1. Az újjászületés magunk-formálta útjai. A pszichológia számos olyan életszakaszt diagnosztizált, amelyekre a gyors átalakulások jellemzők. Ezek az életszakaszok mind-mind egy-egy újjászületési alkalmat kínálnak. Mindezek mögött a tiszteletre méltó kísérletek mögött azonban nincsen kifogyhatatlan energia. A saját magunk, avagy egymás-formálta újjászületésünk reménytelenül ezen a földön marad. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)
2. A Mindenség érintése: az igazi újjászületés. Gondolatok a megtérésről. Az újjászületés teljessége Isten érintését, Jézus egész életünket átformáló szeretetének elfogadását és megtapasztalását igényli. Ez az a kifogyhatatlan energia, amely mindenhez erőt ad. A megtérés az ember legátfogóbb hiányérzetének a legteljesebb mértékben való kielégülése: Isten végtelenségének, állandóságának és hűséges szeretetének a megérzése. A megtérés lényege nem egy egyedi élmény, hanem az a folyamat, amelyben az ember mindenestől Isten tulajdonává válik. Nagyon sok "megtérés" csak látszólagos. Az evangéliumok gyönyörű példákat adnak arra, hogy a valódi megtérésnek milyen lényegi vonásai vannak, és hány különféle útja lehet. A megtérés főszereplője Isten (és nem a megtérő). Éppen ezért a megtérés nem akarás kérdése. A megtérés tehát messze nem "ingyenjegy" az örök életre. Ezért rendkívül fontos a "naponkénti" szó Luther naponkénti megtérésében. Nincs megigazulás megtérés nélkül. Ugyanakkor a megtérés a megigazulást adó kegyelemnek nem az eredménye, nem a "vége", hanem az oda vezető út maga. (Aki meg akarja tudni, hogy ez miért annyira fontos, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)
3. Az újjászületés segítése másokban. Az újjászületett embert az egyre erősödő Istenkapcsolata állandóan új és új energiával, erővel tölti fel, amelyet muszáj átadnia másoknak. Az ige hirdetőjének ugyanúgy kell látnia a másik embert, ahogyan Isten látja: belülről. Az evangélium, a jó hír terjesztője szeretethíd épülését segíti Jézus és a másik ember között. Soha nem építhet tehát falat maga és a másik közé, hanem a Mindenség általa megérzett, kiapadhatatlan szeretetét osztja meg másokkal. Nem "belülről" beszél kifelé, hanem végtelenül nagy alázattal meglátja a másikban kiábrázolódó Jézust, és rávezeti a másikat arra, hogy ezt a másik is felismerje saját magában.
"a feltámadás oldaláról látva megérthetjük,
hogy a test sírba helyezése számunkra már nem egy rideg gödör mélye,
hanem Krisztus megnyitott oldalának képe,
törékeny emberségünknek a végtelen szeretettel való találkozása.
Hiszen a sír Krisztus ott nyugvása óta a Paradicsom kapuja."
(Kálmán Peregrin OFM)
(Aki minderről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)
