1. Életek, amelyeket végigkísér Jézus úgy, hogy észre sem vesszük. Nagyon sokunk életének közepén ott ül Jézus, aki számunkra hosszú évekig, akár évtizedekig láthatatlan, felfoghatatlan marad. Miért baj az, ha nem vesszük észre a bennünk élő Jézusról, hogy Jézus? Mert megkérgesedhet a szívünk a nyitottságra, a figyelemre és a Jézusból fakadó szeretet befogadására. Attól a ponttól kezdve csak "használjuk" Jézust, és nem adjuk tovább azt, amit Tőle kaptunk. Ilyenkor zárjuk be magunkat a saját egónkba, amely elszigetel minket Jézus ERŐ-terétől. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el az írásomat itt.)

2. Milyen Jézus ERŐ-tere? Jézus ERŐ-tere iránytű: megmutatja nekünk az Utat, méghozzá a helyes Utat, amely az Igazsághoz vezet. Jézus ERŐ-tere kifogyhatatlan szeretetforrás, amely egy olyan "flow" érzéssel tölt fel bennünket, amely korlátlanul megosztható mindenkivel. Ez a "Jézus-flow" ez nem más, mint maga az Élet. Jézus ERŐ-tere egy megbonthatatlanul erős szeretetközösség, amely mindenre képessé tesz bennünket, amely az Atya akaratát teljesíti és dicsőségét szolgálja. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el az írásomat itt.)

3. Hogyan érezhetjük meg Jézus ERŐ-terét? Jézus ERŐ-terének megérzésére (és befogadására) érzékennyé válhatunk hálaadással: örömünkben; feljajduló könyörgéssel: nagy bajunkban; megtisztulással: akár most, a böjtben is; imával, szeretettel, az irgalom gyakorlásával: bármikor. Ezer és egy módja van annak, hogy valaki megnyíljon Jézus szeretetének ERŐ terére. Az akár csak "ketten vagy hárman összegyűlő" hívő közösség óriási erővel tudja hívni a Szent Lelket, aki képessé tehet bennünket arra, hogy megtaláljuk a Jézus szívébe vezető Utat. Végezetül és beteljesedésként: amikor Krisztus testét és vérét magunkhoz vesszük az eucharisztiában, akkor egy olyan testi és lelki egységbe kerülünk Jézussal, a vele együtt élő Szentháromsággal, és minden hívővel, aki a kereszténység megalapítása óta eddig, ekkor és majd ezután élni fog az eucharisztia szentségével, amely kitörli a bennünk élő sötétséget, és beemel minket Jézus ERŐ-terének szeretetközösségébe. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el az írásomat itt.)

1. A szabadság, mint életcél. A fogyasztói társadalom a szabad választásoknak elképesztően pazarló millióit önti nap, mint nap elénk. Az elmúlt néhány évszázad gondolkodási mintái a szabad választás jogát és lehetőségét az élet és a halál szinte minden kérdésére kiterjesztették. Az ember szabadsága a XXI. századra minden eddiginél nagyobbra nőtt. Meddig növelhető ez a szabadság még? Hasznos nekünk, hogy a szabadságunk "teljessé" vált? Valódi ez a mi mai tobzódóan szélsőséges szabadságunk, avagy annak csak a látszata? (Ha erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. A szabad akarat korlátai. Miért káros a döntések felelőssége a vállalásukat segítő információk és élettapasztalat nélkül? Melyek az emberiség olyan döntései, amelyekben szabad döntés nem létezik? Milyen következményei vannak annak, hogy a szabadságunk jelentős része a mások korlátozása árán megvalósuló szabadság? Az ember szabad akarata zabolázatlan és zabolázhatatlan teremtmény. Első megnyilvánulása a tiltott gyümölcs felzabálása volt, amit a Paradicsomból való kiűzetés követett. Isten büntetése pontosan olyan, mint a modern apuci. Amikor Isten büntet minket, nem csinál mást, csak érvényesülni hagyja az ember saját, "szabad" akaratát. Nagyobb büntetés ennél minket nem érhet...  (Ha erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. Hogyan nyerhető el az igazi szabadság? Nem élhet tehát az ember szabadon, mert szabadságát maga, embertársai és az őt tápláló természet ellen fordítja. Mi a megoldás? A megoldás a Miatyánk harmadik kívánsága: "legyen meg a Te akaratod". Isten az egyetlen, akinek ha odaadjuk a szabadságunkat, akkor nem a szolgaságot, hanem az emberi ésszel soha el nem képzelhető, fel nem fogható, és át nem élhető szabadságot adja cserébe nekünk. Isten szabadságával jár még két apró bónusz. Az első és legfontosabb bónusz Isten végtelen szeretete, amely kisimít minden ráncot, amelyet a saját eltékozolt életünk gyűrt belénk. A második bónusz pedig az, hogy Isten Útját követve Jót teszünk. Növeljük a világban élő világosságot, szeretetet és életet – és nem csökkentjük. Növeljük a világ tisztaságát – és nem szennyezzük be azt. Végezetül: növeljük a világ egységét és rendjét – és nem szaggatjuk szétdobált darabokra azt, ami Egész. Választhatunk. Ez a választás az igazi szabadság. (Ha erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

1. A megbocsátás a megsérült szeretetkapcsolataink helyreállítása. Az ítélkezés, a meg nem bocsátás és a bosszú csak újabb és újabb szeretetkapcsolatokat rombol le körülöttünk, és ezzel még jobban elszigetel minket. Ezzel szemben a megbocsátás kiszabadít minket az egónk fogságából, és képessé tesz minket arra, hogy új és új értékekkel, új és új tartalmakkal keressünk és teremtsünk kapcsolatot. A megbocsátás a szeretetkapcsolatban bekövetkezett törést szünteti meg azzal, hogy helyreállítja a szeretetkapcsolatot a vétkező, a megbántott és az Atya között. Ezzel a megbocsátás újjászül és felszabadít minket. (Aki kíváncsi arra, hogy hogyan tartozik ide a saját magunknak való megbocsátás, az kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. A megbocsátás hatalmas erő. A megbocsátás olyan, mint egy ketyegő bomba, amelyet a minket megbántó ember lelkiismeretének a középpontjában helyeztünk el. Csak idő kérdése, hogy mikor robban fel, és javítja meg. Sokan úgy gondolják, hogy a megbocsátás lefegyverez és védtelenné tesz minket. Éppen ellenkezőleg: a megbocsátás a szeretet áramába és páncéljába öltöztet, és sérthetetlenné tesz minket. (Aki kíváncsi arra, hogy hogyan, az kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. A megbocsátás, mint a három Krisztusi erény, az alázat, a tisztaság és a szegénység előfeltétele és egyben következménye. Mindezen erényeket a megbocsátás után tudjuk elkezdeni kifejleszteni magunkban. Ugyanakkor ezen erények szükségtelenné teszik a megbocsátást, mert megvédenek minket a bántalomtól. (Aki kíváncsi arra, hogy hogyan, az kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt.)

1. Miben különbözik az alázat a megalázkodástól? Az alázat nem egy viselkedésforma, vagy egy vállalás, hanem egy életállapot, amelynek az egó értékéhez és helyzetéhez nincsen köze. Az alázat életállapotának a felismerése a Lélek kopernikuszi fordulata. Ekkor ismeri fel a Lélek, hogy nem az egó van a világ középpontjában, hanem a Teljesség. Ezzel a Lélek kilép az egóval behatárolt keretekből, és a Teljességet szemlélve gyönyörködni kezd annak gazdagságában, és az egó által észlelteket megszámlálhatatlanul felülmúló lehetőségeiben. Az alázat tehát nem szegényít, hanem gazdagít. (Aki kíváncsi arra hogy hogyan: kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. Miben különbözik az alázat életállapota a tisztelettől és az engedelmességtől? Az alázat a tiszteletre és az engedelmességre való nyitottság életállapota. Az alázat teremhet tiszteletet és engedelmességet, de sokkal szélesebb és kreatívabb értelemben, mintha ezt a tisztelet és engedelmesség maguk tennék. Az alázat nem szolgaságba taszít, hanem erőt ad. (Aki kíváncsi arra hogy hogyan: kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. Öröm, kibontakozás és szeretet, mint az alázat életállapotának a tulajdonságai. Az alázatban gyakorlott Lélek a tartós öröm állapotát éli meg. A tehetséget az alázat nem korlátozza, hanem éppen a gyorsabb kibontakozására teremt esélyt. Az alázat teremti meg a szeretet legmagasabb fokát, az agapét. (Aki kíváncsi arra hogy hogyan: kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)