Ritoók Zsigmond akadémikus (1929-2026) az ország egyik legjobb (ha nem: A legjobb) ókorkutatója, generációk emberségre nevelője, nagy példaképem és egyik legjobb barátom volt. Ő volt az alázat mintaképe (ennek egyik példája az is, hogy csak "Zsiga bátyám"-nak engedte szólítani magát). Az esztétikát nem csak tanította, művelte is. Még 90+ éves korában is Zsiga bátyám bármely levele műalkotás volt. Pontos sorban sorjázó, gyönyörű, míves gyöngybetűk. Tökéletesen átgondolt szöveg, amely még leírása előtt tökéletes tördelésbe is lett szedve. Így aztán minden margó azonos, minden sor kb. ugyanolyan hosszú. Olyan volt bármely levele, mint egy japán kalligráfiai remekmű. Alázatáról hadd álljon itt egy történet. Kezdő tanárként a második óráján feleltetett. Történetesen az osztály legrosszabb tanulóját hívta ki, aki soha nem tanult meg semmit. Látva a semmit-tudást, jegy nélkül a helyére küldte a kölyköt és őszinte bűnbánattal így fordult az osztály felé. "Tisztelt Osztály! A feleletből nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy az előző órán nem tudtam úgy elmagyarázni Önöknek a tananyagot, hogy megérthették volna. Kérem bocsássanak meg nekem ezért. Szíves engedelmükkel elkezdem újra. Hátha most jobban sikerül." A diákok annyira meghatódtak ezen az "aranyemberen", hogy az óra után kérdőre vonták társukat: "Figyelj, ha te még egyszer ennek az aranyembernek az órájára nem tanulsz meg MINDENT, mi szétverünk." Az osztályból egymást segítő tanulóközösség lett, és versengve tanultak meg még annál annál is többet, mint ami az anyag volt. Ilyen az, amikor Isten Országa megjelenik a földön. Ritoók Zsigmond Isten Országának egy küldöttje volt ideát. Most került oda, ahol mindig is lakott.