szeretetkapcsolat

A hit lényege

Gondolatok életünk középpontjáról

1. Amit tévesen hiszünk a hitről. A hit nem feladat. A hitnek nincsen haszna, és nincsen célja. Nem azért hiszünk, hogy ezért jutalomban részesüljünk. A hit nem csereüzlet.Én hiszek, Benned, Uram, te meg cserébe elintézed, hogy én üdvözüljek.” A hit nem menedék, amelyet csak akkor vesz az ember igénybe, amikor óriási bajba kerül. Nem azért imádkozunk, mert azzal el akarunk érni a magunk számára egy máshogyan el nem érhetőt, hanem azért, mert… Nem azért járunk gyülekezetbe, mert az lelkileg segít minket, vagy mert így tudunk becsületes életet élni, hanem azért, mert… (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. Hogyan lehet szavakba önteni a hit lényegét?A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1) Ahogyan Kálvin is rámutatott, ez az ige – amely szinte egyedül „definiálja” a hitet a Szentírásban – természetesen nem adhat teljes leírást a hit természetéről. Ugyanakkor három nagyon fontos támpontot ad nekünk: a remény, a bizalom és a meggyőződés támpontjait. Aki hisz, az a remélt dolgokban bízik, és annak ellenére meg van győződve az élet értelméről, a saját helyéről a világban, a Jézussal való szeretetkapcsolatáról, a jövőjéről, az életének és a halálának ékes rendjéről, hogy mindezt a saját szemeivel nem látja. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. A hit – mint egy szubjektív vallomás. Számomra a hit a kegyelem elfogadása. A hit és annak elmélyülése egy folyamatos esemény az életünkben. A hit létállapot. Vianney Szent János arról volt híres XVIII-XIX század Franciaországában, hogy reggeltől estig kígyózott a temploma előtt azoknak a sora, akiknek meghallgatta a panaszát és baját. Róla mesélik, hogy sokat köszönhetett egy paraszt bácsinak, aki semmit nem tett, csak napok óta ott ült a templomában. Odament hozzá: „Ha meg szabad kérdeznem, mit csinál?” „Nem csinálok én itt semmit, csak ülök és nézem Krisztust. Ő pedig néz engem.” Számomra ez a történet valahol a hit lényege (amelyben az elcsendesedés később sok-sok cselekedetre indít). (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Feliratkozás RSS - szeretetkapcsolat csatornájára