énközpontú élet

Milyen a jó vezető?

Gondolatok a szeretetszolgálatban eltöltött életről

1. Az énközpontú élet csapdája. A kiteljesedés óriási élménye az, amikor a felnövekvő ember rájön, hogy önállóan is tudja élni az életét. Az egyik akarásból következik a másik, a másikból meg a harmadik. Az óriásivá növekvő akarat sose gondolkodik el igazán azon, hogy mi is a távolabbi célja mindannak, amit akar? Eljön az idő, amikor az ember megfárad. Még akar, de már nem tudja minden akaratát teljesíteni. Beköszönt az életközepi válság. Emberünk rádöbben arra, hogy a nagy rohanásban egyedül maradt. Elérte határait: kiégette magát. Sokak élete itt fejeződik be. Jön még az öregkor, de az már csak egy széteső ember elnyújtott agóniája lesz. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. Milyen a jó vezető? A szolgálat ereje. Ki lehet törni az önmegvalósítás önmagunkba záró köreiből, és újra, immár kiteljesedve fel lehet fedezni a világ "mélydimenzióját". A világ felfedezéséhez a kulcs: a szolgálat ereje. Isten mindannyiunkat fel akar használni arra, hogy másokban a jót ébresztgessük. A jó csak a példa erejével terjedhet igazán. A másikat igazán elérő, a másikra igazán ható példa az a példa, amellyel önzetlenül őt szolgáljuk. A jó vezető figyel és szolgál. A jó vezető mérlegel, és megpróbálja a gondjaira bízott közösséget az arany középút felé terelgetni mindig azt is segítve, amit a közösség többsége éppen nem akar, sőt: azt is, amire nincsen éppen szükség. A jó vezető döntésképes, felelős, nyugodt, alázatos és tudja, hogy mikor kell leköszönni. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Hogyan tehetjük örömmé a környezetünk életét? Kiteljesedés egy szeretetszolgálatban eltöltött életben. Mi tehát a szolgálat? Az Isten által nekünk adott szeretet továbbadása másoknak. Ha megnyíltunk arra, hogy befogadjuk Isten szeretetét, képtelenség lesz az, hogy ezt magunkban tartsuk. Így válik a szeretetszolgálat életformává. Így válunk szeretetforrássá a környezetünk életében. A jó vezető tehát a környezete szeretetforrása. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Feliratkozás RSS - énközpontú élet csatornájára