1. A kiegyensúlyozottság szokványos értelmezései. Az egyensúly megtalálása és megtartása valahol úgy él bennünk, mint a változatlanság elérése. Úgy gondolkodunk az egyensúlyról, hogy aki egyensúlyban van, az nem mozdul sehova, hanem lebeg. Sokszor azonban elfelejtjük azt, hogy a lebegés csak látszólag mozdulatlanság. A lebegés a valóságban minden irányba való finom mozgások egyensúlya. Minden egyensúly dinamikus. Még a lelki nyugalom egyensúlya is – csak az máshogy (erről majd az írás végén lesz szó). (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
2. A kiegyensúlyozottság, mint a bölcsesség egyik fontos eleme: ma, az élet lassú visszarázódásának idején. Különösen fontos az új egyensúly megtalálása akkor, amikor a helyzet éppen alapvetően megváltozik. „Könnyű” volt a korona vírus járvány elején rátalálni egy új útra, amikor szerencsétlenül járt országok korábbi sorsa, és ebből fakadó rendeletek szabályozták a kötelező viselkedést. Mennyivel nehezebb dolgunk van most, amikor „vissza kell állni a régi kerékvágásba”. Tényleg a régibe? Hát az nagy baj lenne… Akkor nem tanultunk volna semmit… Visszaállni? Biztos, hogy mindenkinek egyforma sebességgel kell? Az időseknek és betegeknek is? Nem kellene visszafogni magunkat még akkor is, amikor már megint „mindent szabad”? A kiegyensúlyozottság az ókori bölcsesség egyik alap-kategóriája volt. Az arany középút egyensúlya a szélsőségektől való tartózkodás. Itt a szélsőséget nemcsak abszolút értelemben kell érteni. Szélsőség lehet az is, ahova a tömeg éppen megy. A bölcs nem sodródik a nyájjal. Kiemeli a nyájból a fejét, szétnéz, és megindul másfele – ha kell. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
3. Az igazi egyensúly. Hogyan éri el a lélek az egyensúlyát? A lélek egyensúlya nem onnan jön, hogy megtanulja, és betartja a játékszabályokat. A lélek egyensúlya egy másik dimenzióban van. Ha hagyjuk azt, hogy Jézus megérintsen bennünket, és ha megérezzük ezzel Isten Teljességét, akkor a lelkünk kirepül egy olyan dimenzióba, amelyben az örök élet nyugalma van. És, mintegy gyönyörűséges ráadásként, a lélek Isten közelségében felfrissül, és újra töltődik. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)