Vízkereszt és a kánai menyegző

Egyetemi bibliakör, 2021. február 2.

 

A szorgalmi időszakban kéthetente, a felsőoktatásban tanuló diákoknak (oktatóiknak), illetve a felsőoktatásba készülő középiskolásoknak szervezett bibliakörök 2021-ben első alkalmát február 2-án, kedden 18 órától tartottuk meg, a vírusjárvány miatt a Zoom alkalmazás segítségével, on-line formában. Jézus Urunk földi életújának következő állomásaként a Vízkereszt történetét és a kánai menyegző csodáját jártuk körül Mt 3,13-17; Jn 1,29b; Lk 3,21b valamint Jn 2,1-11 alapján (Jávori Fülöp és jómagam vezetésével). A bibliakör összefoglalása innen tölthető le. Szeretettel bátorítjuk az Olvasókat a hozzászólásokra! Aki a következő alkalomra (amely február 16-án lesz a Hegyi Beszédről Gáspár Dániel vezetésével) be akar jelentkezni, írjon az egyetemi.bibliakor@gmail.com email címre.