Ritoók Zsigmond akadémikus (1929-2026) az ország egyik legjobb (ha nem: A legjobb) ókorkutatója, generációk emberségre nevelője, nagy példaképem és egyik legjobb barátom volt. Ő volt az alázat mintaképe (ennek egyik példája az is, hogy csak "Zsiga bátyám"-nak engedte szólítani magát). Az esztétikát nem csak tanította, művelte is. Még 90+ éves korában is Zsiga bátyám bármely levele műalkotás volt. Pontos sorban sorjázó, gyönyörű, míves gyöngybetűk. Tökéletesen átgondolt szöveg, amely még leírása előtt tökéletes tördelésbe is lett szedve. Így aztán minden margó azonos, minden sor kb. ugyanolyan hosszú. Olyan volt bármely levele, mint egy japán kalligráfiai remekmű. Alázatáról hadd álljon itt egy történet. Kezdő tanárként a második óráján feleltetett. Történetesen az osztály legrosszabb tanulóját hívta ki, aki soha nem tanult meg semmit. Látva a semmit-tudást, jegy nélkül a helyére küldte a kölyköt és őszinte bűnbánattal így fordult az osztály felé. "Tisztelt Osztály! A feleletből nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy az előző órán nem tudtam úgy elmagyarázni Önöknek a tananyagot, hogy megérthették volna. Kérem bocsássanak meg nekem ezért. Szíves engedelmükkel elkezdem újra. Hátha most jobban sikerül." A diákok annyira meghatódtak ezen az "aranyemberen", hogy az óra után kérdőre vonták társukat: "Figyelj, ha te még egyszer ennek az aranyembernek az órájára nem tanulsz meg MINDENT, mi szétverünk." Az osztályból egymást segítő tanulóközösség lett, és versengve tanultak meg még annál annál is többet, mint ami az anyag volt. Ilyen az, amikor Isten Országa megjelenik a földön. Ritoók Zsigmond Isten Országának egy küldöttje volt ideát. Most került oda, ahol mindig is lakott.

"Szeret az Úr – azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma.
Minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!" (JSir 3,22-23)

Gyülekezetem egyik tagjának édesanyját a Farkasréti temetőben kísértük el utolsó földi útjára 2025. október 10-én. Jeremiás felkiált a siralmai közepén: DE ha újra meggondolom – rádöbbenek, hogy szeret az Úr. Minden reggel megújul az ő irgalma. Bizony – szeret minket az Isten. És ez a reánk áradó szeretet meg nem változik, el nem apad, és ki nem fogy – soha. Ezzel a vigasztaló üzenettel és a feltámadásba vetett hitük reménységével búcsúztunk gyülekezetünk több tagjával együtt Szikszay Katalintól.

Őrsy László SJ atya (1921-2025) 103 éves korában ment át Urunk kegyelmébe. Életem egyik meghatározó élménye volt az, amikor 97 éves korában egy hónapon át hallgathattam az igehirdetéseit a dobogókői Manrézában. Őrsy atya az idő legnagyobb részében olyan volt, mint egy mozdulatlan, nagyon aranyos, tökéletes csendben imádkozó múmia. Abban a pillanatban, amikor az igehirdetésére került a sor, felpattant, és mint egy energiától duzzadó húsz éves, csillogó szemekkel kiáltotta: "Kedves Testvéreim!" -- És utána megszólalt a Szentlélek... Teljék László atyában Urunknak is olyan öröme, mint nekünk mindannyiunknak volt. Érdemes meghallgatni az élettörténetét itt. Hihetetlen, hogy egy 102. (sic!)  életévében járó ember (a II. vatikáni zsinaton a Szentlélek kiáradásának az egyik utolsó tanúja) másfél órán át ilyen frissességgel, ilyen agilitással, és teljes, szuggesztív értelemmel tud szólni hozzánk. Ez maga a kegyelem.

2007-ben, az utolsó nyilvános koncertjén hallottam Pauk György világhírű hegedűművészt a Zeneakadémián. Bach-tól az Air-t játszotta el. Ez csupán néhány perc. De ez a néhány perc felért egy egész életművel. Soha nem fogom elfelejteni.