1. Miért nem akarunk (tudunk) tűrni ebben a században? Nem is olyan régen még minden rohanás volt... Elfelejtettük azt is, hogy hogyan kell felkészülni valamire. A baj ezzel az volt, hogy így soha nem érkeztünk meg oda, ahol voltunk. Mert soha nem tudtuk, hogy hol voltunk. Mert nem hagytunk időt arra, hogy rájöhessünk, hogy hol leszünk... Jelentéktelenné vált a pillanat. Lesz helyette majd új, lesz helyette majd más. A változáséhségnél csak a változatlanság elviselésének a hiánya volt a nagyobb. Tűrhetetlen, ha nekünk tűrnünk kell! -- gondoltuk korábban. A mindenhatóság látszatában élt az emberiség. Szakadékhoz vezető, bekötött szemű út volt ez. Aztán beütött a krach. Megjött a koronavírus... Úgy gondolom, hogy nagyon fájdalmas, nagyon szörnyű, de a hosszútávú túlélés szempontjából lét-fontosságú leckén megy keresztül az emberiség. Tudjunk tanulni mindebből. Találjuk meg a kényszer-nyugalom heteiben a benső növekedés útját. Ne gyorsuljunk majd akkor se vissza, amikor már lehet. Ez valahol a Föld megmentésének az útja. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
2. A tűrés, mint a bölcsesség része. A benső nyugalom, a bölcsesség csak a vágyainktól való távolságtartás képességével szerezhető meg. Ehhez tűrés-edzetté kell válnunk. Most épp tűrésedzettekké kezdünk válni... Kényszer-böjt lett a naptár szerinti böjt... Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Azok a közösségek, amelyek nem voltak szabálykövetők, sokkal több megfertőződést szenvedtek el, mint azok, amelyek gyorsan rájöttek arra, hogy vissza kell fogni magukat. A visszafogásnak azonban kb. két hónap múlva majd vége lesz. Építsük fel addig máshogy, építsük fel jobban önmagunkat! (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
3. Hosszútűrés: Isten különös kegyelme. A tűrés mozgató ereje a szeretet, ami "mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor 13,7). Hadd ismételjem meg a korábbi mondatomat: Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Ugye látjuk már, hogy miért a szeretet a tűrés mozgató ereje? Az egész közösségünk tűrésével óvjuk meg azokat, akik e közösség törékeny tagjai és óvjuk meg otthonunkat, a Földet magát. Nem büntetésképpen kaptuk a koronavírust. A nevelésünk zajlik éppen. Vegyük észre azt, hogy a tragédiák ellenére ez a nevelés szeretettel teljes. Érezzük meg a baj közepén is a reánk áradó szeretetet, és megkapjuk vele a békesség ajándékát is. Ezzel a békességgel és szeretettel kezdjük el újraépíteni a környezetünket. Ámen (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
