1. Ki a felebarátom és mi a hamis tanúbizonyság? Mennyivel egyszerűbb lenne a nyolcadik parancsolat ("Ne tégy felebarátod ellen hamis tanubizonyságot!"), ha a "felebarátod" nem lenne ott, avagy helyette az állna, hogy "barátod". Jézus példázata az irgalmas szamaritánusról (Lk 10,25) arra tanít minket, hogy a szeretetközösség és az irgalomnak a szükséget felismerő cselekedetei határozzák meg a „felebarát” fogalmát. Isten nem személyválogató (5Móz 10,17; ApCsel 10,34; Róm 2,11). Mi sem lehetünk azok. A hamis beszéd messze nem csak a bíróságon káros. Napjaink „post-reality” társadalma szörnyűségesen bevett gyakorlattá tette, hogy amit hangsúlyosan elmondanak: az igazzá válik – függetlenül attól, hogy a valóság ennek homlokegyenest az ellenkezője. Az igaz beszéd nemcsak helyes, hanem tiszta is. A hallgatás is hamis tanúbizonyság lehet. A parancsolat igazi értelme itt sem a tiltás, hanem a felszólítás. Terjesszem az igazságot, álljak ki érte, ne hallgassak, amikor gyalázzák az igazat. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. Hogyan lehetünk őszinték? Az őszinteséget sokan azonosítják az igazmondással. Ezzel szemben az őszinteség mély tartalma az, amikor Istennel szemben őszinték vagyunk. Amikor valaki őszintén beszél, a lényegről beszél a lényegtelen helyett. Az őszinteség nem okvetlenül jelent beszédességet. (Sőt! Az igazi őszinteség kevés beszédű, mert a lényegre koncentrál.) Egy némaságot fogadott karthauzi szerzetes is igen nagy erővel képes megmutatni a létének a lényegét életével, metakommunikációjával, illetve írásaival. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Mi az igazi őszinteség? Az őszinteség lényege a teremtett világ harmóniájához való viszonyunk. Ha elfogadjuk Isten teremtett rendjének a harmóniáját, akkor bekerülünk abba a szeretetáramba, ami a Szentháromságtól indul el. Az, hogy meghalljuk-e Jézus szeretetre hívását, életünk legfontosabb döntése. Az igazi őszinteséghez tehát hozzá tartozik, hogy átadjuk azt a szeretetet másoknak, amelyet mi magunk megkaptunk. A szeretetláncolatban való részvétel létezésünk lényege. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. A megbocsátás a megsérült szeretetkapcsolataink helyreállítása. Az ítélkezés, a meg nem bocsátás és a bosszú csak újabb és újabb szeretetkapcsolatokat rombol le körülöttünk, és ezzel még jobban elszigetel minket. Ezzel szemben a megbocsátás kiszabadít minket az egónk fogságából, és képessé tesz minket arra, hogy új és új értékekkel, új és új tartalmakkal keressünk és teremtsünk kapcsolatot. A megbocsátás a szeretetkapcsolatban bekövetkezett törést szünteti meg azzal, hogy helyreállítja a szeretetkapcsolatot a vétkező, a megbántott és az Atya között. Ezzel a megbocsátás újjászül és felszabadít minket. (Aki kíváncsi arra, hogy hogyan tartozik ide a saját magunknak való megbocsátás, az kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. A megbocsátás hatalmas erő. A megbocsátás olyan, mint egy ketyegő bomba, amelyet a minket megbántó ember lelkiismeretének a középpontjában helyeztünk el. Csak idő kérdése, hogy mikor robban fel, és javítja meg. Sokan úgy gondolják, hogy a megbocsátás lefegyverez és védtelenné tesz minket. Éppen ellenkezőleg: a megbocsátás a szeretet áramába és páncéljába öltöztet, és sérthetetlenné tesz minket. (Aki kíváncsi arra, hogy hogyan, az kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. A megbocsátás, mint a három Krisztusi erény, az alázat, a tisztaság és a szegénység előfeltétele és egyben következménye. Mindezen erényeket a megbocsátás után tudjuk elkezdeni kifejleszteni magunkban. Ugyanakkor ezen erények szükségtelenné teszik a megbocsátást, mert megvédenek minket a bántalomtól. (Aki kíváncsi arra, hogy hogyan, az kérem, hogy olvassa el a blogbejegyzést itt.)