. Ne aggódjunk: a lelassult gondolkodásra mindig van idő. Az idegsejtek válaszai a másodperc ezredrésze alatt alakulnak ki, azaz képtelenül sok választ tud előhozni az agyunk egy gyors döntés során is – ha megtanulunk figyelni rá. A figyelem befelé való koncentrálásának a képessége kitágítja a szubjektív időt. A környezetünk rohanása mögött mindig ott mozognak azok a mélyáramlatok, amelyeknek az időegysége nem a perc, hanem az évszázad, avagy az évezred. Soha nem vesszük észre a változások fő sodrát, ha nem vagyunk képesek lelassulni. Most lelassultunk. A lelassulás azonban nem elég. Meg kell tanulni tűrni is. Minden komplex rendszer minden fontos megváltozását csak úgy tudja elkezdeni, hogy szétzilálja az addigi rendet. De ezzel párhuzamosan mindig épül már egy új rend. Építsük fel máshogy, építsük fel jobban önmagunkat!

3. Hosszútűrés: Isten különös kegyelme

Valaminek a tűrése, eltűrése a benső nyugalom, a benső békesség fokmérője. Aki tűrni tud, az nagyon jól tudja, hogy mi a Teljesség, és ahhoz képest még mindig jóval kisebb az, amit most éppen tűrni kénytelen. Van előttünk egy felmérhetetlenül nagy példa erre: Isten maga. Az Ószövetség a hosszútűrést Isten egyik legfontosabb tulajdonságaként írja le: "de Te bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű" (Neh 9,17b). A tűrés mozgató ereje a szeretet, ami "mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor 13,7). Hadd ismételjem meg a korábbi mondatomat: Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Ugye látjuk már, hogy miért a szeretet a tűrés mozgató ereje? Az egész közösségünk tűrésével óvjuk meg azokat, akik e közösség törékeny tagjai. Az egész közösségünk tűrésével óvjuk meg otthonunkat, a Földet magát. Gondodjunk el mélyen: Urunk nemhogy eltűrt minket álnokságaink tengerével, hanem egyszülött fiát halálra adta, hogy minket megmentsen. Nem lenne itt az ideje annak, hogy mi is többet legyünk képesek eltűrni? Próbát kaptunk most ebből. Viseljük el, és segítsük elviselni azoknak, akiknek ez nehezebben megy. Lesz még itt ilyen próba, sok. Készüljünk fel rá. Ez a túlélés záloga. Nem büntetésképpen kaptuk a koronavírust. A nevelésünk zajlik éppen. Vegyük észre azt, hogy a megszomorító tragédiák ellenére ez a nevelés szeretettel teljes. Bár ezt most nehéz elképzelnünk, de bizony kaphattunk volna egy még ennél is sokkalta nagyobb földi katasztrófát indításnak. Nem kaptunk. Helyette kaptunk egy nevelődési esélyt. Használjuk ki. Érezzük meg a baj közepén is a reánk áradó szeretetet, és megkapjuk vele a békesség ajándékát is. Ezzel a békességgel és szeretettel kezdjük el újraépíteni a környezetünket. Mennyei Atyánk legyen irgalmas hozzánk, nevelődő gyermekeihez! Imádkozzunk magunkért, Afrikáért és Dél-Amerikáért, ahol most kezd el tizedelni a kór. Ámen