Straub F. Brúnó a magyar biokémia ikonikus alakja volt. Szent-Györgyi Albert legjobb tanítványaként ő fedezte föl az aktint. Ő alapította meg azt az egyetemi intézetet, amelyben csaknem ötven éve dolgozom. Személyesen nem ismertem, mert 1978-ban, amikor én az intézetbe kerültem, ő már hét éve az álata alapított Szegedi Biológiai Központ igazgatója volt. Amikor 1995-ben a kutató diákok mozgalmát megalapítottam, nem tudva, hogy már nagybeteg, írtam neki is. "Tudna-e vállalni nagyon tehetséges középiskolást kutatást vezetni?" Sose felejtem el a válaszát. Kis papíron érkezett tőle egy ceruzával, reszketeg betűkkel írt levél. "Nagyon köszönöm a megtisztelő felkérést. Igen nagy örömmel vezetnék kiváló középiskolásokat, de sajnos az egészségi állapotom már nem engedi meg." Szép volt ez a lelkesedés, és alázat. Amikor a kilencvenes évek végén Pekingbe mentem, a kínai akadémia kilencven-sokéves alelnöke (a többiek nagy megdöbbenésére) vacsorázni hívott. "Hogy van az öreg Straub?" "Hát ő már igen jól van... Odaát..." Csend. "És a felesége, a Trúdi? Hogy van?" "Hát ő már előbb, mint Straub..." Csend. "És az utódja, a Keleti? Hogy van?" "Hát már ő is sajnos..." Csend. "Volt ott egy fiatal csitri is. Valami Márika... Talán Vás?" "Igen, Vass Mária! Ő kiválóan van. Most ment nyugdíjba."