„a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe árad az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,3-5)

Az életének 87. évében eltávozott Zia néni temetésére egyik jó barátom, Zia néni lánya kért meg. A temetést -- ahol Róm 5,3-5 alapján hirdettem Isten igéjét -- Grendorf Péter angyalföldi lelkésszel együtt végeztük. Két idézet: "Nehezek voltak az utolsó idők. Arra a kérdésre, hogy „Vajas kenyeret kérsz-e inkább, avagy zsírosat?” Az a gyermekien őszinte kérdés volt a válasz, hogy: „Prücsikém! Szeretem én a vajat?” Megoldhatatlan kérdéssé vált a kávéfőző bekapcsolása, avagy a TV kikapcsolása is. Ugyanakkor egy ruha (avagy egy cipő) esztétikumáról hosszú, gyönyörű és igaz mondatokat lehetett hallani Tőle még az utolsó időkben is. Érdekes és csodálatos az idősödő emberi agy. Mi az, ami igazán megőrzendő és fontos? A vajaskenyér? A kapcsológombok? Avagy inkább az élet szépségének a lényege?" --- "Zia néni maga mondta az utolsó hetekben, hogy már megvan a számára a repülőjegy, mert Haza kell, hogy menjen. Vegyük át Zia-néni örökségét abban is, hogy ő Haza készült. Mert nincsen itt maradandó városunk, de VAN hova Haza mennünk." Ámen.

A temetés után odajött hozzám az elhunyt menye. Az igehirdetés alatt megmozdult valami benne: meg szeretné kereszteltetni a két lányát. De tulajdonképpen ő sincs még megkeresztelve, magát is meg szeretné kereszteltetni, ha lehet. Néhány nap múlva jön egy email. A húga sincs még megkeresztelve, ha őt is meg lehetne, nagyszerű lenne...  Így aztán négyes keresztelő lett nem sokkal később. Nincsen szebb dolog annál, semmint egy temetésen meghirdetni a feltámadás örömüzenetét.