1. Hamis Isteneink, hamis kereszténységünk. Sokan azt gondolják, hogy igen könnyű betartani az első parancsolatot. Meg vagyunk keresztelve, konfirmáltunk is. Mi más a keresztény identitás, ha nem ez? Ellent kell, hogy mondjak ezen testvéreimnek. A keresztény identitás nem olyan, mint egy futballcsapathoz tartozás. Nem egy tulajdonság. Nem pusztán egy közösséghez tartozás. Nem lehet szert tenni rá. Nem lehet birtokolni. Csak akkor lesz az Úr a mi egyedüli Istenünk, ha nem állítunk még a közelébe sem semmit, ami fontosságban felérne Hozzá. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
2. A keresztény identitás gyökerei. A keresztény identitás legfontosabb forrása a szeretetközösségben élés a Szentháromsággal. Az Újszövetség fényéből szemlélve a tízparancsolatot nyilvánvaló, hogy Isten nem korlátozni akar bennünket, hanem kiteljesíteni. Isten Teljességét megismerve, végtelen szeretetét megtapasztalva a tízparancsolat betartása nem követelmény, hanem következmény lesz. Az Istennel és a felebarátokkal megélt kettős szeretetközösség tulajdonképpen nem más, mint Jézus szeretetparancsa. A keresztény identitás gyökereinek konkrét megnyilvánulásai az ima, a szentségek (a keresztelés és különösképpen: az eucharisztia) és Isten igéje. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
3. A keresztény identitás törzse és hajtásai. A keresztény identitás törzsének első fontos eleme a bűnlátás és az Istenfélelem. A keresztény identitás törzsének a legfontosabb eleme Jézus arcának és Jézus egész valójának a kiábrázolódása a keresztény emberben. A keresztény identitásnak rengeteg hajtása van, amelyek tulajdonképpen már a keresztény ember életvitelére jellemző egyedi tulajdonságok. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
Bevezetés. Az őszi félévben következő írásaim a tízparancsolatról szólnak. Mindig elkezdek majd egy olyan gondolatot is kibontani az adott parancsolat kapcsán, amely még tovább gazdagítja azt a jelentéskört, amelyet a parancsolat magában foglal. Így az első parancsolat ("Én vagyok az Úr, a Te Istened. Ne legyen más Istened!") értelmezése során megpróbálok választ keresni arra a kérdésre is, hogy hogyan is fogalmazható meg a keresztény identitás lényege? (Hadd köszönjem meg ennek az írásnak a létrejöttét a Feltámadásról elnevezett Colette-Marie nővérnek, aki április 26-án, életének 74. és szerzetesi fogadalmának 51. évében belépett az Élet teljességébe. Még februárban ő adta nekem azt a "házi feladatot" Magyarszéken, a sarutlan karmelita rendben, hogy gondolkodjak el a keresztény identitás lényegén. Azóta is teszem. Nagyon sokat tanultam Colette-Marie nővértől és rendtársaitól, amelyet ez úton is hálásan megköszönök nekik.) A második és harmadik parancsolat („Ne vedd hiába Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot!”) értelmezése során Isten valódi tiszteletének a fogalmát jártam körül. A negyedik parancsolat („Tiszteld atyádat és anyádat”!) kapcsán arra is választ kerestem, hogy mitől lesz egy beszélgetés meghatározó valakinek az életében? A válasz kulcsfontosságú fogalma a másik (így például: a szüleink) tiszteletére való nyitottság. Az ötödik parancsolat ("Ne ölj!") átgondolásakor megmutattam, hogy milyen sokféleképpen lehet ölni a mindennapokban, és hogy kit ölünk meg akkor, amikor képtelenek vagyunk a megbocsátásra. Azt is átgondoltam, hogy mit muszáj megölnünk ahhoz, hogy képesek legyünk Jézust befogadni. A hatodik parancsolat ("Ne paráználkodj!") kapcsán arra kerestem választ, hogy hogyan kerülhetjük el a paráznaságot és mit jelent a tisztaság, mint életállapot? A hetedik parancsolat ("Ne lopj!") értelmezése során választ kerestem azokra a kérdésekre, hogy mi mindent tudunk lopni, mi a lopás ellentéte és mikor nem lopjuk meg Istent. A nyolcadik parancsolat ("Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!") átgondolásakor a ki a felebarátom, mi a hamisság és mi az igazi őszinteség kérdéseit jártam körül. A kilencedik és tizedik parancsolat ("Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát!") kapcsán azokra a kérdésekre kerstem választ, hogy mi mindent nem szabad kívánnunk, és mi az az egyetlen kívánság, ami helyénvaló?
1. Hamis Isteneink, hamis kereszténységünk
Sokan azt gondolják, hogy igen könnyű betartani az első parancsolatot. Nem járunk druida tölgyfákhoz, nem gyűjtünk fagyöngyöt és nem üljük meg a mormotanapot, hanem ehelyett elmegyünk a templomba, gyakorta elmondjuk az Úrtól tanult imádságot és hittanra járatjuk a gyermekeinket, tehát: rendes keresztények vagyunk. Illetve dehogy! Még ennél is egyszerűbb ez! Meg vagyunk keresztelve. Még konfirmáltunk is (bár az már csak a bónusz volt). Mi más a keresztény identitás, ha nem ez? Ellent kell, hogy mondjak ezen testvéreimnek. A keresztény identitás nem olyan, mint egy futballcsapathoz tartozás. Nem egy tulajdonság. Nem pusztán egy közösséghez tartozás. Nem lehet szert tenni rá. Nem lehet birtokolni. Nekem van keresztény identitásom barátom, neked meg nincsen. Te barátom, nem vagy Isten Gyermeke, de én igen.
Az Olvasó már most lehet, hogy feszeng. Pedig még hátra van a java... Vizsgáljuk meg a lelkünket alaposan. Mi volt a legfontosabb a számunkra ma? Mi volt tegnap? És egy hete? Tükrözték-e Isten jelenlétét az életünkben a gondolataink és az érzéseink, avagy azon jártak körbe-körbe, hogy miért lett olyan kiégett a kapcsolatunk a párunkkal, hogy mi lesz a munkahellyel, vagy hogy hogyan fogjuk megjavíttatni az elromlott kocsit? Ha valami igazán jót szeretnénk kérni az életünkbe, akkor mi jön a szívünkbe és a szánkra? Sok pénz? Nagy öröm? Siker? Belegondolunk abba, hogy ilyenkor pénzistennek, örömistennek és sikeristennek mutattunk be áldozatot? Nem az adomány az Isten, hanem az Adományozó. Az adomány – bármi legyen is az – a kegyelem következménye, ami feltétel nélküli elfogadást és szeretetet feltételez. Isten szeretete irántunk feltétel nélküli és teljes. Csak akkor lesz az Úr a mi egyedüli Istenünk, ha nem állítunk még a közelébe sem semmit, ami fontosságban felérne Hozzá.
A keresztény identitásnak igen sokféle felfogásával találkozhatunk. Pl. a „christian identity” alatt valami borzalmas, „genetikailag keresztény” ideológiát is értenek, amelybe beletartoznak olyan bűn-gondolatok is, mint pl. hogy Ádám előtt léteztek azok, akik nem fehér emberek voltak (így pl. az afrikaiak). Ennek az ideológiának bizonyos ágai a hitleri ideológiának, avagy a Ku-Klux-Klan ideológiájának is egyik megalapozói voltak. A „modern embert” elérő véleményzuhatagban igen óvatosnak kell tehát lennünk akkor, amikor a keresztény identitásról megpróbálunk fogalmat alkotni magunkban. Emberi gondolat-ficamok helyett a keresztény identitásról alkotott képünknek Isten igéjéből, hitünk mélységeiből kell fakadnia. Nem lehet tehát eleget imádkozni e fogalomkörön.
2. A keresztény identitás gyökerei
A keresztény identitás a számomra olyan, mint egy fa: gyökerekből, vastagodó, erősödő törzsből és hajtásokból áll. Ezek egy folyamatos átmenetet adnak a keresztény identitás felől a keresztény életgyakorlat, az életszentség felé. A keresztény identitásnak négy tápláló gyökere van. A keresztény identitás legfontosabb forrása a szeretetközösségben élés a Szentháromsággal. Az Újszövetség fényéből szemlélve a tízparancsolatot nyilvánvaló, hogy Isten nem korlátozni akar bennünket, hanem kiteljesíteni. "Én vagyok az Úr, a te Istened." Bármely parancsolatát megelőzve, elsőként Isten ad. Nem kevesebbet ad, mint Mindent. Önmagát adja nekünk. Isten Teljességét megismerve, végtelen szeretetét megtapasztalva a tízparancsolat betartása nem követelmény, hanem következmény lesz.
A Szentháromság szeretetközösségéből a benne élő ember annyi szeretetet kap, hogy „felrobban”. Emiatt muszáj, hogy adjon ebből másoknak, és segítse az ő bevonásukat is ebbe a szeretetközösségbe. Az Istennel és a felebarátokkal megélt kettős szeretetközösség tulajdonképpen nem más, mint Jézus szeretetparancsa (Mt 22,37-39). Ebben a folyamatban az „én” fokozatosan kiterjed a „mi”-be, amely nem más, mint Krisztus teste, egyháza. A „mi”-be való kiterjedés esélyt ad arra, hogy építkezzünk a Krisztusban élők közösségére, beleértve ebbe az előttünk járó generációkat, hagyományaikat, tapasztalataikat és a mögöttünk következő generációkat is.
A keresztény identitás gyökereinek konkrét megnyilvánulásai az ima, a szentségek (a keresztelés és különösképpen: az eucharisztia) és Isten igéje (az istentisztelet, az igehirdetés és a liturgia formájában). Ezek a konkrét megnyilvánulási formák fokozatosan betöltik és kitöltik az életünket a megtapasztalt szeretetközösséggel. A keresztény identitás gyökerei mindenkinél más és más sorrendben nőnek és erősödnek. Így pl. a megkeresztelés a Szentháromság szeretetközösségébe való belépés alapja, de ez alól is van kivétel, pl. a felnőttkori keresztségnél, amikor a szeretetközösségben való élés már a keresztelésre való felkészülés alatt/előtt kialakulhat.
3. A keresztény identitás törzse és hajtásai
A keresztény identitás törzsének első fontos eleme a bűnlátás és az Istenfélelem. Itt az Istenfélelem lényege nem az Isten büntetésétől való rettegés, hanem annak a félelme, hogy a Szentháromsággal való szeretetkapcsolat sérülni fog, és ezzel a keresztény ember életének a legnagyobb értéke károsodik. A bűn olyan, mint amikor az ember egy kötélen függ egy tátongó mélység felett. A mélység saját bűnös önmaga. A szikla, amihez az életmentő kötél ki van horgonyozva: Isten szeretetteljes állandósága, Krisztus megváltó kegyelme és Szent Lélek megtartó ereje. A bűn az a kés, amellyel az ember elkezdi elvágni ezt az életmentő kötelet.
A keresztény identitás törzsének a legfontosabb eleme Jézus arcának és Jézus egész valójának a kiábrázolódása a keresztény emberben. Ennek a folyamatnak egy igen fontos eleme Jézus fájdalmának a fokozatos megjelenése a keresztény ember életében. Jézus fájdalma különösképpen akkor jelentkezik bennünk, amikor az Atya dicsősége bármilyen módon sérül. Ilyenkor a keresztény identitás törzsével is rendelkező ember nem maradhat tétlen, mert tétlensége esetén Jézus fájdalma akkora lesz benne, amely elviselhetetlen. Jézus fájdalmának a másik fontos eleme a másik ember nyomorúságának a mély átélése. Ez az irgalomra vezet bennünket. A keresztény identitás törzsének a megerősödése tulajdonképpen az életszentség kialakulása. A keresztény identitás törzse legtöbbször a gyökerekből fejlődik ki. Azonban ez alól is van kivétel, pl. sok esetben a bűnlátás és az Istenfélelem megelőzheti a szeretetközösség kialakulását, avagy az egyházban való élést.
A keresztény identitásnak rengeteg hajtása van, amelyek tulajdonképpen már a keresztény ember életvitelére jellemző egyedi tulajdonságok. Ezek megjelenése és dominanciája megint minden ember életében egyedi mintázatot követ, ahogyan a fák hajtásai is egyedi módon jellemzik az egyes fákat. Ilyen hajtás lehet a hegyi beszéd nyolc boldogságának bármelyike (Mt 5,3-10), a lélek gyümölcsei (Gal 5,22) vagy a szeretet tulajdonságai (1Kor 13,4-7).
Kívánom a kedves Olvasónak, hogy
a fenti jó gyümölcsökből minél több teremjen az életében!