1. Korunk: a békétlenség kora. Nem a fékezhetetlen indulat, hanem a lélek szertelensége jelenti a békétlenséget a mai kor „fejlett” országaiban. Képtelenek vagyunk megnyugodni. Képtelenek vagyunk örülni annak, ami van. Képtelenek vagyunk megelégedni. Képtelenek vagyunk egymással megférni. A szeretetközösség belső tereinek a tágassága végtelen. Tegyünk kísérletet arra, hogy szabadon eresszük a bezártságunkat és békétlenségünket ezekben a felmérhetetlenül tágas benső dimenziókban! Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
2. Miért jó és hogyan lehet eltűrni a bizonytalanságot? „Van rosszabb a koronavírus járvány heteiben, mint a bezártság.” Mondhatják most sokan. „És ez a bizonytalanság.” Gondoljunk bele, hogy eddig sem tudtunk semmit, csak a száguldás mámorában erről gondosan megfeledkeztünk. A bizonytalanságtűrés igen nagy erény. Csak a bizonytalanság eltűrése vezet el minket a valódi, a kreatív, új megoldásokhoz. Minden létező helyzet megváltoztatása bizonytalanságot generál. A bizonytalanság az újra rendet teremtő változás szükségszerű velejárója. Mi magunk zárjuk be magunkat akkor, ha nem viseljük el a bizonytalanságot. Ha ki tudunk most bizonytalanságtűrést alakítani magunkban, akkor sikeresen felkészülünk a jövő változásaira. Ahhoz, hogy el tudjuk viselni a bizonytalanságot, hinnünk kell valamiben. Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)
3. Hogyan jutunk el a békességhez? A hit ereje – akkor, amikor úgy érezzük, hogy elfogyott a fény… Ahhoz, hogy a békétlenség után megtaláljuk a békességet, hinnünk kell valamiben. A hit lényege a számomra az összetartozás bizonyossága: nem kevesebbel, mint a Teljességgel. Annak a bizonyossága, hogy ez a Teljesség, Isten engem elfogad és befogad, nem saját érdemeim miatt, hanem Jézus áldozata miatt. Évekkel ezelőtt biztos voltam abban, hogy a hit ösvényein a fény és a szeretet mutatják az utat. Nem is olyan régen megértettem, hogy nincsen veszve akkor sem semmi, ha az ember már nemcsak a fényt nem látja, de a rázuhanó szeretet-lavinát sem érzi éppen. Mert megmarad a hit: az összetartozás bizonyossága. A hit újjászüli a reményt. A remény megtermi a szeretetet. A szeretet pedig világosságot csihol. Nem belőlünk, nem miattunk, hanem Isten ajándékaként, kegyelemből. Van állandóság a bizonytalanság közepén! Ez az állandóság nem zárkózik el tőlünk, hanem idenyújtja nekünk a segítő kezét. Fogadjuk el! (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)