1. Isten tiszteletének a tévútjai. Sokan azt gondolják, hogy igen könnyű betartani a második és a harmadik parancsolatot. "Isten nevét nem káromoljuk és vasárnaponként eljárunk a templomba. Najó, az egyházi ünnepeken is. OK, még azokon a kevéssé látogatott ünnepeken is (Vízkereszt, Jézus mennybemenetele, stb.), amelyek hétköznapra esnek." Ellent kell, hogy mondjak ezen testvéreimnek. Isten tisztelete nem néhány szabály betartása, vagy magatartásforma. A megosztott szívű emberekben nincsen erő. Azért nincsen, mert nem őrzik a Jézust magukban. Azért nem őrizhetik a Jézust magukban, mert fél-Jézust nem lehet befogadni. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. Hogyan szenteljük meg Isten nevét? Isten nem a tagadás Istene, hanem az igenlésé. Isten nem elvesz, hanem ad. Azaz a parancsolatok tiltószavai mögött mindig meg kell keresnünk az igenlő tartalmat, mert az az igazi üzenet (Zsid 10,1a). A második parancsolat lényege az, hogy áldom Isten nevét. Isten jelenléte az ajándék jelenléte az életünkben. Azonban ha nem figyelünk arra, hogy mi az az ajándék, amit Isten éppen akkor adni akar nekünk – akkor soha nem kapjuk meg. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Hogyan tiszteljük meg az ünnepnapot? Az ünnepek jelek. Olyan jelek, amelyeket a Szentháromság adott nekünk, embereknek, szeretete és eltörölhetetlen szövetsége emlékeként. Isten jelei azonban csak Isten igéjével együtt lesznek értelmezhetőek és teljesek. A csak jeleket kereső keresztény élménykeresztény lesz. A Jézusban élő ember számára minden nap minden perce jellé változik. Isten közelségének a jelévé. Ha jelnek tekintjük minden napunkat, akkor Isten jele ránk lesz vésve. Szeretet sugárzik ki belőlünk, a Jézus szeretete. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. Hányféleképp lehet értelmezni a Biblia szövegét? A szövegek értelmezését kutató hermeneutika egy igen sokrétű tudományterület. Mindegyikünk a saját korábbi élményeinek lenyomatát hordozza, és mindent ebben az "életélmény-kontextusban" értelmez, ami a szeme elé kerül. Mindezek elképesztően tiszteletre méltó erőfeszítések arra, hogy feltárjuk egy szöveg rejtett összefüggéseit, és megértésének milliárd változatát. Ugyanakkor, ha ezeket a módszereket csak "sterilen" alkalmazzuk, akkor kimaradt a Szentírás megértéséből a Lényeg. Csak az agyunk dolgozott, és nem a szívünk. Elmaradt a megrendülés, kimaradt a szövegből Jézus, elmaradt az Istennel való párbeszéd. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. Mi segít megismerni az igét? A Bibliát vagy szó szerint vesszük, vagy komolyan. Én magam sokkal jobban szeretem a régi szövegeket, mert ezek a maguk "érthetetlenségükkel" sokkal több elgondolkodni valót hagynak, mint a "készre-sütött", értelmezésükben egyértelművé váló, mai fordítások. Ha a bibliai szövegeket az eredeti nyelvükön, héberül és ógörögül olvassuk, rádöbbenünk arra, hogy ezen ókori nyelvek mindegyike hányféle értelmezési lehetőséget kínál. Mindez kirángat bennünket abból az értelmezési keretből, amely a megértésünket a saját "életélmény-kontextusunkhoz" ragasztja. Ha nem a megdöbbentően új Látásra nyitottan olvassuk, vagy hallgatjuk az igét, akkor a lelkünk bezárva marad az igazságra. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Hogyan lesz a szóból ige? Ha a Szentírás sorait nem szövegként, hanem igeként akarjuk befogadni, akkor ki kell rángatnunk magunkat a komfort-zónánkból. Isten a legtöbbször nem arra akar vinni bennünket, amerre éppen megyünk. A szóból csak akkor lesz ige, ha nem egyedül vagyunk akkor, amikor befogadjuk. A Szentlélek jelenléte, Jézus jelenléte és kegyelme nélkül nem jutunk el az Atya akaratáig a Biblia olvasása során. Itt válik fontossá a Biblia közösségi tanulmányozásának a szerepe. Az igehirdetés nem egyszerűen csak egy más értelmezés a sok közül. Az igét ugyanis nem a lelkész, hanem a Lélek hirdeti – felhasználva a lelkészt ebben. Az istentisztelet igehirdetése, énekei és imádságai a Lélek csendje, amelyben kibontakozik az ige. "Az ige megcselekszi azt, amit állít" (mondta nemrég Grendorf Péter lelkészem). Igen, az ige dolgozik bennünk napokkal, évekkel az elhangzása után is. A Szentlélek munkálkodása így ábrázolja ki bennünk a Krisztust, így mutatja meg nekünk Isten Országát már e földi életünkben is. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. Mi a különbség a fiatal és az idős között? A fiatalság a külvilágra való nyitottságunkkal, a válaszkészségünk sokrétűségével és a tanulásra való készségünkkel azonos. Az idős kor a hatékony viselkedési mintázatokká kódolódott tapasztalattal, a lényeges és a lényegtelen megkülönböztetésével és szélsőségektől való tartózkodás bölcsességével írható le. A fiatal és az idős viselkedés nem életkorhoz kötött. A komplex rendszerek akkor igazán fejlettek, ha mindkét viselkedésre képesek – egymással váltakozva. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. A kiteljesedés élethelyzetei fiatal és idős korban. A fiatal kor a felfedezés, a környezetről alkotott kép gazdagodásának a kora. A fiatal korban nincs állandósult rend. A fiatal számára minden perc egy élet. A fiatalság kiteljesedése szétfeszíti a kereteket, és új világot teremt. A fiatal zabolázhatatlan, életerős és vidám. Az idős kor a letisztulás, a lényeglátás és a bölcsesség kora. Az idős kor megtanult várni. Az idős kor megtanult hallgatni. Az idős számára minden élet egy perc. Az idős kor megérezte a tisztaság és a csend utánozhatatlan szépségét. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. A kiteljesedés élethelyzetei Jézusban. A Jézusban élő ember nem felváltva fiatal és idős, hanem belépett a Szentháromság időtlenségébe, ahol egyszerre lehet mindkettő. Jézus, mint Ajtó (Jn 10,9), megnyitja az Atya Teljességét, amely a fiatalság növekedésének és gazdagodásának végtelen teret ad. Jézus, mint az Út és az Igazság, az idős kor lényeglátását a Látás Teljességével ruházza fel. Jézus, mint az Élet, egybeforrasztja a fiatalság lüktetését az idős kor időtlenségével. A Jézusban élő ember a Feltámadásban él, ahol a halál nem vég, hanem az Isten Teljességére kinyíló kapu. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)