1. Hányféleképp tudunk paráználkodni? Amikor a bűneinkről kell beszélnünk, nagyon könnyen áll rá a gondolkodásunk egy olyan szövegezésre, amelyről úgy véljük, hogy bűnmentessé mossa a bűnt. Három példát is hozok erre az "szalonképessé formálásra" – ami nagyon veszélyes. Támár megerőszakolásának Ószövetségi történetén mutatom, be, hogy a paráznaság egy igen sajnálatosan jó példája annak, hogy a bűnbe esés a legtöbbször egymásból nagyon könnyen következő grádicsokon keresztül megy végbe. Az ördög hamar elsomfordál, ha teljesen zárt ajtóba ütközik. Egyre könnyebb dolga van azonban akkor, ha már megtettük az első, a második, avagy a sokadik "óvatlan" lépést a bűn felé. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
2. Hogyan maradhatunk hűségesek? A paráználkodást a Biblia a szexualitásnál sokkal kiterjedtebb módon értelmezi. A paráznaság (kiterjesztett értelemben) Isten teremtett rendjének a harmóniájával való szembeszegülés. A paráznaság igazi lényege nem a házastársunk cserbenhagyása, hanem Isten cserbenhagyása. A paráználkodás elkerülésére (akár szexuálisan, akár általánosan) az egyedüli esélyünk az, ha engedjük azt, hogy kiterjedjen ránk a Szentháromság szeretetkapcsolata. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
3. A tisztaság, mint életállapot. A tisztaság vegytisztaság, azaz nem a bepiszkolódás ellentéte, hanem az Istenhez való közelség mértéke. A paráznaságtól való megmenekülés tehát nem a rossz elleni folyamatos küzdelem eredménye, hanem a jó elfogadása. Isten vonzáskörébe nem fér be a paráznaság. Aki megismerte már az Isten szeretetének a Tejességét, az nem fog ennél jobbra, avagy többre vágyni. Rájön ugyanis, hogy a Teljesség teljes: a Teljességnél nagyobb teljesség nem létezik. Isten szereteténél nagyobb szeretet nincs. Nagyon nagy védettséget kap a paráználkodás ellen az, aki elveszejtette már magát az Isten szerelmében. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)